Irodalmi nyomozó - Jack London utolsó éjszakája

Jack London 1916. november 22-én, negyvenéves korában halt meg kaliforniai birtokán, a Beauty Ranchon. Az orvosok urémiát és hosszabb ideje fennálló krónikus vesebetegséget jelöltek meg halálokként. Két évtizeddel később azonban Irving Stone életrajza egészen más történetet tett ismertté: eszerint London morfiummal vetett véget életének. Az öngyilkosság magyarázata olyan erősen beépült az író legendájába, hogy hosszú időn át szinte tényként ismételték.

Az Irodalmi nyomozó új kötete ezt a több mint százéves ügyet nyitja újra. A könyv nem egyetlen látványos magyarázatot keres, hanem végigveszi a fennmaradt bizonyítékokat: London betegségtörténetét, utolsó éveinek leveleit, a halotti bizonyítványt, a család és az orvosok visszaemlékezéseit, az öngyilkossági elméletet megalapozó késői tanúvallomást, valamint a huszonegyedik században elvégzett kémiai vizsgálatokat. A kérdés az, mi történt 1916. november 21-ről 22-re virradó éjszaka: tudatos túladagolás, véletlen gyógyszermérgezés vagy egy súlyos vesebetegség végzetes lezárása?

A nyomozás jóval korábban kezdődik. London gyerekkori szegénysége, a konzervgyár, az osztrigakalózok világa, a Klondike és a skorbut, majd a Snark csendes-óceáni útja mind hozzátartozik ahhoz a testi és lelki történethez, amely végül az utolsó évekhez vezetett. A könyv külön vizsgálja az alkohol szerepét és a John Barleycorn „Fehér Logikáját”, valamint azt, hogyan kapcsolták később a Martin Eden öngyilkosságát az író saját halálához. London levelei azonban ennél összetettebb képet mutatnak: fiatal írókat kifejezetten lebeszélt az öngyilkosságról, és saját életét is elválasztotta regényhőse sorsától.

A Beauty Ranch és a Wolf House története ugyancsak fontos része a kötetnek. A hatalmas ház 1913-as leégése komoly anyagi és érzelmi csapást jelentett, de London rövid időn belül már az újjáépítést szervezte. Élete utolsó hónapjaiban sem egy minden tervét feladó ember képe rajzolódik ki: New York-i utazást készített elő, új regényen dolgozott, írói önéletrajzról tárgyalt, talajjavítási programot vezetett, és a halála előtti napon lányaival következő vasárnapra ebédet és vitorlázást tervezett.

Közben azonban teste gyorsan romlott. Ödéma, vesegörcsök, hányás, ismétlődő fájdalmak és álmatlanság jelentkeztek. London morfiumhoz és más erős gyógyszerekhez is hozzáférhetett, ami 1916-ban önmagában nem volt rendkívüli. Az egyik orvos több mint húsz évvel később azt állította, hogy két üres gyógyszeres fiolát és halálos dózisra utaló számításokat látott London szobájában. A döntőnek tűnő papír azonban nem maradt fenn, más kortárs tanúk nem erősítették meg egyértelműen a történetet, a halál napján készült dokumentumok pedig urémiáról szóltak.

A könyv az öngyilkosságot ezért nem kezeli bizonyított tényként. A források alapján a legjobban dokumentált háttér a krónikus vesebetegségből kialakuló urémia. Elképzelhető, hogy az éjszaka során fájdalom vagy álmatlanság miatt használt morfium tovább rontotta London állapotát, ezért a véletlen túladagolás lehetőségét sem lehet kizárni. Arra viszont nincs elegendő bizonyíték, hogy a gyógyszerhasználat szándékos önkezű halál volt. A 2022-es kémiai vizsgálatok ugyan kimutattak morfium- és heroinnyomokat London fennmaradt gyógyszeres tárgyain, de ezek korábbi évekből származnak, így az utolsó éjszakát nem tudják rekonstruálni.

A Jack London utolsó éjszakája egyszerre életrajz, orvostörténeti vizsgálat és irodalmi nyomozás. A vadon szava, a Fehér Agyar, A tengeri farkas és a Martin Eden szerzőjének életét úgy követi végig, hogy közben újra és újra elválasztja a dokumentált tényt a később kialakult legendától. A végső kép nem kínál mesterséges bizonyosságot: egy súlyosan beteg, de tervekkel teli író utolsó hónapjait mutatja meg, és azt, hogyan lett egy vitatott halálesetből több mint száz évig élő irodalomtörténeti rejtély.