Üzemanyagár-robbanás szítja az új francia elnöki válságot

Szeptember közepén újabb szintet lépett a politikai és társadalmi feszültség Franciaországban, ahol az elnökválasztási kampány közeledtével egyszerre sújtja a lakosságot a megélhetési válság és az üzemanyagárak drasztikus emelkedése. Az Odoxa-Backbone közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése szerint a megkérdezett franciák 88 százaléka tart attól, hogy a 2018-as országszerte tapasztalt sárgamellényes tüntetéshullám visszatér a körforgalmakba és a nagyvárosok utcáira. A lakossági elégedetlenség fókuszában az áll, hogy a benzin és a gázolaj ára elérte a lélektani határt, miközben a családok vásárlóereje folyamatosan olvad el a magas infláció és a stagnáló bérek szorításában. A társadalmi robbanásveszély időzítése a lehető legrosszabb a kormányzó erők számára, hiszen alig hét hónap van hátra a köztársasági elnöki választásokig, így az elnöki székért induló jelöltek mindegyike igyekszik saját politikai tőkévé kovácsolni a választók elkeseredettségét.

A Sébastien Lecornu vezette párizsi kabinet rendkívül nehéz gazdasági mozgástérben próbálja kezelni a kialakult helyzetet. A miniszterelnök az államháztartási hiány kordában tartása érdekében harmincmilliárd eurós kiadáscsökkentési csomag végrehajtására kényszerül, ami szinte lehetetlenné teszi a benzinkutaknál tapasztalható áremelkedés átfogó, állami adócsökkentésekkel vagy egyetemes támogatásokkal történő tompítását. A kormányzat kizárólag célzott, alacsony jövedelmű csoportoknak szánt egyedi segélyekkel próbálja megakadályozni a társadalmi felháborodás eszkalációját, ám ezek a lépések a lakosság szélesebb rétegei számára érdemi segítség nélkül hagyják a mindennapi ingázás költségeit. A gazdasági növekedés lelassulása és a munkanélküliségi mutatókismételt emelkedése tovább nehezíti a végrehajtó hatalom dolgát, mivel a költségvetés mozgástere a megszorítások miatt végletesen beszűkült.

A politikai paletta teljes szélessége igyekszik kihasználni a kormány szorult helyzetét. A jobboldali Nemzeti Tömörülés meghatározó alakja, Marine Le Pen a benzintípusok adótartalmának azonnali, radikális csökkentését követeli, a magas árakat a párizsi vezetés elhibázott energiapolitikájának, valamint a brüsszeli zöld előírásoknak tulajdonítva. A baloldali ellenzék élén álló Jean-Luc Mélenchon ezzel szemben az üzemanyagárak állami plafonálásáért és az energiaipari óriáscégek extraprofitjának különadóztatásáért küzd, közvetlen utcai mobilizációra biztatva a szakszervezeteket és az elszegényedő rétegeket. A mérsékelt jobboldal és a kommunista párt képviselői egyaránt saját javaslatcsomagokkal álltak elő, miközben az egyesült ellenzék közös pontként az állam cselekvőképtelenségét és a francia gazdaság folyamatos hanyatlását helyezi kampánya középpontjába.

A társadalmi elégedetlenség mélyén már nem csupán az üzemanyagárak pillanatnyi szintje húzódik meg, hanem az a széles körben elterjedt közhangulat, amely szerint Franciaország tartós gazdasági és intézményi hanyatlási spirálba került. A választók jelentős része úgy érzi, hogy a központi hatalom elveszítette az irányítást a gazdasági folyamatok felett, és képtelen megvédeni a lakosságot a külső piacok sokkjaitól. A közösségi médiában szerveződő alulról jövő kezdeményezések már megjelölték az első országos akciónapot: október 17-e válik az országos útelzárások és sztrájkok lehetséges kezdődátumává. A szervezők az 2018-as mintát követve független civil mozgósítást hirdetnek, amely gyorsan túlléphet a puszta üzemanyagárak elleni tiltakozáson, és az egész adórendszer, valamint az állami intézményrendszer elleni átfogó elégedetlenségi hullámmá terebélyesedhet.

A jelenlegi helyzet kísértetiesen hasonlít a nyolc évvel ezelőtti eseményekre, amikor az autósok felháborodása hetek alatt bénította meg az ország közlekedését, logisztikáját és kereskedelmét. A mostani válság viszont sokkal sérülékenyebb pénzügyi szerkezetben éri Franciaországot, hiszen az államadósság szintje és a költségvetési hiány szigorú uniós felügyelet alatt áll, megszorításokra kényszerítve a kormányt. Sébastien Lecornu miniszterelnöknek úgy kell megtalálnia az egyensúlyt a pénzügyi fegyelem és a társadalmi béke között, hogy közben az elnöki többség parlamenti pozíciói is törékenyek. Bármilyen nem megfelelő kormányzati lépés vagy kommunikációs hiba szikraként robbanthatja be a tiltakozásokat, amelyek végleg átírhatják a köztársasági elnökválasztás erőviszonyait és a kampány fő témáit.