Katasztrófa fenyegeti Ázsia ivóvízkészletét

A Föld harmadik sarkvidékeként emlegetett Hindu Kus-Himalája hegyláncaiban olyan mértékű környezeti átalakulás zajlik, amely rövid és hosszú távon egyaránt megrengetheti Ázsia stabilitását. A legújabb tudományos vizsgálatok és a Systemiq tanácsadó cég által az indiai kormánnyal együttműködésben készített átfogó jelentés adatai szerint a Himaláját borító jégtakaró jelenleg 65 százalékkal gyorsabb ütemben olvad, mint egyetlen évtizeddel ezelőtt. Ez a folyamat nem csupán a hegyvidéki táj arculatát változtatja meg, hanem közvetlenül veszélyezteti kétmilliárd ember ivóvíz- és élelmiszer-ellátását. A visszahúzódó gleccserek helyén hatalmas, instabil kőzet- és jégtorlaszok által gátolt gátak keletkeznek, miközben a felmelegedés mélyrehatóan felolvasztja az örökfaggyal borított területeket, kiszámíthatatlan természetikatasztrófa-láncolatokat indítva el a völgyekben.

A kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy a teljes régió a század közepe felé haladva eléri az úgynevezett vízcsúcsot. Ez azt az időpontot jelöli, amikor a folyók vízhozama a jég és a hó maximális olvadása miatt eléri a legmagasabb szintet, ezt követően viszont drasztikus és folyamatos csökkenés kezdődik. A szimulációk szerint a Hindu Kus-Himalája jégtömegének akár 80 százaléka is teljesen eltűnhet 2100-ra, amennyiben az üvegházhatású gázok kibocsátása a jelenlegi ütemben folytatódik. A vízhozam apadása gyökeresen megváltoztatja a kontinens legnagyobb édesvízi hálózatait, hiszen a Himalája gleccserei táplálják Ázsia tíz leghosszabb folyóját, köztük az Indust, a Gangest, a Brahmaputrát, a Mekongot és a Jangcét. E folyók medencéiben virágzott ki az ázsiai mezőgazdaság, és ezek teszik lehetővé a rizs-, búza- és teatermesztést, amely a globális élelmezési láncok egyik legfontosabb pillére.

A gazdasági következmények már most is érezhetők a térségben. Számítások szerint a Himalájából alázúduló vizek közvetlenül hozzájárulnak India nemzeti össztermékének nagyjából 20 százalékához azáltal, hogy energiát termelnek a vízerőművekben, biztosítják a mezőgazdasági területek öntözését, valamint kielégítik a szomjazó megavárosok és az ipari létesítmények vízigényét. A sarkvidékekkel ellentétben a Himalája lábánál és a kapcsolódó folyóvölgyekben sűrűn lakott települések láncolata található. A gleccserek természetes víztoronyként működnek: télen felhalmozzák a havat és a jelet, majd a tavaszi és nyári hónapokban egyenletesen engedik ki a vizet, még a monszunesők megérkezése előtt. E természetes szabályozómechanizmus kiesésével a nagy ázsiai folyók a száraz évszakban sekély patakokká zsugorodhatnak.

A felszíni vizek megcsappanása a talajvízszint drasztikus csökkenéséhez vezet, ami közvetlenül fenyegeti a vidéki lakosság ivóvízellátását, hiszen e régióban sok százmillió ember kizárólag fúrt és ásott kutakból nyeri a mindennapi ivóvizet. A tiszta ivóvíz hiánya arra kényszeríti a közösségeket, hogy fertőzött vagy szennyezett forrásokat használjanak, ami tömeges emésztőszervi megbetegedésekhez és súlyos járványokhoz vezethet. A szakértők kiemelik, hogy a Himalája egyetlen, szorosan összefüggő ökológiai rendszert alkot, amelynek összeomlása dominóhatást vált ki Dél-Ázsiában. Ez a folyamat a globális ellátási láncok fennakadásához, tömeges klímamigrációhoz és súlyos geopolitikai feszültségekhez vezet.

A folyók vízgyűjtő területei egyben Ázsia legfontosabb élelmiszerkamrái. Az öntözővíz hiánya a rizs- és búzamezőkön globális élelmezési válságot idézhet elő, ami az élelmiszerárak drasztikus emelkedését vonja maga után a világpiacon. Ezzel párhuzamosan a vidéki területekről megindulhat a vízmenedékesek tömeges áramlása a már amúgy is túlzsúfolt ázsiai megavárosok felé, ami végletekig megterheli a meglévő városi infrastruktúrát, a csatornahálózatot és az egészségügyi ellátórendszert. Mivel a Himalájából eredő folyók három nukleáris nagyhatalom – India, Pakisztán és Kína – határait szelik át, a vízkészletek feletti ellenőrzés és a gátépítési projektek a jövőben közvetlen fegyveres konfliktusok kiindulópontjává válhatnak.

A hosszú távú kiszáradási veszélyek mellett a hegyvidéki országoknak jelenleg a közvetlen, katasztrófával fenyegető áradásokkal kell megküzdeniük. A közelmúltban a nepal-tibeti határon bekövetkezett gleccserösszeomlás hatalmas földcsuszamlásokat és villámáradásokat váltott ki a lentebb fekvő völgyekben. A szerencsétlenségben igazoltan több mint 1300 ember veszítette életét, miközben ötezer-háromszáznál is több embert tartanak nyilván eltűntként. A mérések szerint bár a himalájai magasföldek India területének 18 százalékát teszik ki, jelenleg az országban bekövetkező természeti katasztrófák 35 százaléka ebben a régióban koncentrálódik.

A gleccsertavak kiszakadása és a természetes gátak átszakadása óriási rombolást végez az alsóbb szakaszokon. 2023-ban a szikkimi gleccsertó gátjának átszakadása legalább 70 ember életét követelte, miközben utakat, hidakat és teljes vízerőműveket mosott el az áradat. 2021-ben Uttarakhand államban egy hasonló katasztrófa több mint 200 áldozatot szedett, amikor a lezúduló víz és hordalék végigsöpört a Rishiganga és Dhauliganga völgyén. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a Himalája és a szomszédos Karakorum mintegy 40 ezer gleccsere közül a tudósok mindössze 21-et fognak át rendszeres mérésekkel és megfigyelésekkel. Meghatározhatatlan számú gleccsertó duzzad csendben a hegyek között anélkül, hogy bármiféle korai előrejelző rendszer működne a közelükben. Indiában jelenleg csaknem 200 gleccsertavat soroltak a magas kockázatú kategóriába, és ezek közül 56 rendkívül veszélyesnek minősül.

A gleccserek rohamléptékű olvadását nem kizárólag a globális felmelegedés és az üvegházhatású gázok okozzák. A kutatások rámutatnak arra, hogy az olvadási folyamat mintegy egyharmadáért a hegyek lábánál élő emberek által kibocsátott korom és szálló por a felelős. E szennyeződés jelentős része a gyenge minőségű szénnel vagy biomasszával fűtött téglagyári kemencékből, valamint a gazdálkodók által végzett tarlóégetésekből származik. A hó- és jégfelszínre rakódó korom sötét réteget képez, amely elnyeli a napsugárzást ahelyett, hogy visszaverné azt, ezáltal drasztikusan felgyorsítja a helyi olvadást. A levegőben lebegő koromszemcsék közvetlenül is melegítik a légkört a legmagasabb hegycsúcsok körül.

A koromszennyezés visszaszorítása az egyik leggyorsabb és leghatékonyabb eszköz lehet a folyamat lassítására. Míg a szén-dioxid évszázadokig a légkörben marad, a korom csupán néhány napig vagy hétig lebeg a levegőben, mielőtt az esőkkel kimosódna vagy lerakódna. Ez azt jelenti, hogy a téglagépek modernizálása és a mezőgazdasági tarlóégetések betiltása azonnali hatást gyakorolna a régió mikroklímájára, értékes időt nyerve a Himalája jégtakarójának és a tőle függő embermillióknak a megmentésére.