Málló vázszerkezet és elszabadult bérek Párizsban

Komoly port kavart a francia fővárosban a neves Le Monde napilap terjedelmes tényfeltáró anyaga, amely a világ legismertebb műemlékének belső viszonyait tárta fel. A vizsgálat kiindulópontját egy olyan botrányos eset adta, amelynek során az ikonikus építmény igazgatósága írásos engedélyt adott egy konzervatív hindu közösségnek egy Párizs környéki templom avatásának zárt körű megünneplésére, kifejezetten kizárva a női munkatársak jelenlétét a rendezvényről. Az ügy nyomán indult többhetes újságírói nyomozás megsemmisítő eredményre jutott az Eiffel-tornyot üzemeltető Société d’Exploitation de la Tour Eiffel működésével kapcsolatban. A Gustave Eiffel által 1889-ben emelt acélszerkezet körüli igazgatási folyamatok pontosan azokat a strukturális gondokat mutatják be kicsiben, amelyek jelenleg az egész francia államigazgatást terhelik. Az elszabaduló költségek, a pénzügyi veszteségek, a felületes munkavégzés és a párizsi elitaffinitású vezetés köreiben megfigyelhető haveri hálózatok mind hozzájárultak a jelenlegi helyzet kialakulásához. A közösségi média kommentelői között az a vélemény terjedt el, hogy a meglévő viszonyok mellett kész csoda, hogy az építmény még egyáltalán áll.

Az építmény kezelését végző állami cég 2024-ben mintegy 140,1 millió eurós árbevételt ért el, ám az év végén 8,5 millió eurós veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Ezt a negatív mérleget annak ellenére hozta össze a társaság, hogy a látogatói árak rendkívül magasak, hiszen egy felnőtt belépő a legfelső szintig lifttel 36,70 euróba kerül, miközben a fiatalok ennek a teljes összegnek a felét fizetik ki a kasszáknál. Az évi hatmillió fizető vendég mellett a cégnek bőséges tiszta nyereséget kellett volna felhalmoznia, különösen ha figyelembe vesszük a kiegészítő marketingbevételeket. A kivilágított éjszakai épületről készült minden egyes képeslap és kereskedelmi fotó után jogdíjat szed az üzemeltető vállalat, miközben a nappali fotózás díjmentes a nagyközönség számára.

A kialakult pénzügyi hiány elsősorban a bérköltségek drasztikus megugrására vezethető vissza. A személyi jellegű ráfordítások 12 év leforgása alatt 18,9 millió euróról 32,4 millió euróra növekedtek. A foglalkoztatottak létszáma ebben az időszakban huszonöt százalékkal bővült, így elérte a 402 főt. Ez a növekedés annak ellenére következett be, hogy az online jegyértékesítési rendszerek elterjedése elvileg kevesebb helyszíni pénztáros jelenlétét tette volna indokolttá.

A pénzügyi mutatók romlásának másik döntő tényezője a felsővezetői gépkocsi- és bérköltségek folyamatos növekedése. A jelenlegi ügyvezető igazgató, Patrick Branco Ruivo, akit Anne Hidalgo korábbi szocialista főpolgármester neveztetett ki a pozícióra, évi 199 237 eurós fizetésben részesül. Az illetményének egymást követő emeléseit a párizsi városháza képviselőtestülete mindenféle érdemi kérdés vagy ellenvetés nélkül szavazta meg az elmúlt években.

Az igazgatói kar összetétele szintén kérdéseket vet fel a szakmai alapú kiválasztással kapcsolatban. A tíz tisztségviselőből álló felsővezetésből hét személyt közvetlenül a párizsi városházáról igazoltak át, ahonnan maga a cégvezető is érkezett. A társaság vezérigazgatói posztját Anne Yannic tölti be, aki a létesítmény egyik kommunikációs tanácsadójának a házastársa. A francia sajtó a korábbi kollégák ilyen jellegű átmentését a városházi apparátusból a cégvezetésbe vérfertőzésként értékelte.

A nepotizmus jelensége a francia lakosságot a párizsi elit megszokott működési mintáira emlékezteti. Franciaországban a legmagasabb az adóterhelés Európában, ahol a bruttó hazai termék 46 százaléka áramlik be az államkasszába. A hatalmas adóbevételek ellenére az állam jelentős adósságállományt halmozott fel az elmúlt évtizedek során. A francia számvevőszék jelentése szerint az eladósodás fő oka az, hogy az állami tisztviselők létszáma meghaladja az ötmilliárd főt az államigazgatási szektorban, miközben a bürokratikus apparátus fenntartási költségei messze meghaladják az átlagos mértéket.

Ezzel párhuzamosan az ikonikus építmény műszaki karbantartására, szerkezeti felújítására és a biztonsági rendszerek modernizálására nem marad elegendő forrás a költségvetésben. A felszerelt megfigyelőkamerák szerkezeti felépítése elavult, a berendezések pedig rendszeresen meghibásodnak és leállnak. Július 4-én, az amerikai nemzeti ünnepen egy ismeretlen személy akadálytalanul mászott fel a fémvázra, és félmagasságban felvonta az Egyesült Államok zászlaját. Az eset kapcsán a helyi sajtó felvetette a kérdést, hogy mi történt volna, ha egy terrorista próbál meg feljutni a szerkezetre.

A biztonsági rendszerek hiányosságait jelzi az a 2022-ben történt eset is, amikor a csúcsszinten téves tűzriadó szólalt meg, ami miatt az egész létesítményt ki kellett üríteni. Három évvel később, amikor valóban tűz ütött ki a szerkezetben, az alarmrendszer teljesen néma maradt. A keletkezett füst miatt hat munkatárs szenvedett súlyos füstmérgezést a helyszínen.

A vázszerkezet fizikai állapota sem felel meg a biztonsági elvárásoknak. A négy tartópillér közötti íveken kiterjedt rozsdafoltok jelentek meg az utóbbi időben, ami a szakszerű karbantartás hiányára utal. Az építés óta eltelt évtizedekben húsz alkalommal vittek fel védőfestéket a felületre, a legtöbbször rozsdamentes alapanyagot használva. A felújítási munkák során azonban a költségek és az idő megspórolása érdekében a korábbi rétegeket nem kaparták le teljesen a fémfelületről.

A 2024-es párizsi nyári olimpiai játékokat megelőzően indították el az felső festékrétegek eltávolítását. A veszélyes felújítási munkálatok során több munkás szervezetében ólommérgezést mutattak ki a vizsgálatok. Az üzemeltető vállalatot bíróság elé idézték az ólomveszély elhallgatása és a dolgozók veszélyeztetése miatt. A sajtóban felmerült a gyanú, hogy a látogatók és a többi alkalmazott szintén belélegezhették a levegőbe kerülő ólomrészecskéket.

Az épületben dolgozó alacsonyabb beosztású alkalmazottak a földfelszínen is fokozott óvatossággal közlekednek. Elvi megfontolásból soha nem sétálnak át a négy pillér által határolt központi területen, hanem inkább megkerülik a teljes szerkezetet. Ez a viselkedés nem babonából fakad, hanem azon a tapasztalaton alapul, hogy a felsőbb szintekről rendszeresen hullanak alá csavarok, anyák, szerszámok, szél által kiszakított világító kijelzők és vaslemezek. A lent tartózkodó turisták, akik a pillérek között állva fényképezik a magasba nyúló perspektívát, általában nincsenek tisztában ezzel a közvetlen veszéllyel.

A fémváz karbantartási hiányosságai és az üzemeltetési hiányosságok arra utalnak, hogy a városházi irányítás alatt álló vállalat működési modellje alapvető reformra szorul. A megnövekedett bérköltségek és a bürokratikus vízfej lefoglalják azokat az erőforrásokat, amelyeket az épület fizikai állagmegóvására és a moderbe illő biztonságtechnikai beruházásokra kellene fordítani. A lakossági felháborodást növeli a tudat, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott állami cégek a magas jegyárak ellenére sem képesek nyereségesen működtetni az ország első számú turisztikai vonzerejét.

Az elmúlt évek eseményei megmutatták, hogy a menedzsmentben tapasztalható szakmai hiányosságok közvetlen hatással vannak az építmény mindennapi biztonságára. A dolgozók által tapasztalt ólommérgezési esetek és az elmaradt tűzjelzések rávilágítottak arra, hogy az üzemeltető cég a belső figyelmeztetéseket nem kezelte a megfelelő súllyal. A hatóságok vizsgálatai jelenleg is folynak a felelősség megállapítása érdekében.

A pénzügyi veszteségek és a szervezeti problémák megoldása érdekében a párizsi városvezetésre egyre nagyobb nyomás nehezedik a közvélemény és a sajtó részéről. A szakértők szerint átláthatóbb kinevezési eljárásokra és szigorúbb pénzügyi ellenőrzésre van szükség ahhoz, hogy a társaság visszanyerje a gazdasági egyensúlyát. Amennyiben nem történnek meg a szükséges strukturális átalakítások, a műszaki és finanszírozási gondok tovább nehezednek a francia főváros költségvetésére.

A helyzet rendezése nem tűr halasztást, mivel az épület nemcsak szimbolikus jelentőséggel bír Franciaország számára, hanem a turisztikai szektor egyik legfontosabb bevételi forrását jelenti. A fenntartható működés megteremtése érdekében elengedhetetlen a gazdálkodás racionalizálása és a műszaki állagmegóvás előtérbe helyezése a bürokratikus kiadásokkal szemben.