Óvatos hatalmi sakklépésekkel tör a csúcsra Boris Rhein

Boris Rhein számára a Kereszténydemokrata Unió súlyos szervezeti és politikai feszültségei nehezen visszatérő felívelési esélyt hoztak. A nyár folyamán a hesseni miniszterelnököt még az államfői tisztség egyik legígéretesebb várományosaként emlegették, a jövő tavasszal esedékes szövetségi elnökválasztás kontextusában. Amikor Friedrich Merz kancellárpozíciója megingott a keleti tartományi választások következményei miatt, Rhein neve Hendrik Wüst, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi kormányfője mellett szinte azonnal felmerült a pártvezetés, sőt a kancellári tisztség lehetséges átvevőjeként. Rhein szűkebb környezetében ezt a helyzetet finom iróniával kezelték, feltéve a kérdést, hogy vajon nem tudná-e mindhárom tisztséget egyszerre ellátni, miközben a határozott ambícióit firtató újságírói felvetésekre a háttérben stratégiai hallgatással feleltek. Wiesbadenben ugyanakkor ma már nyíltan és büszkén hangoztatják, hogy Rhein elért arra a szintre, ahol közvetlenül egy lapon emlegetik Merzzel, Wüsttel és a bajor miniszterelnökkel, Markus Söderrel.

Az újságírók által megfogalmazott találgatásokat a mai napig némi csodálkozás kíséri a szövetségi fővárosban. A Die Zeit korábbi elemzésében rámutatott arra, hogy a politikus a szövetségi politika színpadán sokáig széles körben ismeretlennek számított. Ennek fő oka, hogy Rhein tudatosan elkerülte az esti televíziós vitaműsorokat, és ritkán bukkant fel a berlini háttérbeszélgetéseken, ahol a tartományi képviselők hagyományosan igyekeznek kiépíteni országos kapcsolataikat és befolyásukat. A nyilvános médiatér helyett a párt belső döntéshozó testületeiben való szisztematikus építkezést választotta, ahol befolyását a szövetségi választási győzelem óta lépésről lépésre növelte.

Négy éve áll Hessen élén, és a legutóbbi tartományi választáson olyan kényelmes helyzetbe hozta a kereszténydemokratákat, amely lehetővé tette számára, hogy szabadon válasszon a lehetséges koalíciós partnerek között. Egy évtizedes közös kormányzás után szakított a Zöldekkel, és a szociáldemokratákkal alakított új tartományi kabinetet. Az a körülmény, hogy személye szinte minden magas országos tisztség kapcsán felmerül, két egymást kiegészítő okkal magyarázható. Az egyik meglehetősen kézzelfogható: a szövetségi pártban rendkívül szűk azoknak a tartományi miniszterelnököknek a köre, akik nagy lakosságú tartományt vezetnek és már érdemi kormányzati tapasztalattal rendelkeznek. Ebben a szűk körben Wüst és Markus Söder mögött azonnal Rhein következik a sorban.

A párt belső logikája szerint komoly előnyt jelent számára, hogy – ellentétben Wüsttel vagy a schleswig-holsteini miniszterelnökkel, Daniel Güntherrel – határozottan konzervatív arculatot tart fenn. Ezt a karaktert tudatosan építette az állítólagos véleményszabadság elleni fenyegetésekkel kapcsolatos felszólalásaival, a Zöldektől való látványos eltávolodással, a tartományi közigazgatásban bevezetett nyelvvédelmi korlátozásokkal, valamint a kirekesztő politikai korlátok, az úgynevezett tűzfal bírálatával. Legutóbbi megnyilvánulásaiban nyíltan kijelentette, hogy a megbélyegző politikai elhatárolódás fogalma nem egyeztethető össze a kereszténydemokrata értékekkel. A témában a Die Welt lapjain megjelentetett állásfoglalása rendkívül kedvező visszhangra talált a párt tagságában, messze Hessen határain túl is.

Az írást áttanulmányozva világossá válik, miért váltott ki ennyire élénk reakciókat a tagság körében. Rhein kifejti, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) pártjától elvi alapon el kell határolódni, azonban a teljes politikai kirekesztésük hibás megközelítés. Úgy véli, minél több tabut kényszerít ki a politikai közép, annál inkább megnő a választók egy részében az igény a tabuk ledöntésére, és annál szélesebbé válik az a tér, ahol a tényleges szabályszegés elfogadottá válik. Értékelése szerint a szélsőséges politikai erők pozícióit erősíti, ha a mérsékelt közép nem beszél nyíltan a létező problémákról csupán azért, mert azokat bizonyos nemkívánatos szereplők már felemlegették, vagy ha elzárkózik a jó megoldásoktól kizárólag azért, mert azokkal a szélőségek képviselői is egyetértenek. Ez utóbbi gondolatmenettel közvetlenül arra a szavazási szituációra utalt, amely során Friedrich Merz a választási kampányban tudomásul vette a radikális oldal támogató voksait.

A párt liberálisabb szárnyához tartozó képviselők ezt a megközelítést csupán retorikai közeledésként értelmezik, amelyből nem következnek konkrét gyakorlati lépések. Könnyen elképzelhető, hogy a miniszterelnök pontosan erre törekedett: a cselekvési rugalmasság jelzésére anélkül, hogy valódi elmozdulást tenne. Hasonlóan értékeli a helyzetet a hesseni koalíciós partner, az SPD is. A baloldali szociáldemokraták sem feltételezik róla, hogy lebontaná a politikai elhatárolódás rendszerét, egyrészt a várható éles társadalmi tiltakozástól tartva, másrészt azért, mert Hessenben erre semmilyen kényszerítő ok nem mutatkozik. A helyhatósági választási eredmények alapján a CDU magabiztosan vezeti a tartományt, így nincs rászorulva a szélsőségesnek minősített formáció támogatására, a felvetést pedig a párton belüli profilalkotás eszközének tekintik.

A közelmúltbeli tartományi választásokat megelőzően olyan feltételezések is napvilágot láttak, miszerint Rhein átvehetné a CDU szövetségi elnöki tisztségét, miközben Markus Söder vállalná a kancellárjelöltséget. Ezzel a forgatókönyvvel szemben hat, hogy a Wiesbaden és München közötti egyeztetések az utóbbi időben minimálisra csökkentek. A bajor tartományi fővárosban némi fanyalgással figyelik tevékenységét, amit jól szemléltetett az a korábbi páros interjú, ahol a bajor miniszterelnök tüntetően a telefonját böngészte, miközben hesseni kollégája nyilatkozott. Ugyanakkor Söder közismerten céltudatos politikus, aki egy befolyásos kereszténydemokrata vezetővel kötött szövetségben megláthatná a saját kancellári esélyeinek beteljesülését.

A párton belül elterjedt az a vélekedés is, hogy Rhein jelentős mértékben tompította a kancellár kiállását támogató legutóbbi nyilatkozat megfogalmazásait, amit sokan a személyes hatalmi törekvései újabb bizonyítékaként értékeltek. Bár a tartományi vezetés nem kívánta kommentálni ezeket a sajtóhíreket, más tartományi kancelláriákról hülyeségnek nevezte a feltételezést. Az epizód mindenesetre hűen illusztrálja, mennyire intenzívvé váltak a belső erőviszonyokkal kapcsolatos találgatások, és hogy ebben a folyamatban Rhein elkerülhetetlen viszonyítási ponttá lépett elő.

A hesseni párt szervezetében kiemelt hangsúlyt fektetnek annak hangoztatására, hogy a miniszterelnök – több más tartományi vezetővel ellentétben – soha nem gyengítette nyíltan a kancellár pozícióját. Ehelyett következetesen Merz mögé állt, amit a májusi tartományi pártértekezleten tett kijelentésével is nyomatékosított, hangsúlyozva a kancellári politika határozott folytatásának szükségességét. Amikor egy tartományi államminiszter elmozdítása nyomán Hessen képviselet nélkül maradt a berlini kormányzat kulcspozícióiban, Wiesbadenből semmilyen nyilvános kritika nem érkezett.

Ez a magatartás arra a belső elemzésre épül, amely szerint a szövetségi kormányzat nehézségeit elsősorban a globális politikai kihívások, valamint a párton belüli fegyelmezetlenség és kiszivárogtatások okozzák. A tartományi vezetés meggyőződése, hogy a jelenlegi helyzetben bárki lépne a kancellári székbe, hasonló szerkezetű problémákkal kellene szembesülnie, vagyis a gyors váltás súlyos politikai kockázatot hordozna. A hivatalos álláspont szerint tehát Merznek kell folytatnia a munkát.

Ennek ellenére a hesseni CDU berkein belül, más tartományi szervezetekhez hasonlóan, komoly kételyek fogalmazódnak meg azzal kapcsolatban, hogy a szövetségi vezetés képes-e megfordítani a kedvezőtlen folyamatokat. A kancellár legutóbbi vasárnap esti nyilvános szereplését a tartományi központban megdöbbenéssel követték. A kritikus hangok szerint a megszólalásból hiányzott a határozott stratégiát felmutató üzenet, és a megfogalmazott nyelvezet sem bizonyult alkalmasnak a választók megszólítására.

A szövetségi pártelnökség hétfő reggeli ülésén Rhein éles bírálatot fogalmazott meg a belső fórumon. A kiszivárgott hírek szerint a kancellár kommunikációját korunk kihívásaitól elszakadt, empátiát nélkülöző megközelítésnek nevezte. A párton belül sokan osztják ezt az értékelést. A miniszterelnök számára előnyös helyzetet teremtett, hogy a kritikát belső körben fogalmazta meg: így formálisan lojális maradhatott a vezetéshez, miközben egyértelműen elkülönítette saját politikai karakterét a szövetségi kancellár vitatott szereplésétől. A legutóbbi szövetségi költségvetési vitában a Bundesrat ülésén felszólalva hangsúlyozta, hogy a növekvő megélhetési költségek és az energiárak szorításában a kormánynak nem adóemelésekkel, hanem a polgárok valós terheinek csökkentésével kellene visszaszereznie a társadalmi bizalmat [01:46].