Közel lehet Budapest pénzügyi alkuja

Budapest pénzügyi válsága hónapok óta úgy tűnt, mintha csak két rossz forgatókönyv közül lehetne választani: vagy újabb rendkívüli állami segítség tartja működésben a várost, vagy a főváros egyre közelebb kerül ahhoz a ponthoz, ahol már a napi működés finanszírozása is veszélybe kerül. Szeptember végére azonban megjelent egy harmadik lehetőség. Karácsony Gergely szerint a kormány és a főváros tárgyalásai előrehaladott állapotban vannak, és heteken belül megállapodás születhet.

A főpolgármester a szeptember 25-i közgyűlésen arról beszélt, hogy a tárgyalások miniszteri és főpolgármesteri szintről szakértői, illetve helyettes államtitkári szintre jutottak. Ez önmagában még nem garancia a megállapodásra, de azt jelzi, hogy a felek már nem pusztán politikai üzeneteket cserélnek, hanem a részletekről dolgoznak. Karácsony azt is jelezte, hogy olyan konstrukciót szeretnének, amely nemcsak a 2026-os hiányt kezeli, hanem a következő években sem engedi újratermelődni a válságot.

Ez a különbség kulcsfontosságú. Budapest problémája ugyanis nem egyszerűen az, hogy egy adott hónapban kevés pénz van a számlán. A főváros és az állam között évek óta vita folyik arról, hogyan oszlanak meg a központi elvonások és a budapesti közszolgáltatások finanszírozásának terhei. A szolidaritási hozzájárulás, az iparűzési adóbevételek, a közösségi közlekedés állami támogatása és a korábbi kormányzati elvonások együtt olyan rendszert alakítottak ki, amelyben a felek már nem ugyanazt értik azon sem, hogy mennyi pénz „jár” Budapestnek.

A városvezetés álláspontja szerint a főváros pénzügyi helyzetét döntően az állami elvonások idézték elő. A korábbi kormányok ezzel szemben rendszeresen arra hivatkoztak, hogy Budapest jelentős saját bevételekkel rendelkezik, és gazdálkodási döntéseiért maga is felelős. A két állítás nem zárja ki egymást: egy nagyváros pénzügyi helyzetét egyszerre határozza meg a központi szabályozás és a helyi költségvetési politika. A mostani tárgyalások éppen azért fontosak, mert a politikai felelősségvitát át kell fordítaniuk konkrét számokra és szabályokra.

A legsürgetőbb kérdés a likviditás. A szeptember végi közgyűlésen is elhangzott, hogy a főváros mozgástere rendkívül szűk. A működésben azonban olyan szolgáltatások vannak, amelyek leállása nem reális politikai opció: a közösségi közlekedés, a közvilágítás, a közterületek fenntartása, a szociális és kulturális intézmények finanszírozása vagy a városi cégek működése nem kapcsolható ki egyszerűen addig, amíg a felek megegyeznek. Ez az államot is tárgyalásra ösztönzi, hiszen Budapest pénzügyi összeomlása nem kizárólag a fővárosi vezetés problémája lenne.

A másik oldalról viszont a kormány számára sem lehet vonzó egy olyan megállapodás, amely minden évben automatikusan újabb rendkívüli támogatást tesz szükségessé. A tartós megoldás ezért várhatóan több elemből állhat. Rendezni kell az idei pénzügyi hiányt, tisztázni kell a szolidaritási hozzájárulás jövőbeni számítását, és kiszámíthatóbbá kell tenni az állam és a főváros közötti feladatfinanszírozást. A részletek egyelőre nem nyilvánosak, ezért minden konkrét összeg vagy konstrukció csak találgatás lenne.

A tárgyalások hátterében jogi fejlemények is növelték a rendezés kényszerét. A szolidaritási hozzájárulás körül több jogvita alakult ki, és az Alkotmánybíróság döntése is erősítette azt az igényt, hogy a rendszer működését újra kell gondolni. A jogi vita azonban önmagában nem oldja meg Budapest napi finanszírozását. A bíróságok és az alkotmányos fórumok azt mondhatják meg, milyen keretek között jogszerű az elvonás; azt már politikai és költségvetési megállapodásnak kell eldöntenie, hogy ezek között a keretek között mennyi pénz marad a fővárosnál.

Érdekes kérdés az is, hogy egy Budapest számára kialakított külön megállapodás milyen hatással lesz más nagyvárosokra. Debrecenből már megjelent olyan kritika, hogy arányaiban más települések is jelentős szolidaritási hozzájárulást fizetnek, miközben a kormány közvetlenül a fővárossal tárgyal. Budapest helyzete valóban különleges a mérete, feladatai és országos jelentőségű közlekedési rendszere miatt, de egy új finanszírozási mechanizmus könnyen precedenst teremthet. Ha a rendszer alapelvei változnak, azt más önkormányzatok is figyelni fogják.

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának újbóli szerepe szintén túlmutathat az azonnali pénzügyi mentőövön. Karácsony szerint a megállapodást akár a testület első ülésén véglegesíthetik. Ha ez megtörténik, a tanács nemcsak fejlesztéspolitikai fórumként térhet vissza, hanem az állam és Budapest közötti intézményes egyeztetés egyik helyszíne is lehet. Ez csökkenthetné annak esélyét, hogy minden költségvetési konfliktus nyilvános politikai háborúvá váljon.

A megállapodásig azonban több kényes kérdés marad. Ki viseli az idei hiány terhét? Mekkora állami hozzájárulás szükséges ahhoz, hogy Budapest az év végéig biztonságosan működjön? Változik-e a szolidaritási hozzájárulás számítása? Kap-e a főváros több garanciát a közösségi közlekedés finanszírozására? És milyen feltételeket kér cserébe a kormány? Ezekre egyelőre nincs nyilvános, végleges válasz.

Éppen ezért a szeptember 25-i bejelentés nem egy lezárt alku híre, hanem annak jele, hogy a hónapok óta tartó konfliktus először jutott el a konkrét rendezés közelébe. A következő hetekben már nem az lesz az igazán érdekes, melyik fél kit hibáztat a kialakult helyzetért, hanem az, sikerül-e olyan szabályt alkotni, amely mellett Budapest egy év múlva nem ugyanott tart. Ha igen, a megállapodás a főváros és az állam kapcsolatának hosszabb távú újrarendezését is elindíthatja.