Százmilliárd euróba került Európának az iráni háború

Az Európai Unió országai több mint százmilliárd euróval költöttek többet energiaimportra az iráni háború kezdete óta, mint amennyit a konfliktus előtti árak mellett fizettek volna. Az összeg azért különösen fájdalmas Brüsszel számára, mert a többletkiadás nem hozott több energiát Európába: ugyanazért vagy kisebb mennyiségért kellett jóval magasabb árat fizetni.

Az uniós energiaügyi miniszterek ezért új ellátási stratégiát keresnek. A vita középpontjában a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magas olaj- és gázár, a közelgő tél és egy új amerikai kockázat áll: Donald Trump kormánya felvetette az amerikai dízelexport korlátozását, miközben Európa az elmúlt években éppen az Egyesült Államoktól vált egyre függőbbé a finomított üzemanyagok piacán.

A százmilliárd eurót meghaladó többletköltség jól mutatja, milyen gyorsan képes egy közel-keleti háború átrendezni az európai gazdasági kilátásokat. A konfliktus kezdete óta az olaj, a cseppfolyósított földgáz és több finomított termék ára megugrott. Egyes tagállamokban az üzemanyagárak közel ötven százalékkal emelkedtek a válság előtti szinthez képest.

A legfontosabb ok a Hormuzi-szoros. A keskeny tengeri útvonal a Perzsa-öböl kijárata, amelyen a világ energiakereskedelmének jelentős része halad keresztül. Ha a forgalom lassul vagy veszélyessé válik, az árak akkor is emelkednek, ha a tényleges kitermelés nem csökken ugyanilyen mértékben. A hajók biztosítása drágul, a tankerek kerülő útvonalakat választanak, a kereskedők pedig kockázati felárat építenek az árakba.

Az Európai Bizottság szerint a mostani válság ismét bebizonyította, hogy az importált fosszilis energia geopolitikai sebezhetőséget jelent. Dan Jørgensen energiaügyi biztos arra figyelmeztetett, hogy Európa hatalmas összegeket utal külföldre anélkül, hogy ezért több energiát kapna. Brüsszel ezért a villamosítás, a megújuló termelés, a hálózatfejlesztés és az energiahatékonyság gyorsítását sürgeti.

Az érvelés hasonló ahhoz, amelyet az EU az orosz–ukrán háború után alkalmazott. A különbség az, hogy Európa az orosz vezetékes gáz és olaj visszaszorítása közben új beszállítókra támaszkodott, és ezzel új függőségeket épített ki. Az Egyesült Államok ma az európai LNG egyik legfontosabb forrása, és a dízelpiacon még látványosabb az amerikai szerep.

Az amerikai dízel az utóbbi hónapokban az uniós import körülbelül felét adta. Ezért keltett riadalmat Washingtonban az az elképzelés, hogy a magas amerikai üzemanyagárak miatt korlátozzák vagy ideiglenesen visszafogják a kivitel egy részét. A Fehér Ház belpolitikai szempontból érthető módon az amerikai fogyasztók árait akarja csökkenteni, Európában viszont attól tartanak, hogy az exportkorlátozás éppen a téli szezon előtt okozna újabb drágulást.

Az amerikai energiaügyi vezetésen belül sincs teljes egyetértés a teljes tilalomról. A kritikusok arra figyelmeztetnek, hogy a dízelpiac globális: ha az Egyesült Államok mesterségesen visszatartja az exportot, az átrendezheti a kereskedelmi útvonalakat, csökkentheti a finomítók ösztönzését a termelésre, és végül az amerikai árakat sem feltétlenül mérsékli tartósan.

Brüsszel közvetlenül tárgyal Washingtonnal. Az uniós vezetés arra emlékezteti az amerikai kormányt, hogy a transzatlanti energiapolitika az orosz háború óta stratégiai együttműködésként működik. Trump korábban nagyszabású európai energiavásárlásokról beszélt, ezért politikailag is nehezen lenne összeegyeztethető egy olyan intézkedés, amely korlátozza az Egyesült Államok egyik legfontosabb szövetségesének ellátását.

Az uniós országok közben saját tartalékaikat és téli felkészülésüket vizsgálják. A nyári hőhullámok több helyen növelték a villamosenergia-fogyasztást, miközben a gáztárolók feltöltése drágábbá vált. A kormányok attól tartanak, hogy egy hideg tél, elhúzódó iráni háború és további ellátási zavarok együtt újra a 2022–2023-as energiaválsághoz hasonló helyzetet teremthetnek.

A tagállamok kiinduló helyzete nagyon eltérő. Finnország például villamosenergia-termelésének döntő részét belföldön biztosítja, atomenergiára, vízenergiára, szélre és biomasszára támaszkodva. Más országok sokkal erősebben függnek importált gáztól és olajtól. A déli és keleti tagállamok közül több számára a magas üzemanyagár társadalmi és politikai feszültséget is okozhat.

Magyarország helyzete különleges. Az ország továbbra is jelentős mennyiségű orosz olajat és gázt használ, ezért a Hormuzi-szoros fizikai ellátási problémája kevésbé közvetlen, mint több nyugat-európai államban. A világpiaci ár azonban a magyar gazdaságot is érinti. A kőolaj, a finomított termékek és a földgáz nemzetközi drágulása megjelenik a vállalati költségekben, a szállításban és közvetve az inflációban.

Az iráni háború ezért az európai energiaátmenet politikai vitáját is átírja. A megújuló energia támogatói azt hangsúlyozzák, hogy a nap- és szélenergia üzemanyaga nem importálható és nem zárható el egy tengeri szorosban. Az ellenzők arra mutatnak rá, hogy a gyors villamosításhoz hatalmas hálózati beruházás, energiatárolás és tartalék kapacitás szükséges, ezek kiépítése pedig éveket vesz igénybe.

Az atomenergia szerepe is újra előtérbe került. Franciaország és több közép-európai ország szerint a nukleáris termelés nélkül nehéz egyszerre csökkenteni a fosszilis importot és stabilan ellátni az ipart. Németország és más tagállamok továbbra is más energiamixet követnek. A közös uniós stratégia ezért inkább az importfüggőség csökkentésében, mint egyetlen technológia kiválasztásában keres konszenzust.

A rövid távú eszközök jóval korlátozottabbak. Brüsszel energiatakarékosságot, közös beszerzést, készletgazdálkodást és a szállítási útvonalak diverzifikálását ösztönözheti. Az olajpiacon azonban Európa nem tud néhány hónap alatt függetlenné válni a globális áraktól. Még akkor is, ha egy ország fizikailag más forrásból vásárol, a világpiaci drágulás a szerződésekben és a finomított termékek árában megjelenik.

A százmilliárd eurós többletszámla ezért politikai érv lett az energiafüggetlenség mellett. Ez az összeg nem új erőművekre, hálózatokra vagy szigetelésre ment, hanem a geopolitikai válság miatt magasabb importárakra. Az Európai Bizottság ezt szeretné úgy bemutatni, mint az energiaátmenet elmaradásának költségét.

A következő hetekben két tényező döntő lehet. Az egyik az amerikai–iráni tárgyalások sorsa és a Hormuzi-szoros forgalmának alakulása. A másik az, hogy Trump valóban korlátozza-e a dízelexportot. Ha mindkét irányban kedvezőtlen fordulat következik be, Európa a tél kezdetén újabb energiaár-sokkal szembesülhet. Ha a közel-keleti feszültség enyhül és Washington eláll a kiviteli korlátozástól, a piac gyorsan korrigálhat. Az elmúlt hónapok tanulsága azonban Brüsszel számára már most egyértelmű: az orosz függőség csökkentése önmagában nem jelent energiafüggetlenséget.