Tízszeresére drágul a japán letelepedés

Jelentős pénzügyi teherrel szembesülnek mindazok a külföldi állampolgárok, akik Japánban szeretnének letelepedni vagy meghosszabbítani a tartózkodási engedélyüket. A szigetország kormánya a jobboldali politikai erők által gyakorolt nyomásra engedve jelentősen szigorította a vonatkozó jogszabályokat és az eljárási rendet. A határozatlan idejű letelepedési engedély megszerzésének adminisztratív illetéke a korábbi összeg húszszorosára növekedett, így 200 ezer jenre emelkedett. A határozott idejű vízumok meghosszabbítása sem maradt érintetlenül, az eddigi egységes 6000 jenes díj helyett a jövőben a vízum érvényességi idejétől függően akár 75 ezer jenes költséggel kell számolniuk a kérelmezőknek. Hiroshi Hiraguchi igazságügyi miniszter azzal indokolta a drasztikus áremelést, hogy a külföldi állampolgároknak igazságos és arányos mértékben kell vállalniuk a rájuk vonatkozó állami ügyintézés, valamint az infrastruktúra fenntartásának társadalmi költségeit. A pénzügyi szigorítás mindazonáltal egy lényegesen mélyebb, strukturális átalakulást mutató politikai irányváltás külső jele.

Az utóbbi évtizedben a Japánban élő külföldiek aránya a korábbi 1,7 százalékról 3,3 százalékra emelkedett, ami történelmi viszonylatban is jelentős növekedésnek számít. A bevándorlók döntő többsége az ipari termelésben, a gyárakban vagy alacsonyan fizetett, fizikai megterhelést jelentő munkakörökben helyezkedett el, amelyekre a japán vállalatok már szinte egyáltalán nem találnak hazai munkaerőt. A Sanae Takaichi miniszterelnök által vezetett kormányzat mégis úgy döntött, hogy szigorú gátat szab a folyamatnak, és radikálisan megnehezíti a tartós letelepedést, valamint az állampolgárság megszerzését. Hivatalos megfogalmazás szerint az intézkedések célja a társadalmi rend és a harmonikus együttélés biztosítása. Takaichi a kormányzati stratégia bemutatásakor úgy fogalmazott, hogy az országnak élesen el kell határolódnia az idegengyűlölettől, ugyanakkor szigorúan rendezett és átlátható mederben kell tartania a bevándorláspolitikát. Minoru Kihara kabinetfőtitkár ezt kiegészítve kiemelte, hogy a kabinet a lakosság azon félelmeire és igazságérzetére reagál, amelyeket a külföldiek által elkövetett szabályszegések váltanak ki a japán állampolgárokból.

A hivatalos indoklás ellenére a kormányzat nem mutatott fel meggyőző bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy a külföldi állampolgárok jelenléte bűnözési hullámot vagy a szociális ellátórendszer tömeges visszaélését idézte volna elő. A politikai döntéshozatal valódi mozgatórugója a kormánypárttól, a Liberális Demokrata Párttól jobbra elhelyezkedő Sanseito, azaz a Részvétel Pártja nevű formáció látványos előretörése volt. A Sanseito kulcsfontosságú követelései közé tartozik a bevándorlás szigorú korlátozása és a nemzeti érdekek feltétlen előtérbe helyezése. A párt a legutóbbi felsőházi választásokon a szavazatok több mint 12 százalékát szerezte meg, ami az addigi erőviszonyokhoz képest drámai átrendeződést jelentett. Ezzel párhuzamosan a kormánypárt hagyományosan konzervatív szavazói közül is egyre többen fordultak a Sanseito felé, amely a liberális háború utáni alkotmányos berendezkedéssel való szakítást hirdeti. A párt nyíltan a császár pozíciójának megerősítését és a Meidzsi-kor nevelési eszményeinek visszahozatalát szorgalmazza. Ez az 1868-ban kezdődött történelmi korszak Japán modernizációjának és birodalmi felemelkedésének az időszaka volt, amely a császár és a nemzet szerves egységére, valamint a közösség érdekeinek az egyéni érdekekkel szembeni abszolút elsőbbségére épült.

Sachi Takaya, a Tokiói Egyetem szociológusa elemzésében rámutatott arra, hogy a kormánypárt stratégiai megfontolásból nyúlt a bevándorlás témájához. Takaichi a szigorúbb idegenrendészeti intézkedések felkarolásával kívánta visszaszerezni a konzervatív választói bázis ingadozó támogatását. A politikai számítás bevált, a korábban több választási kudarcot elszenvedő Liberális Demokrata Párt a legutóbbi alsóházi választásokon visszaéptette pozícióit és kétharmados többséget szerzett a törvényhozás erősebb kamarájában. A választási siker ellenére a bevándorláspolitika körüli politikai és társadalmi vita egyáltalán nem csillapodott le.

Szakértők és gazdasági elemzők arra figyelmeztetnek, hogy az új szabályozás pontosan azokat a szakképzett munkavállalókat és a kisvállalkozások számára nélkülözhetetlen dolgozókat tarthatja távol, akikre a japán gazdaságnak égető szüksége lenne. Yu Korekawa, az állami Népesség- és Szociális Biztonsági Kutatóintézet munkatársa szerint a döntés szakítást jelent a korábbi elvekkel. A kormányzat korábban azt ígérte, hogy a külföldi munkavállalókat nem tekintik ideiglenes eszköznek, és a tisztességesen dolgozó, a társadalomba beilleszkedő bevándorlók számára biztosítják a tartós megtelepedés lehetőségét. Az új feltételek gyökeresen szembemennek ezzel a vállalással, és visszatérést jelentenek egy olyan modellhez, amelyet korábban Európában a vendégmunkás-rendszerek képviseltek. Ennek a megközelítésnek a lényege, hogy a munkavállalók jelenléte csak addig kívánatos, amíg közvetlen gazdasági értéket teremtenek, miközben nem terhelik az állami szociális ellátórendszert.

Korábban még az alacsonyabb képzettségű, célzottan toborzott munkavállalók előtt is nyitva állt a lehetőség, hogy megfelelő nyelvtudás és továbbképzés birtokában határozatlan idejű tartózkodási engedélyhez jussanak. Ez a perspektíva a jelenlegi szabályozási környezetben szinte teljesen megsemmisült. Bár a szakképzett és a szakképzetlen dolgozók számára továbbra is léteznek speciális vízumkategóriák, az átmeneti státuszból a tartós letelepedésbe vezető utat a hatóságok drasztikusan lezárták. Míg korábban elegendő volt igazolni a rendszeres jövedelmet és a megélhetés biztosítását, az új irányelvek teljes hatálybalépését követően a kérelmezők háztartási jövedelmének meg kell haladnia az azonos méretű japán háztartások átlagjövedelmét. Ez a feltétel önmagában kizárja az alacsonyabb és átlagos jövedelmű külföldi munkavállalók döntő többségét.

A jövedelmi korlát mellett a nyugdíjellátásra vonatkozó előírások is szigorodtak. A kérelmezőknek igazolniuk kell, hogy a várható nyugdíjuk eléri a legalább harmincéves állami nyugdíjpénztári befizetésnek megfelelő szintet, vagy ennek megfelelő összegű igazolható vagyonnal rendelkeznek. A folyamatos japán tartózkodás kötelező időtartama tíz évre emelkedett, és a szigor mértékét mutatja, hogy akár egyetlen késve befizetett nyugdíjilletmény is a letelepedési kérelem azonnali elutasítását vonhatja maga után. Ezen felül a hatóságok megkövetelik a japán intézményrendszer és a társadalmi szabályok alapos ismeretét, valamint olyan magas szintű nyelvtudást, amely szinte eléri az állampolgársági eljárásban elvárt mércét.

A Sanseito elképzelései szerint a külföldi munkavállalók arányát olyan szinten kell korlátozni, amit a helyi társadalom még képes feszültségek nélkül feldolgozni. Sohei Kamiya, a párt vezetője kijelentette, hogy a külföldiek arányát maximálisan öt százalékban állapítaná meg, és ezt a kvótát nem országos átlagban, hanem minden egyes önkormányzati és városterületi szinten érvényesítené. A nagyvárosokban és a kiemelt ipari régiókban, ahol a japán gazdasági termelés jelentős része összpontosul, a külföldi lakosok aránya jelenleg több negyedben meghaladja a tíz százalékot. Egyelőre nincs válasz arra a kérdésre, hogy mi történne az ott élő és dolgozó külföldiekkel a kvóta szigorú alkalmazása esetén.

A politikai vitát tovább bonyolítja a japán demográfiai valóság. Az ország népessége évente nagyjából egymillió fővel csökken, ami azt jelenti, hogy a Sanseito által szorgalmazott ötszázalékos elv a gyakorlatban egy folyamatosan zsugorodó keretszámot jelentene. Ahhoz, hogy az arány változatlan maradjon a népességfogyás mellett, a külföldiek abszolút számát is évről évre csökkenteni kellene, miközben az országos gazdaság súlyos munkaerőhiánnyal küzd.

A politikai irányváltás hatásai a már régóta az országban élő, jól integrálódott külföldiek körében is bizonytalanságot szültek. Egy helyi tradicionális vállalatot a csődtől megmentő külföldi ügyvezető úgy nyilatkozott, teljesen kétségessé vált számára, hogy a japán társadalom továbbra is szívesen látja-e a hozzá hasonló szakembereket. Ugyanakkor a japán állampolgárok egy része is érzékeli, hogy a bevándorlókra nehezedő nyomás egy szélesebb körű konzervatív politikai eltolódás része. Takaichi miniszterelnöksége alatt a női ági öröklés és a császárnő trónra lépésének gondolata lekerült a napirendről, noha a felmérések szerint a társadalom többsége elfogadná a női uralkodót. A miniszterelnök emelheti a politikai tétet azzal is, hogy a háborús megemlékezéseken elhagyja a korábbi liberálisabb vezetők által használt megbánás kifejezést a japán gyarmatosítás és a hódító hadjáratok kapcsán. A bevándorláspolitika szigorítása így egy átfogóbb társadalompolitikai fordulat kirakatává vált, amelyben az egyéni jogok bővítése és a múltkritikus megközelítések visszaszorulnak a politikai térben.