Amerikai bázist akar Litvánia

Litvánia hajlandó lenne teljes egészében kifizetni egy állandó amerikai katonai bázis létrehozásának költségeit, ha Washington politikai döntést hoz a csapatok tartós telepítéséről. Mindaugas Sinkevicius miniszterelnök október 6-án közölte: Vilnius számára az amerikai jelenlét állandósítása az egyik legfontosabb biztonsági cél. Donald Trump amerikai elnök korábban azt mondta, megfontolja a litván kérést.

A kezdeményezés súlyát az adja, hogy Litvánia közvetlenül Oroszországgal és Belarusszal határos, nyugaton pedig a Kalinyingrádi terület fekszik mellette. Az Egyesült Államok 2019 óta nagyjából ezer katonából álló páncélos zászlóaljat állomásoztat rotációs rendszerben az országban. Vilnius most azt szeretné elérni, hogy ez ne időszakos, hanem tartós amerikai jelenlét legyen.

Ugyanezen a napon a litván parlament megtette az első lépést egy másik, még érzékenyebb változtatás felé is: megszavazta annak az alkotmányos tilalomnak a feloldását, amely jelenleg kizárja nukleáris fegyverek litvániai elhelyezését. Az alkotmánymódosításhoz két parlamenti szavazás szükséges, kétharmados támogatással. A változás önmagában nem jelenti azt, hogy amerikai atomfegyverek érkeznének Litvániába, de megszüntetné azt a jogi akadályt, amely ma ezt eleve lehetetlenné teszi.

Moszkva már az első szavazás után figyelmeztetett. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint az amerikai és NATO-infrastruktúra további közelítése Oroszországhoz nem növeli, hanem csökkenti Európa biztonságát. Az orosz tiltakozás különösen azért éles, mert a Kalinyingrádi terület az elmúlt hetekben ismét a NATO és Moszkva közötti feszültség egyik központjává vált. Oroszország szeptember végén arra figyelmeztetett, hogy akár nukleáris eszközökhöz is nyúlhatna, ha a NATO megpróbálná elszigetelni a területet.

A keleti szárny már nem ideiglenes erősítésre készül

A NATO ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a keleti szárny megerősítése védelmi válasz Oroszország magatartására és az Ukrajna elleni háborúra. Mark Rutte főtitkár szeptember végén ugyan azt mondta, hogy jelenleg nincs közvetlenül küszöbön álló orosz támadás a NATO területe ellen, de egyértelművé tette azt is: a szövetség nem engedhet a nukleáris fenyegetésnek, és az Egyesült Államok továbbra is része Európa hagyományos és nukleáris elrettentésének.

A litván döntés ezért egy szélesebb folyamat része. A NATO keleti szárnyán ma már kilenc multinacionális harccsoport működik Finnországtól Bulgáriáig. Svédország október 6-án azt is bejelentette, hogy Patriot légvédelmi rendszereket telepít Kelet-Lengyelországba, egy Ukrajna utánpótlásában kulcsszerepet játszó NATO-logisztikai központ védelmére. Az észak- és kelet-európai tagállamok politikája egyre kevésbé az időszakos megerősítésre, egyre inkább az állandó katonai jelenlétre, a légvédelemre és az elrettentés hitelességére épül.

Ebben az új rendszerben Magyarország helyzete első pillantásra kevésbé látványos, pedig katonailag fontos. A NATO keleti szárnyának egyik multinacionális harccsoportja Magyarországon működik, magyar vezetéssel. Székesfehérváron található a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság, amely a magyarországi és a szlovákiai harccsoportokkal dolgozik együtt. A parancsnokság 2025 februárjában érte el a teljes műveleti képességet.

Magyarország szerepe is megváltozott

Mark Rutte május végén, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott brüsszeli találkozója után külön is méltatta Magyarország hozzájárulását a NATO elrettentési és védelmi rendszeréhez. A főtitkár kiemelte a magyar vezetésű előretolt szárazföldi erőket, a székesfehérvári parancsnokságot, valamint a koszovói KFOR-misszióhoz adott jelentős magyar hozzájárulást. A találkozó politikai üzenete legalább ilyen fontos volt: az új magyar kormány a NATO-n belüli pozíció megerősítését a külpolitikai irányváltás egyik bizonyítékaként kezeli.

Ez markáns különbség az Orbán-korszak utolsó éveihez képest. Magyarország katonailag akkor is teljesítette számos NATO-kötelezettségét és növelte védelmi kiadásait, a politikai viszony azonban rendszeresen feszültté vált Ukrajna és Oroszország miatt. Szijjártó Péter 2024-ben egyenesen „őrült küldetésnek” nevezte a NATO Ukrajna hosszú távú támogatására készülő tervét, Budapest pedig külön megállapodást kért arról, hogy kimaradjon a programból. A svéd NATO-csatlakozás magyar ratifikációjának elhúzódása és Orbán Viktor Moszkvához fűződő kapcsolata szintén bizalmatlanságot okozott több szövetségesnél.

A Magyar-kormány nem számolta fel egyik napról a másikra az előző másfél évtized minden biztonságpolitikai örökségét, és a magyar haderő fejlesztésének jelentős része is korábban indult. A hangsúly azonban megváltozott. A kabinet a NATO- és EU-tagságot már nem olyan keretként mutatja be, amelyen belül Budapestnek rendszeresen kivételt kell kiharcolnia, hanem olyan szövetségi rendszerként, amelyben a magyar érdek a kiszámítható részvétellel érvényesíthető.

A litván vita azért érdekes magyar szemmel, mert megmutatja, milyen gyorsan tolódott el a NATO biztonságpolitikai középpontja. Néhány éve még az volt a kérdés, mennyire tartós az amerikai elkötelezettség Európa mellett; ma egy frontország kész saját pénzből amerikai bázist építeni, és még a nukleáris fegyverek alkotmányos tilalmát is felülvizsgálja. Eközben Magyarország, amely földrajzilag ugyan nem a balti térségben fekszik, a keleti szárny parancsnoki struktúrájának része, és saját területén is multinacionális NATO-erőket fogad.

A két helyzet természetesen nem azonos. Magyarország nem készül amerikai állandó bázisra, és nincs szó nukleáris fegyverek magyarországi telepítéséről sem. A közös pont az, hogy a szövetség keleti tagállamainak biztonsági tervei egyre inkább abból indulnak ki: az orosz fenyegetés tartós, ezért az elrettentésnek is tartósnak kell lennie. Ez az a NATO, amelyben a Magyar-kormánynak már nem az Orbán-korszak különutas politikáját kell menedzselnie, hanem azt kell bizonyítania, hogy Budapest ismét kiszámítható szövetséges.