A lombikcentrumok titkos ára csak az első kérdés

A kormány feloldotta a meddőségi centrumok állami megszerzéséről szóló, 2018 és 2020 között keletkezett nyolc titkos kormányhatározat minősítését. Az október 7-én nyilvánosságra került iratok alapján több mint 13 milliárd forintos nagyságrendű keretet hagytak jóvá a korábban magántulajdonban működő klinikák felvásárlására. A dokumentumokból az is kiderül, hogy a DIANA 5 fedőnevű program előkészítése korábban kezdődött, mint azt a nyilvánosság korábban tudhatta. A számok fontosak, de a történet valódi tétje az, hogy miért kellett a döntéseket évekre elzárni a közvélemény elől, és mit kapott az ország a felvásárlásokért cserébe.

A most közzétett határozatok szerint a Kaáli Gézához kötődő, több intézetet működtető három cégért és a kapcsolódó ingatlanokért összesen hétmilliárd forintot irányoztak elő. A Róbert Károly Magánkórház megszerzésére 2,75 milliárd, a Forgács Intézetre mintegy 2,6 milliárd, a Sterilitás Kft.-re pedig 762 millió forintos összeg szerepel az iratokban. A nyilvánosságra hozott döntések keretösszegeket és jóváhagyásokat tartalmaznak; a tényleges kifizetések, a szerződéses feltételek és az esetleges későbbi korrekciók teljes feltárásához további dokumentumokra is szükség lehet.

A felvásárlások idején az Orbán-kormány azzal indokolta az átalakítást, hogy egységesebb, hatékonyabb és a páciensek számára ingyenes meddőségi ellátást akar létrehozni. A 2019 végén bejelentett döntés után több magánklinika állami tulajdonba került, a kezelések és az azokhoz kapcsolódó gyógyszerek finanszírozása átalakult. A kabinet 2021-ben már azt is törvénybe foglalta, hogy 2022 júliusától asszisztált reprodukciós kezelést Magyarországon csak állami intézmény végezhet. Ezzel a területet gyakorlatilag teljesen kivonták a korábbi magánpiaci működésből.

Az új dokumentumok egyik legérdekesebb része az időrend. A nyilvánosság 2019 decemberében szembesült az államosítás nagyobb léptékű tervével, de a feloldott határozatok szerint a kormány már 2018-ban tárgyalt az egyes felvásárlásokról. A megmaradt magánintézmények megszerzésének lehetősége pedig már 2020-ban felmerült, vagyis azelőtt, hogy a parlament elfogadta volna a működésüket 2022-től ellehetetlenítő törvényt. Ez az időbeli sorrend nem bizonyít jogsértést, de fontos kérdéseket vet fel a tárgyalási helyzetről és az állam szándékainak átláthatóságáról.

Egy magánklinika tulajdonosa egészen más feltételek között tárgyal, ha hosszú távon tovább működhet a piacon, mint ha tudja, hogy a jogszabályok hamarosan megszüntetik a tevékenysége lehetőségét. Ha a kormány már a felvásárlás előtt mérlegelte a magánszolgáltatás későbbi tiltását, a döntés gazdasági hatásait is vizsgálni kell. Nem állítható automatikusan, hogy az árak emiatt túl magasak vagy túl alacsonyak lettek, de az ügylet méltányosságának megítéléséhez fontos volna ismerni a független értékbecsléseket és a tulajdonosokkal folytatott tárgyalások dokumentumait.

A titkosítás külön ügy. A kormány hivatalos összefoglalója szerint a háromezres kormányhatározatok eredeti rendeltetése az, hogy valóban érzékeny, például honvédelmi vagy nemzetbiztonsági információkat tartalmazó döntéseket védjenek. A meddőségi centrumok felvásárlására vonatkozó iratokat azonban eredetileg 2030 januárjáig titkosították. A nyilvánosságra hozott egyik dokumentum alapján a minősítést 2022-ben felülvizsgálták, de akkor még fenntartották. A mostani kormány úgy ítélte meg, hogy a titkosság fenntartása már nem indokolható.

A közpénzből finanszírozott intézményfelvásárlás önmagában nem államtitok. Elképzelhetők olyan tárgyalási szakaszok, amikor az ár vagy az üzleti stratégia ideiglenes bizalmas kezelése indokolt, de a hosszú évekre szóló minősítéshez ennél jóval erősebb érvelés szükséges. Különösen akkor, ha a döntés közvetlenül érinti egy egész egészségügyi ellátási terület szerkezetét és több ezer család kezelési lehetőségeit. A nyilvánosság kizárása megakadályozhatta, hogy a parlamenti és szakmai vitákban a tényleges pénzügyi adatokra támaszkodjanak.

A feloldott határozatokból egyelőre nem látszik minden részlet. A külföldi tulajdonú Reprosys Kft.-vel nem született megállapodás, a Versys Clinics megszerzésének ára pedig nem derül ki a most közzétett iratokból. Ezért a több mint 13 milliárdos összeg sem feltétlenül jelenti az átalakítás teljes költségét. A vételárakon felül számolni kellhetett az intézmények integrációjával, a személyzet megtartásával, a berendezések cseréjével, az informatikai rendszerekkel és az új állami működés folyamatos finanszírozásával is.

A legfontosabb kérdés ugyanakkor nem az, mennyibe kerültek az épületek és a cégek, hanem az, hogy javult-e a meddőségi kezelések hozzáférhetősége. A korábbi kabinet egyik fő érve az volt, hogy az állami rendszerben a pácienseknek nem kell magánklinikai díjakat fizetniük. Ez valós előny lehet azoknak, akiknek a kezelés költsége korábban komoly akadályt jelentett. Az ingyenesség azonban nem azonos a tényleges elérhetőséggel: számít a várakozási idő, a területi egyenlőtlenség, az intézmények kapacitása és az is, hogy a páciensek mennyi idő alatt jutnak el az első konzultációtól a kezelésig.

A meddőségi ellátásban az idő különösen érzékeny tényező. A kezelések eredményességét befolyásolhatja a páciensek életkora és egészségi állapota, ezért a hosszú várakozás nem pusztán kényelmetlenség. Az állami rendszer teljesítményének megítéléséhez intézményenkénti, évenként összehasonlítható adatokra volna szükség a várólistákról, a megkezdett kezelésekről, a sikeres beavatkozásokról és a megszületett gyermekek számáról. Ezeket a mutatókat óvatosan kell értelmezni, mert a páciensek összetétele és az alkalmazott eljárások is eltérhetnek.

Az államosítás következménye a választási lehetőségek beszűkülése is volt. A 2021-es jogszabály nyomán 2022 júliusától a magánintézmények nem végezhettek ilyen kezelést Magyarországon. Egyes páciensek számára ez az egységes finanszírozás előnyét jelenthette, mások viszont elveszíthették a szolgáltatóválasztás lehetőségét, vagy külföldi ellátást kerestek. Annak megítéléséhez, hogy az állami monopólium javította-e a hozzáférést, az is szükséges, hogy a kormány bemutassa a kezelési kapacitások és a határon túli ellátás igénybevételének alakulását.

A történet az egészségpolitika egyik alapvető vitájához vezet. Az államnak természetesen joga van stratégiai ellátásokat saját intézményeiben megszervezni, és a közfinanszírozás bővítése társadalmilag indokolt lehet. Az azonban külön döntés, hogy a magánszolgáltatókat is ki kell-e zárni a piacról. Az ingyenes állami ellátás és a magánszolgáltatás fennmaradása elvileg nem zárja ki egymást. A korábbi kormány a kizárólagos állami modellt választotta, de ennek költségeiről és eredményeiről sokáig nem lehetett teljes körű nyilvános vitát folytatni.

A mostani kabinet a titkosítás feloldásával az első lépést megtette. A következő az volna, hogy az érintett szerződéseket, értékbecsléseket és a klinikák teljesítményére vonatkozó adatokat is áttekinthetővé tegye, a személyes és üzleti adatok szükséges védelme mellett. Az állami vagyon megszerzésének jogszerűségét külön kell kezelni attól, hogy az ellátás szakmailag mennyire vált be. Lehet egy felvásárlás jogilag szabályos, miközben az átalakítás egészségpolitikai eredménye vitatható; és fordítva is, a jó szándékú cél nem mentesít az átlátható közpénzfelhasználás követelménye alól.

A következő napokban ezért érdemes figyelni, előkerülnek-e további háromezres határozatok, részletes szerződések vagy szakmai értékelések. A több mint 13 milliárdos összeg önmagában könnyen politikai jelszóvá válhat, pedig a legfontosabb kérdés nem egyetlen szám. Az a döntő, hogy az állam mennyit fizetett a teljes rendszerért, milyen feltételek mellett szerezte meg az intézményeket, és azóta gyorsabban, eredményesebben, igazságosabban jutnak-e kezeléshez azok a párok, akiknek a rendszer létrejött. A titkos árak nyilvánosságra kerülése csak a vizsgálat kezdete lehet.