A kripta sötétjében kap új értelmet a fényművészet

A Kiscelli Múzeum kriptájában elején megnyílt Kriptagram című kiállítás olyan helyszínt használ, amely eleve erős jelentéseket hordoz. A templomtér alatt húzódó, hűvös és fokozatosan elsötétülő helyiségekben Nagy Krisztián és Molnár Csaba, a NagyMolnár alkotópáros fényművészeti installációi láthatók. A november 1-jéig látogatható tárlatot Gát János kurálta. A múzeum leírása szerint a fény, a sötétség, az idő és az elmúlás viszonya adja az útvonal alapját; a munkák így a hely adottságaiból építkeznek.

A látogató egy szokványos kiállítótérben többnyire tárgyakat néz, feliratokat olvas, és meghatározott távolságot tart a művektől. Itt az építészeti környezet a befogadás része. A kripta boltívei, a falak anyaga, a járatok ritmusa és a fényforrások elhelyezése együtt alakítják a látványt. A múzeum közlése szerint az egyik installációba be is lehet lépni, így a résztvevő kívülről nézve maga is a mű egyik alakjává válik. Ez a megoldás megváltoztatja a néző és az alkotás hagyományos viszonyát, mert a látogató mozgása is része a kompozíciónak.

A kiállítás aktualitását az adja, hogy a magyar múzeumi szférában mind több helyen jelennek meg a fényre, hangra és térbeli érzékelésre építő bemutatók. Ezeket gyakran digitális látványosságként hirdetik, ám a Kiscelli Múzeum esetében a hangsúly a történeti környezettel folytatott párbeszéden van. A régi épületet nem kívánják semleges háttérként eltüntetni. Ellenkezőleg: a művek a meglévő felületekhez, sarkokhoz, átjárókhoz és a látogatók számára korábban is érzékelhető térélményhez kapcsolódnak. A helyszín így a kurátori gondolat egyik kiindulópontja.

A NagyMolnár alkotópáros munkáiban visszatérő eljárás a rétegek használata. A fény egyszerre teheti láthatóvá a tér mélységét és kelthet olyan benyomást, mintha a falak mögött további felületek húzódnának. A vetülés, a tükröződés és a részleges takarás miatt a látvány a néző helyzetével együtt változhat. A kiállítás leírása szerint a termek egyre sötétebbek, miközben a fény végigvezeti az embert az útvonalon. Ez a fokozatosság a szem alkalmazkodását is igénybe veszi: ugyanaz a tárgy vagy kontúr néhány másodperccel később egészen másképp érzékelhető.

A Kiscelli Múzeum helyzete a budapesti intézményrendszerben sajátos. A Budapesti Történeti Múzeumhoz tartozó gyűjteményi helyszín egyszerre őrzi a város történetének tárgyi emlékeit, és ad teret a Fővárosi Képtár kortárs művészeti programjainak. Az egykori trinitárius kolostor és templom, később a Schmidt-kastély épülete olyan történelmi rétegeket hordoz, amelyek a modern kiállításoknak is különleges környezetet teremtenek. A romosabbnak ható, nyers felületek látványa és a reprezentatív történeti terek együttese önmagában is kiállítási kérdéseket vet fel.

Az ilyen helyspecifikus munkák egyik nehézsége, hogy a mű és a helyszín később nehezen választható szét. Egy festmény másik falra helyezhető, egy fényinstalláció azonban gyakran csak az adott tér méreteivel, fényviszonyaival és látogatói útvonalával együtt értelmezhető. A múzeum számára ezért a dokumentálás, a fotózás és az installáció technikai leírása különös jelentőségű. Ha egy időszaki tárlat lebontása után a mű újra bemutatásra kerül, a korábbi tapasztalatból rendszerint csak részletek reprodukálhatók. Ez a múzeumi megőrzés klasszikus feladatát is átalakítja.

A kiállítás a kortárs művészet befogadásának másik vitájához is kapcsolódik. A látványos technológiával dolgozó projektek sok új érdeklődőt vonzhatnak, ugyanakkor könnyen előfordulhat, hogy a közönség elsősorban a fényhatásokra emlékszik, és kevésbé az alkotói gondolatra. A Kiscelliben a kripta eredeti rendeltetése és a munkák témái erősebb értelmezési keretet adnak. Az elmúlásról, az idő érzékeléséről és az emlékezésről szóló motívumok összekapcsolódnak az épület történetével. A látvány ebben az összefüggésben az értelmezés eszköze marad.

A tárlatot a múzeum minden egész órában, teremőri kísérettel engedi megtekinteni. Ez praktikus korlátozásnak látszik, de a látogatói élményt is befolyásolja: a belépés ütemezése, a csoport mérete és a kriptában töltött idő hatással van arra, mennyire lehet elmélyülni. A szervezők a megszokottnál alacsonyabb hőmérsékletre is felhívják a figyelmet. A fizikai körülmények ebben az esetben nem választhatók el a művek befogadásától. A múzeumnak egyszerre kell biztosítania a biztonságos látogatást és megőriznie az installációk érzéki erejét.

Az időszaki bemutató jó alkalmat kínál annak megvizsgálására, hogy a közgyűjtemények miként használhatják ki a történeti épületeikben rejlő lehetőségeket. Egy hagyományos kiállítás olykor komoly átalakítást igényel a műtárgyvédelmi előírások miatt, míg egy kifejezetten az adott helyre tervezett installáció alkalmazkodhat a térhez. Ennek is vannak korlátai: a berendezések energiaigénye, a technikai karbantartás és a hozzáférhetőség mind költséget jelent. A látogatószám önmagában ezért kevés ahhoz, hogy egy ilyen program sikerét meg lehessen ítélni.

A Kriptagram a múzeum korábbi funkcióit és a kortárs alkotás eszközeit egyetlen útvonalon kapcsolja össze. A program a következő hetekben is látogatható, ezért az érdeklődőknek van idejük eldönteni, hogyan viszonyulnak ehhez a sajátos bemutatási módhoz. A tapasztalatot elsősorban a helyszínen lehet megszerezni: a fény intenzitását, a sötétedő terek ritmusát és a művekbe való belépés helyzetét egyetlen reprodukció sem adja vissza maradéktalanul. A kiállítás egyben azt is jelzi, hogy a fővárosi múzeumi hálózat történeti terei továbbra is alkalmasak kísérleti művészeti programokra.