Újabb nagy háború fenyeget a Hormuzi-szoros körül

A Hormuzi-szoros vizén úszó konténerek lettek az iráni–amerikai konfliktus újabb szakaszának jelképei. A szingapúri zászló alatt hajózó GFS Pride konténerszállító október közepén, Omán partjai közelében elsüllyedt. Az amerikai és a nemzetközi hajózási értesülések lövedékbecsapódásról, majd tűzről számoltak be; Teherán szerint a hajó tengeri aknára futott. Az esemény pontos lefolyásáról továbbra is eltérnek az állítások. A 21 fős személyzetet kimenekítették, sérülésükről nem érkezett jelentés. Ugyanebben az időszakban a Cape Dao ömlesztett árut szállító hajó elsüllyedéséről is beszámoltak, amelyet már korábban találat ért.

A hajózási incidensek sorozata súlyosabb a két elveszett hajó egyedi történeténél. A brit haditengerészethez kapcsolódó UK Maritime Trade Operations (UKMTO) október 11. és 14. között kilenc támadást regisztrált a szoros térségében; a megelőző héten további 12 kereskedelmi hajót érintő esetet jeleztek. A nemzetközi hajózási vállalatok számára az útvonal kiszámíthatatlanná vált. Egyetlen becsapódásból is tűz, rakományvesztés, környezetszennyezés és hónapokig tartó biztosítási eljárás lehet. Az iráni fenyegetés ezért már akkor is működik, ha a legtöbb hajó továbbra is célba ér.

A Hormuzi-szoros Omán és Irán között köti össze a Perzsa-öblöt az Ománi-öböllel és az Indiai-óceánnal. A háború előtt naponta több mint húszmillió hordó kőolaj és kőolajtermék haladt át rajta, jelentős mennyiségű cseppfolyósított földgázzal együtt. Szaúd-Arábia, Irak, Kuvait, az Egyesült Arab Emírségek és Katar exportjának fontos része ettől az útvonaltól függ. Vannak ugyan szárazföldi vezetékek és más kikötői összeköttetések, ezek kapacitása és földrajzi elhelyezkedése nem teszi lehetővé a teljes tengeri forgalom gyors kiváltását.

A szoros gazdasági jelentőségét a forgalmi adatok mutatják meg igazán. A Kpler hajókövetési adataira hivatkozó októberi beszámoló szerint a hét napra számított átlagos szállítás napi 12,25 millió hordóra esett vissza. Egy adott napon a nyomon követett áthaladó olajmennyiség akár nullára is csökkenhetett. Az ilyen pillanatképeket azonban óvatosan kell értelmezni: a hajók automatikus azonosító rendszereinek kikapcsolása, a rakományok átrakodása és a különböző számítási módszerek miatt a szolgáltatók becslései eltérhetnek. A tendencia mégis világos: a háború előtti forgalomhoz képest jóval kisebb a rendelkezésre álló, biztonságosan és kiszámíthatóan átvezethető kapacitás.

Washington haditengerészeti kísérettel igyekszik fenntartani a kereskedelmi útvonalat. A hadihajók és a hordozófedélzeti repülőgépek feladata, hogy idejében észleljék a drónokat, rakétákat és a gyorsnaszádok mozgását, majd szükség esetén megvédjék a kötelékeket. A védelem azonban nem terjedhet ki minden kereskedelmi hajóra minden pillanatban. Amikor az amerikai kötelékek kevesebb tankert vezetnek át a szoroson, a kiesés gyorsan megjelenik a nemzetközi szállítási díjakban és az olajárban.

Az amerikai katonai jelenlét növelése azt jelzi, hogy a Pentagon a feszültség további fokozódására készül. A térségbe második repülőgép-hordozó kötelék érkezett, egy harmadik érkezését a következő hetekre várják. Egy hordozócsoport repülőgépekből, kísérő rombolókból és más támogató egységekből álló, önálló műveletekre alkalmas erő. Megjelenése lényegesen növeli a légi járőrözés és a rakétavédelem kapacitását, ugyanakkor támadó hadműveletek előkészítésére is alkalmas. A csapatmozgás önmagában nem jelenti azt, hogy a politikai vezetés már meghozta az újabb háborús döntést.

Iráni oldalon szintén változik a hadviselés. Henning Gloystein, az Eurasia Group energiaügyi elemzője szerint az iráni erők gyorsabb, sugárhajtású Sahed-típusú drónokat is alkalmaznak. Becslése alapján az amerikai elfogások korábban 95 százalékot meghaladó aránya 80–85 százalékra csökkenhetett. Ez szakértői értékelés, nem nyilvánosan hitelesített katonai mérleg. Mégis jól érzékelteti, miért lehet veszélyes a viszonylag olcsó, nagy számban bevethető eszközök alkalmazása a sokkal drágább légvédelmi rendszerek ellen.

Az iráni vezetés számára a tengeri kereskedelem megzavarása politikai nyomásgyakorlási eszköz. A novemberi amerikai félidős választások előtt a magas üzemanyagár közvetlenül befolyásolhatja a választók hangulatát. A teheráni stratégia abból indulhat ki, hogy az amerikai kormány számára a tartós drágulás és a kereskedelmi bizonytalanság politikailag költségesebb, mint egy korlátozott katonai patthelyzet. Ez a számítás azonban kockázatos: egy amerikai halálos áldozatokkal járó támadás vagy újabb jelentős hajókatasztrófa gyors és aránytalanul súlyos megtorlást válthat ki.

A piac már beárazza a veszélyt. A háborús biztosítás drágulása, a magasabb fuvardíjak és az útvonalak módosítása egymást erősíti. Egyes beszámolók szerint a szoroson áthaladást vállaló tankerparancsnokok havi százezer dolláros díjazást és áthaladásonként további ötvenezer dolláros bónuszt is kaphatnak. Ezek a szélsőséges összegek nem általános tengerészbérek, sokkal inkább a rendkívüli kockázat és az akut munkaerőhiány tünetei. Gloystein számítása alapján a jelenlegi körülmények között egy hordó olaj tényleges beszerzésére 20–30 dollárnyi többletköltség is rakódhat.

A Nemzetközi Energiaügynökség tagállamainak stratégiai készletei, az alternatív kitermelő országok és az amerikai palaolaj valamelyest mérsékelhetik a sokkot. Ezek azonban időben és mennyiségben korlátozott lehetőségek. A tengeri szállítás közvetlen költségeit a tartalékok felszabadítása sem szünteti meg, és az ázsiai importőrökkel folytatott verseny is felhajthatja az árakat. Különösen sérülékeny a dízelpiac, amely a közúti áruszállítás és az ipari termelés számos területének meghatározó üzemanyaga.

A diplomáciai mozgástér közben szűkül. Öböl menti diplomáciai értesülések szerint Washington és Teherán között jelenleg nincsenek érdemi közvetlen tárgyalások; a korábbi egyeztetések feltételeiről is eltérően gondolkodnak. Irán a júniusi megállapodási kerethez ragaszkodna, az amerikai vezetés viszont a korábbinál kevesebb engedményt adna. A részletek nyilvánosan nem minden ponton ellenőrizhetők. Az biztos, hogy kölcsönös bizalom nélkül a tengeri incidensek és a katonai készülődés könnyen felülírhatja a közvetítők terveit.

A fegyveres nyomás növelésének egyik legnyugtalanítóbb jele az új amerikai csapáslehetőségekről szóló értesülés. A CNN beszámolója szerint katonai körök a GBU–43/B hatalmas hagyományos bombának, a „bombák anyjának” bevetését is mérlegelik iráni célpontok ellen. Donald Trump egy Newsmax-interjúban nem zárta ki ennek lehetőségét. Ebből még nem következik, hogy a fegyver használatáról döntés született. A bomba jelentős felszíni rombolásra alkalmas, ugyanakkor a mélyen a sziklába épített nukleáris létesítmények megsemmisítésére korlátozottan használható. Egy ilyen művelet civil, környezeti és diplomáciai következményei súlyosak lehetnek.

Ha az Egyesült Államok nagyobb szabású támadást indítana iráni energetikai létesítmények ellen, Teherán válasza aligha szorítkozna amerikai katonai célpontokra. A Perzsa-öböl olajfinomítói, kikötői, gázipari berendezései és csővezetékei könnyen a megtorlások részévé válhatnak. Szaúd-Arábia és a többi öbölállam számára ezért a konfliktus ellenőrzés alatt tartása létfontosságú gazdasági érdek. Az izraeli részvétel kiterjedése és a libanoni Hezbollah esetleges újabb bekapcsolódása tovább növelné egy regionális háború veszélyét.

Az európai országoknak a távolság nem jelent védelmet. Az olaj világpiaci termék: ha a szoroson kevesebb tartályhajó halad át, a beszerzési árak Európában is emelkedhetnek, akkor is, ha egy-egy ország kevés közel-keleti kőolajat importál közvetlenül. A dízel drágulása megjelenik a fuvarozásban, a mezőgazdaságban és az élelmiszerek bolti árában. A téli fűtési szezonban a földgázpiac érzékenysége további inflációs kockázatot teremt. Gloystein olyan forgatókönyvet is felvázolt, amelyben az európai infláció a következő év elején öt százalékig emelkedhet. Ez előrejelzés egy elhúzódó eszkaláció esetére, nem kész tény.

Magyarország helyzete különösen érzékeny lehet az üzemanyagárak változására és a forint árfolyamára. A hazai fogyasztói árakra a nemzetközi olajár mellett a dollárban meghatározott beszerzési költség, a finomítói termékszerkezet, az adóterhek és a kereskedői árrések is hatnak. Egy hosszabb közel-keleti válság ezért az infláción, a vállalkozások szállítási kiadásain és a költségvetés mozgásterén keresztül fejthet ki nyomást. A tényleges hatás nagyságát egyelőre nem lehet felelősen számszerűsíteni.

A konfliktusnak van egy kevésbé látványos, ám alapvető kérdése: képes-e bármelyik fél katonai eszközökkel olyan engedményekre kényszeríteni a másikat, amelyeket tárgyalóasztalnál nem tudott elérni? Az Egyesült Államok tengeri fölénye és légiereje jelentős csapásmérő erőt képvisel, Irán viszont földrajzi adottságaira, olcsó támadóeszközeire és a térség energiaellátásának sebezhetőségére támaszkodik. A szoros lezárásának puszta kockázata is képes jelentős gazdasági károkat okozni. Minél tovább tart a bizonytalanság, annál több kereskedelmi szereplő kerülőutat, új biztosítót vagy más beszerzési forrást keres, ami a válság után is tartósan átrajzolhatja az ellátási láncokat.

Az októberi hajótámadások után így a legnagyobb veszélyt már nem egyetlen elsüllyedt teherhajó jelenti. A tartósan megsérült hajózási bizalom, a katonai mozgósítás és a megrekedt diplomácia egyszerre növeli egy újabb háborús hullám esélyét. A következő hetekben az amerikai hordozók mozgása, az iráni támadások gyakorisága és a ténylegesen áthaladó tankerek száma mutathatja meg, hogy a felek a nyomásgyakorlást vagy a nyílt összecsapást választják.