A 2027-es büdzsé: ígéretek és kemény korlátok

Az október 19-re meghirdetett parlamenti költségvetési ismertetés nem pusztán újabb kormányzati bejelentés. A Magyar Péter vezette kabinet első olyan teljes éves büdzséjének körvonalai válnak láthatóvá, amelyet már saját politikai prioritásai szerint állíthat össze. A 2026-os gazdálkodás örökölt szabályai, a folyamatban lévő költségvetési korrekciók és az uniós források körüli bizonytalanság után most derülhet ki, milyen pénzügyi rendet képzel el a kormány 2027-re. Az első fontos különbség: egy napirend előtti miniszterelnöki felszólalás nem azonos az elfogadott költségvetési törvénnyel, sőt a benyújtott részletes tervezettel sem.

A miniszterelnök október 17-én azt ígérte, hogy az „igazságosság és a fejlődés” szempontjai szerint csoportosítanak át forrásokat. A kormányzati kommunikációban egyszerre jelenik meg az állami működés költségeinek lefaragása, a magas vagyonnal rendelkezők és a szennyező vállalatok nagyobb hozzájárulása, valamint az oktatás, az egészségügy, a családok és a nyugdíjasok támogatása. Mindez politikailag jól érthető irány, de az érdemi kérdések csak a költségvetési sorokból olvashatók majd ki. Az, hogy egy ágazat nominálisan több pénzt kap, önmagában nem mutatja meg, mennyivel javulhatnak az ellátások vagy a bérek.

A költségvetés egyszerre bevételi terv, kiadási megállapodás és politikai rangsor. Ha az állam többet költ az egyik feladatra, ahhoz vagy máshol kell kevesebbet költenie, vagy új bevételt kell találnia, vagy nagyobb hiányt vállal. A három lehetőség különböző társadalmi csoportokat érint. Az állami intézmények működési költségeinek visszafogása könnyebben magyarázható, mint egy támogatás csökkentése, ám a működési kiadások között is vannak olyan tételek, amelyek nélkül az intézmények teljesítménye romlik. Az olcsóbb állam és a jobb közszolgáltatás ezért nem mindig ugyanazt jelenti.

A hiánycsökkentésnek nem csupán brüsszeli vagy befektetői jelentősége van. Az állam finanszírozásának költsége, az állampapírok kamatkiadása és az adósság megújításának feltételei közvetlenül szűkítik a későbbi kormányok mozgásterét. Ha a költségvetés tartósan többet költ, mint amennyi bevétele van, a különbözetet finanszírozni kell. A gyorsan változó pénzpiaci környezetben különösen sokat számít, hogy a tervezett hiánycsökkentés hiteles-e, és nem csak a következő évre tolt kifizetésekből áll. A korábbi évek tapasztalata szerint a törvény elfogadása után is jelentősen módosulhatnak a kiadási tervek.

A kormány egyik legnehezebb döntése az ágazati bérek sorrendje lesz. Az egészségügyi és szociális dolgozók, a rendvédelmi állomány és más közszolgálati területek részéről is felmerültek bérigények. A szociális ágazat érdekképviselete szeptemberben legalább 25 százalékos emelést követelt, miközben a belügyi tárca külön bérrendezési javaslatcsomagot készített elő. Egy ilyen helyzetben a százalékok összehasonlítása félrevezető lehet: más a kiinduló bér, más a létszám, és eltérő a túlórák, pótlékok, valamint a munkavállalói elvándorlás szerepe. A döntő kérdés az, milyen tartós bértáblák és finanszírozási garanciák születnek.

A minimálbér körüli egyeztetés újabb szorítást jelent. A munkáltatók és a szakszervezetek álláspontja között különbség mutatkozik a következő évi emelés mértékéről. A kötelező legkisebb bér változása nem csak a magáncégek kiadásait befolyásolja: az állami és önkormányzati fenntartású intézmények bérköltségeit, a közbeszerzési szerződéseket és bizonyos ellátások számítását is érintheti. Ha a költségvetés nem számol reálisan a béremelés közvetett hatásaival, az év közben pótlólagos forrásigényként jelenhet meg.

Az egészségügyben különösen nehéz eldönteni, mit jelent a több pénz. A személyi juttatások, az eszközbeszerzések, a kórházi adósságok rendezése és a járóbeteg-ellátás fejlesztése egymással versengő feladat. A beruházás látványos eredményt ígérhet, de önmagában nem teremti meg a működtetéshez szükséges orvosokat, szakdolgozókat és finanszírozást. Az ellátórendszer helyzetéről szóló nyilvános kormányzati tervek értékeléséhez ezért az éves kiadási főösszeg mellett az intézmények tartozásállományát, a várólistákat és az ellátási teljesítményt is követni kell.

Hasonló a helyzet az oktatással. Egy központi költségvetési sor emelkedése nem feltétlenül jut el azonos arányban az iskolákhoz. A tanárbérek, a pedagógiai segítők helyzete, az épületek fenntartása, a sajátos nevelési igényű tanulók támogatása és a szakképzés eltérő finanszírozási logikát követ. Az új kabinet akkor tudja alátámasztani az oktatás kiemelt szerepét, ha a célokat mérhető vállalásokhoz köti: például a pedagógushiány csökkentéséhez, a hátrányos helyzetű térségek ellátásához vagy az alapkompetenciák javításához. Ezek nem egyetlen költségvetési év alatt hoznak eredményt.

A családtámogatások esetében a rendszer összetettsége okoz vitát. Az adókedvezmény annak jelent nagyobb segítséget, akinek van elegendő adóköteles jövedelme; a közvetlen pénzbeli ellátás másképp éri el az alacsony keresetű vagy inaktív családokat. A lakhatási támogatások egy része keresletet élénkít, és kínálati korlátok mellett az árakban is megjelenhet. Ha a kabinet a családpolitikai kiadások szerkezetét változtatja, annak nyertesei és vesztesei lehetnek még akkor is, ha a teljes keret nő. A részletek nélkül nem lehet megállapítani, melyik társadalmi csoport jár jobban.

A nyugdíjasok helyzetében külön kell választani a rendszeres nyugdíjak emelését, az egyszeri juttatásokat és az időskori szegénységet célzó intézkedéseket. A miniszterelnök korábban az öregségi nyugdíjminimum jelentős emeléséről beszélt. A nyugdíjminimum ugyanakkor nem azonos minden nyugdíjas tényleges járandóságával: több ellátás és jogosultsági szabály viszonyítási pontja. Egy ilyen változtatás költségvetési és szociálpolitikai következményeit csak a pontos jogszabályi körrel együtt lehet megítélni. A nyugdíjak vásárlóerejét pedig az infláció és a fogyasztási szerkezet is meghatározza.

Az uniós pénzek a kormány fejlesztési ígéreteinek fontos elemei, de a várható támogatást nem szabad összekeverni a már rendelkezésre álló készpénzzel. A jóváhagyott keret, a benyújtott számla és a tényleges átutalás különböző állomások. Ráadásul egy beruházás gyakran hazai önrészt, előfinanszírozást és későbbi fenntartási költséget igényel. Az állam akkor jár el óvatosan, ha a bizonytalanul érkező forrásokra nem épít visszafordíthatatlan kiadási kötelezettségeket. A beruházási tervek megalapozottsága ezért legalább olyan fontos, mint a bejelentett összeg.

A nagyvállalatokat és a magas vagyonokat érintő adópolitika külön vitát nyithat. A kormány az átcsoportosítást igazságossági kérdésként mutatja be, a vállalkozások viszont kiszámítható feltételeket és versenyképességet várnak. Nem mindegy, hogy egyszeri bevételről, tartós adónemről, környezetvédelmi ösztönzőről vagy valamely korábbi kedvezmény megszüntetéséről van szó. Egy rosszul kialakított teher a fogyasztói árakban vagy az elmaradó beruházásokban is megjelenhet; egy jól célzott adó viszont csökkentheti a környezeti károkat vagy mérsékelheti a jövedelmi egyenlőtlenségeket. A hatásvizsgálatok ezért nélkülözhetetlenek.

Az október 19-i felszólalás után a figyelem a törvényjavaslatra, a fejezeti számokra és a független intézmények értékelésére terelődik. A Költségvetési Tanács véleménye, a parlamenti módosító indítványok és az érdekképviseletekkel folytatott egyeztetések mutatják majd meg, mennyire állják ki a próbát a politikai ígéretek. Az új költségvetés valódi mércéje nem az elnevezése lesz, hanem az, hogy a vállalt szolgáltatási javulást milyen bevételekből, milyen határidővel és mekkora kockázattal kívánja finanszírozni a kormány.