Gondosóra: kié az adat, ki fizeti a számlát?

A Gondosóra program körül egyszerre bontakozik ki költségvetési, adatvédelmi és közbeszerzési vita. A szolgáltatás célját kevesen vitatják: az egyedül élő vagy segítségre szoruló idősek egyetlen gombnyomással kapcsolatba léphessenek a diszpécserközponttal. Az október 21-én ismertetett új költségadatok azonban megmutatják, hogy az ingyenesen átadott eszközök mögött jelentős állami kiadás és összetett vállalkozói rendszer állt. A következő időszak tétje az, sikerül-e úgy ellenőrizni a múltbeli szerződéseket, hogy közben egyetlen idős ember se maradjon segélyhívási lehetőség nélkül.

A programot 2022-ben indították el, eredetileg az uniós helyreállítási forrásokra támaszkodva. A 2025 végéig tartó fejlesztéshez mintegy 108,7 milliárd forintos keretet terveztek, a cél pedig másfél millió, 65 év feletti ember elérése volt. Az állami rendszer eszközből, mobilkapcsolatból, informatikai háttérből, ügyfélszolgálatból és éjjel-nappal működő diszpécserközpontból áll. Ezért az egy darab készülékre jutó egyszerű beszerzési ár önmagában nem írja le a szolgáltatás teljes költségét, ahogyan az sem igaz, hogy a regisztrált felhasználók száma automatikusan a tényleges segélyhívások számát jelentené.

A Kormányzati Szolgáltató Központtól kikért adatok alapján a G7 október 21-i feldolgozása szerint 2022 májusa és 2025 vége között 79,26 milliárd forint projektköltség elszámolását nyújtották be. Ehhez a 2026-os működésre 26,8 milliárd forint állami támogatás társult. A két összeg együtt megközelítőleg 106 milliárd forint. A számok különösen azért fontosak, mert a program végül kikerült a helyreállítási terv uniós finanszírozású elemei közül, vagyis a korábban uniós pénzzel tervezett kiadásokat a magyar költségvetés viseli. A kifizetés, az elszámolás és az esetleges későbbi visszakövetelés fogalmát itt is érdemes elkülöníteni.

A számítás ugyanakkor nem egyenlő a bizonyított kárral. Az, hogy egy program sokba kerül, önmagában nem bizonyít túlárazást vagy bűncselekményt. Ehhez azonos műszaki tartalmú ajánlatokat, beszerzési versenyt, szerződésmódosításokat, tényleges teljesítéseket és a piacon elérhető szolgáltatási szinteket kell összehasonlítani. Tanács Zoltán miniszter korábban azt állította, hogy a rendszert akár fele- vagy negyedekkora költséggel is működtetni lehetett volna. Ez politikusi és szakpolitikai állítás, nem lezárt szakértői megállapítás; ellenőrzéséhez részletes költségmodellre volna szükség.

Az Integritás Hatóság júliusban a Gondosóra egyes beszerzései miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, és szabálytalansági eljárást is kezdeményezett. A Tudományos és Technológiai Minisztérium szintén feljelentést tett. A nyomozás megindítása azt jelenti, hogy a hatóságoknak tisztázniuk kell a felmerült gyanút, nem pedig azt, hogy a szerződések szereplőinek bűnössége már bizonyított. Az ellenőrzés tárgya lehet a verseny tényleges mértéke, a szerződések előkészítése, a teljesítések igazolása és az, hogy a közpénzből finanszírozott munkáért arányos ellenszolgáltatás járt-e.

A rendszer teljesítményének megítélése sem egyszerű. A kitűzött másfél milliós regisztrációs célhoz képest 2025 végéig valamivel több mint egymillió ember kapcsolódott be, a fenntartó szerint tehát a cél nem teljesült maradéktalanul. Ebből nem következik, hogy az egyes felhasználók számára a szolgáltatás értéktelen lett volna. Egy időben észlelt rosszullét, egy elesés utáni segítségkérés vagy a hozzátartozó gyors értesítése egyetlen család számára is rendkívül fontos lehet. A közpénz hatékonyságát azonban csak akkor lehet mérni, ha a felhasználói elégedettség, a tényleges segítségnyújtások és a költségek együtt láthatók.

Az egyik legérzékenyebb kérdés az adatkezelés. A nyilvánosságra került megállapodás szerint a Kormányzati Szolgáltató Központ és a Fidesz között olyan együttműködés volt, amelyben pártaktivisták is részt vettek az idősek tájékoztatásában és regisztrációjában. A megállapodás a szimpatizánsi nyilvántartásban szereplő, 65 év feletti emberek felkereséséről szólt, a regisztrációhoz pedig többféle személyes adat, köztük elérhetőségek és kontaktszemélyek adatai kapcsolódtak. A kérdés nem pusztán az, hogy valaki átadott-e egy űrlapot, hanem hogy ki volt az adatkezelő, milyen jogalapon gyűjtött adatokat, és azokat milyen célokra használhatta.

A pártpolitikai adatbázis és az állami szociális szolgáltatás közötti határvonal különösen szigorú vizsgálatot indokol. Az időseknek a segítségnyújtás igénybevételéhez nem kellene politikai preferenciát közölniük, és a hozzátartozók adatainak felhasználása is csak megfelelő tájékoztatás és jogalap mellett történhet. Azt ugyanakkor nem lehet pusztán egy szerződés létezéséből megállapítani, hogy minden regisztráció jogellenes volt, vagy hogy minden résztvevő adatát politikai célra használták. Ehhez a tényleges adatmozgást, a hozzáférési jogosultságokat és az érintettek tájékoztatását kell feltárni.

A fenntartó új vezetése augusztus végén felmondta a korábbi adatfeldolgozási megállapodást, szeptemberben pedig bejelentést tett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál. A G7 által közölt hatósági válasz szerint a NAIH szeptember 22-én hivatali ellenőrzést indított a szolgáltatóval és a Fidesszel szemben, és harmincnapos válaszadási határidőt szabott. Az ellenőrzés eredménye újabb érdemi fejlemény lehet. A vizsgálatnak arra is választ kell adnia, hogy a politikai szervezet milyen adatokat láthatott, a kontaktszemélyekről mit rögzíthettek, és hogyan dokumentálták a hozzájárulásokat.

A közbeszerzési szerződések szintén figyelmet érdemelnek. A sajtó által ismertetett adatok szerint a program informatikai és szolgáltatási hátterében nagyvállalati beszállítók, köztük a 4iG-csoport érdekeltségei is szerepet kaptak. A projekt lezárása előtti hetekben jelentős kommunikációs megbízásokat is kötöttek, köztük Balásy Gyula vállalkozásaihoz kapcsolódó szerződést. A fenntartó azzal indokolta a kommunikációs kiadásokat, hogy a regisztrációs cél eléréséhez tájékoztatásra volt szükség. Az érdemi ellenőrzésnek itt azt kell megmutatnia, mennyi szolgáltatás teljesült, milyen egységárakon, és a kampányok mennyiben járultak hozzá az eredményhez.

A gondosóra körüli vita egyik csapdája, hogy könnyen a készüléket használó idősek ellen fordulhat. Pedig a szolgáltatás felhasználói nem felelősek a közbeszerzési szerződésekért és a politikai adatkezelési döntésekért. Ha egy idős ember biztonságérzete éppen a segélyhívó eszközhöz kapcsolódik, számára a szolgáltatás folytonossága fontosabb, mint a program politikai eredete. Egy reformnak ezért előre meg kell mondania, mi lesz a meglévő eszközökkel, a diszpécserszolgálattal, az előfizetésekkel és a hozzátartozók értesítési rendszerével.

A gazdasági racionalizálás sem feltétlenül jelenti a szolgáltatás megszüntetését. Vizsgálható a beszerzési és üzemeltetési költségek szétválasztása, a készülékek élettartama, a mobilkommunikáció ára, a diszpécserközpont kihasználtsága és a központi ügyfélszolgálat szervezése. Más költségszintet eredményezhet az is, ha az eszközök új beszerzése helyett a meglévő állomány karbantartására helyeződik a hangsúly. Minden összehasonlításnál azonos rendelkezésre állást, válaszidőt és szolgáltatási minőséget kell alapul venni.

A felhasználók érdekeit szolgálná egy olyan nyilvános teljesítményjelentés, amely a regisztrált és ténylegesen aktív eszközök számát, a segélyhívások jellegét, az átlagos válaszidőt és a működés éves költségét egyaránt tartalmazza. Ezekből kiderülhetne, hol működik jól a rendszer, mely térségekben alacsony az elérés, és milyen feladatoknál van szükség fejlesztésre. Az adatvédelmi szabályok mellett ilyen összesített adatok személyes adatok közzététele nélkül is bemutathatók. Az átláthatóság nem pusztán ellenőrzési eszköz, hanem a szolgáltatás iránti bizalom feltétele.

A következő hetekben tehát háromféle döntés közeledhet: a büntető- és közbeszerzési vizsgálatok további lépései, az adatvédelmi ellenőrzés megállapításai, valamint a program 2027-es finanszírozásának meghatározása. Az utóbbinál nem elég azt ígérni, hogy a rendszer megmarad; a költségvetési forrásnak, a felelős üzemeltetőnek és a beszerzési modellnek is világosnak kell lennie. A szolgáltatás jövője szempontjából a legfontosabb eredmény az lenne, ha az idősek biztonságát nyújtó technológia politikailag semleges és pénzügyileg ellenőrizhető közszolgáltatássá válna.

A Gondosóra története végül egy szélesebb állami dilemmát világít meg. Egy társadalmilag hasznos cél nem mentesíti a döntéshozókat a közpénzek átlátható felhasználása alól, ahogyan a múltbeli szerződések vizsgálata sem jogosít fel arra, hogy egy működő segítségnyújtási csatornát felelőtlenül megszüntessenek. A kettőt együtt kell teljesíteni: tisztázni, ki és mennyiért dolgozott, és biztosítani, hogy aki a készüléken keresztül segítséget kér, az továbbra is választ kapjon.