Béke nélkül zárult a genfi csúcs Szudán ügyében

Kézzelfogható áttörés nélkül ért véget szerdán Genfben a Szudánnal foglalkozó nemzetközi egyeztetés. A svájci diplomácia és az ENSZ szervezésében mintegy nyolcvan kormányzati és intézményi képviselő próbálta összehangolni a béketeremtési erőfeszítéseket, ám új tűzszünetet vagy politikai megállapodást nem jelentettek be. A találkozó egyik legnagyobb korlátja már a kezdés előtt nyilvánvaló volt: sem a szudáni hadsereg, sem az ellene harcoló Gyorsreagálású Támogató Erők, az RSF nem küldtek tárgyalódelegációt.

A svájci Tim Enderlin és az ENSZ-főtitkár szudáni különmegbízottja, Pekka Haavisto a koordináció és a bizalomépítés szükségességét hangsúlyozta. A napirenden szerepelt a hadifoglyok cseréjének lehetősége, a humanitárius hozzáférés javítása és a politikai folyamat előkészítése. Haavisto arról is beszámolt, hogy az egyeztetések során először foglalkoztak hangsúlyosan a háború környezeti pusztításával. Ezek fontos kérdések, de egyikükben sem született olyan megállapodás, amelyet a szemben álló felek azonnal végrehajthatnának.

A háború 2023 áprilisában robbant ki a szudáni reguláris hadsereg és a korábban vele együttműködő félkatonai RSF között. A hadsereg élén Abdel-Fattáh al-Burhán tábornok, a rivális szervezet vezetésében Mohamed Hamdan Dagalo, közismert nevén Hemeti vált meghatározó szereplővé. A két erő kezdetben a politikai átmenet és a fegyveres alakulatok állami hadseregbe olvasztásának kérdésében került éles konfliktusba. A hatalmi harc hamar országos háborúvá szélesedett, amelyben a gazdasági erőforrások, a kereskedelmi útvonalak és a helyi szövetségesek ellenőrzése is döntő jelentőségűvé vált.

A főváros, Kartúm és a nyugati Darfúr tartomány a harcok legsúlyosabb helyszínei közé tartozott, de a frontvonalak többször átrendeződtek. Kordofán térségében is tartós ostromok és légitámadások akadályozzák a mindennapi életet. A háború különösen pusztító hatással van a mezőgazdaságra: a földek művelése sok helyen veszélyessé vált, a piacok megszűntek, a szállítási útvonalakat ellenőrző fegyveresek pedig korlátozzák az élelmiszer mozgását. Az emberek jelentős része többször is menekülni kényszerült, gyakran olyan településekre, amelyek maguk is alig képesek ellátni a helyi lakosságot.

A nemzetközi szervezetek a világ egyik legsúlyosabb humanitárius válságáról beszélnek. A menekültek és belső menekültek száma az alkalmazott időponttól és nyilvántartási módszertől függően eltérő becslésekben szerepel, de a nagyságrend sokmilliós. Az ENSZ korábbi összesítéseiben több mint harmincmillió ember szorult segítségre, és a lakosság jelentős része súlyos élelmiszerhiánnyal küzdött. A tavalyi és idei éhínségi figyelmeztetések különösen Darfúr és Kordofán egyes részeire vonatkoznak. A pontos számok gyorsan változnak, mert az erőszak, a szárazság és a segélyszállítmányok elakadása együttesen alakítja a helyzetet.

Az idei hadműveletekben a drónok szerepe feltűnően megnőtt. A pilóta nélküli eszközök távoli célpontokat is elérhetnek, miközben a támadás helyszínén sokszor nincs lehetőség az elkövető azonnali azonosítására. Az ENSZ emberi jogi szervezete az év első felében több mint ezeregyszáz dróntámadásokhoz köthető halálesetről számolt be. Októberben is érkeztek hírek nagy számú civil áldozatról, köztük egy nyugat-kordofáni piac közelében végrehajtott csapás után. A felelősségre vonáshoz az ilyen esetekben független vizsgálatokra, helyszíni bizonyítékokra és a parancsnoki lánc feltárására lenne szükség.

A genfi egyeztetésen részt vevő országok köre jól mutatja a konfliktus nemzetközi dimenzióját. Az Egyesült Államok, Kína, Németország, Egyiptom, Törökország és az Egyesült Arab Emírségek is képviseltette magát. A külső szereplők érdekei azonban korántsem azonosak. Egyes államok a Vörös-tenger biztonságát, mások a regionális befolyást, a gazdasági kapcsolatokat vagy a menekülthullám megfékezését helyezik előtérbe. Az Egyesült Arab Emírségeket többször vádolták az RSF támogatásával; az ilyen állításokat a felek vitatják, ezért a fegyverszállításokra vonatkozó konkrét felelősséget vizsgálatoknak kell megállapítaniuk.

A közvetítők előtt különösen nehéz feladat áll, mert a katonai vezetők a harctéri helyzet alakulásától teszik függővé tárgyalási hajlandóságukat. Ha az egyik fél úgy látja, hogy a következő hónapokban területet szerezhet, kisebb ösztönzést érez a kompromisszumra. A tűzszünetek korábbi tapasztalatai szerint az ellenőrzés és a végrehajtás hiánya is súlyos akadály. A fogolycsere vagy a segélyfolyosók megnyitása ezért reálisabb első lépés lehet, mint egy átfogó politikai rendezés, de ezekhez is szükség van a harcoló felek konkrét vállalásaira.

A környezeti pusztítás napirendre kerülése a háború hosszú távú költségeire világít rá. A felrobbantott üzemanyag-tárolók, a sérült vízrendszerek, a szennyezett talaj és az ellenőrizetlen hulladéklerakás évekig veszélyeztetheti a lakosság egészségét. A mezőgazdasági területek aknáktól és fel nem robbant lőszerektől való megtisztítása is rendkívül költséges. Még egy sikeres fegyvernyugvás után is sok időre és nemzetközi segítségre lesz szükség ahhoz, hogy a városokban újra működjenek a kórházak, az iskolák, az ivóvízhálózatok és a helyi piacok.

Európának a szudáni háború humanitárius és biztonsági szempontból is fontos. A menekültek nagy része először a szomszédos országokban keres védelmet, amelyek saját gazdasági és politikai nehézségekkel küzdenek. A tartós instabilitás az embercsempész-hálózatoknak és a fegyverkereskedelemnek is kedvezhet, miközben az afrikai és közel-keleti térségben más válságok vonják el a diplomáciai figyelmet. Az európai kormányok számára ezért a segélyezés finanszírozása, a civil lakosság védelme és a regionális közvetítők támogatása egyszerre jelent feladatot.

A genfi találkozó mérlege így visszafogott: a közvetítők fenntartották a kapcsolatokat, de nem hoztak haza tűzszünetet. A következő előrelépés mércéje az lehet, sikerül-e a harcoló feleket közvetlen vagy közvetett egyeztetésre bírni, illetve biztosítható-e tartósan a segélyszállítmányok célba jutása. A szudáni civilek számára a diplomáciai folyamat értékét végső soron az dönti el, csökkennek-e a támadások, megnyílnak-e az utak, és jut-e elegendő élelem és gyógyszer a leginkább veszélyeztetett térségekbe.