Szerbiában ma dőlhet el a 14 éves korszak sorsa

Szerbiában vasárnap parlamenti választást tartanak, amelyen Aleksandar Vučić politikai jövője és a 2012 óta kiépült hatalmi rendszer is a szavazók elé kerül. A kormányoldallal szemben ezúttal olyan, diákok által támogatott választási lista áll, amelynek szervezői a korábbi ellenzéki pártoktól is igyekeztek megkülönböztetni magukat. A küzdelem tétjét növeli, hogy Vučić lemondott az államfői tisztségről, és ismét a miniszterelnöki poszt megszerzésére törekszik. A voksolás előtti közvélemény-kutatások nem rajzoltak ki egyértelmű győztest.

A mostani helyzet előzménye a 2024. november 1-jei újvidéki vasútállomási tragédia. A felújított épület előtetőjének összeomlása 16 ember életét követelte, és a szerb társadalom jelentős részében az állami beruházások ellenőrzésével, a korrupcióval és a politikai felelősséggel kapcsolatos felháborodást váltott ki. Az egyetemekről induló tiltakozás hónapokon át tartó országos mozgalommá nőtt. A résztvevők kezdetben az iratok nyilvánosságra hozatalát és az elszámoltatást követelték, később a kormányzás egészének megváltoztatását is napirendre tűzték.

A diákmozgalom ereje részben abból fakadt, hogy a korábban egymással is vitázó ellenzéki táborok fölött tudott társadalmi kapcsolatokat teremteni. Az egyetemi blokádok, az emlékező felvonulások és a településeket összekötő menetek olyan embereket is mozgósítottak, akik korábban nem vettek részt pártpolitikai eseményeken. A mozgalom ugyanakkor rendkívül sokféle: a liberális nagyvárosi választóktól a konzervatív, korrupcióellenes vidéki szavazókig terjed a támogatói köre. Ez erőforrás a kampányban, de nehézség lehet egy későbbi kormányprogram kialakításakor.

Vučić hosszú pályafutása a kilencvenes évek szerb nacionalista politikájából indult. A Szerb Radikális Pártban tevékenykedett, majd Slobodan Milošević kormányában tájékoztatási miniszter volt. A 2008-ban létrehozott Szerb Haladó Párttal később mérsékeltebb, Európához közeledő politikusként lépett fel. Miniszterelnökként, majd államfőként egyre nagyobb befolyást szerzett a közigazgatás, a biztonsági intézmények és a médiapiac fölött. Kritikusai szerint a kormánypárt és az állami apparátus közötti határok elmosódtak, a kormány viszont a stabilitást, a beruházásokat és a gazdasági fejlődést hangsúlyozza.

A kampány egyik központi vitája a nyilvánosság ellenőrzése. A kormánypárti televíziók és bulvárlapok a diákokat rendszeresen külföldi érdekek képviselőiként állítják be, míg az ellenzék a közszolgálati tájékoztatás pártatlanságát és az állami erőforrások kampánycélú felhasználását bírálja. A választási verseny így a jelöltek programjai mellett arról is szól, mennyire jutnak el az állampolgárokhoz a különböző politikai álláspontok. A megfigyelők számára különösen fontos lesz a szavazatszámlálás átláthatósága és az esetleges szabálytalanságokra adott hatósági válasz.

A korábbi szerbiai választásokon visszatérő vita tárgya volt a választók szervezett utaztatása, a közalkalmazottakra gyakorolt nyomás és a médiaviszonyok egyenlőtlensége. Ezek a vádak önmagukban nem döntik el a mostani szavazás tisztaságát, ezért az egyes eseteket dokumentumokkal és megfigyelői jelentésekkel kell értékelni. Egy szoros eredmény esetén a vitatott körzetek és a részvételi adatok politikai jelentősége különösen nagy lehet. A békés eredményelfogadás mindkét tábor felelőssége.

A gazdasági teljesítmény megítélése szintén kettős. Szerbia az elmúlt években számos külföldi beruházást vonzott, új közlekedési és ipari létesítmények épültek, és Belgrád látványosan átalakult. Ezzel párhuzamosan sok család a lakhatás, az élelmiszerek és az energia költségeit tartja megterhelőnek. A fiatalok számára az elvándorlás továbbra is kézzelfogható lehetőség, mert a szakmai előmenetel és a közszolgáltatások minősége egyenlőtlen. Az ellenzék az intézményi tisztulást, a kormányoldal a kiszámíthatóságot állítja a gazdasági érvelés középpontjába.

A külpolitikai irány különösen érzékeny. Belgrád hivatalosan az európai uniós csatlakozásra törekszik, közben szoros kapcsolatot tart fenn Oroszországgal és Kínával, valamint együttműködik az Egyesült Államokkal. A koszovói rendezés, az orosz szankciókhoz való viszony és a jogállamisági reformok mind olyan ügyek, amelyekben az új kormány mozgástere korlátozott lenne. A diáklista győzelme sem jelentene automatikus külpolitikai fordulatot, de a tárgyalási stílust és az intézményi reformok ütemét megváltoztathatná.

Magyarország számára a szomszédos ország politikai stabilitása közvetlen érdek. A szerb–magyar energetikai és közlekedési kapcsolatok, a határforgalom, a vasúti beruházások és a kétoldalú kereskedelem a kormányváltásoktól függetlenül működő együttműködést igényelnek. Orbán Viktor és Vučić között az elmúlt években szoros politikai kapcsolat alakult ki, amely egy más összetételű belgrádi kabinet esetén új diplomáciai helyzetet teremtene. A vajdasági magyarok szempontjából az oktatás, a nyelvhasználat, az önkormányzati képviselet és a gazdasági lehetőségek megőrzése a legfontosabb.

A választás eredményét a kisebb pártok teljesítménye és a mandátumelosztás is befolyásolja. A szerb parlament arányos rendszerben választott 250 tagból áll, és a kisebbségi listákra sajátos szabályok vonatkoznak. A politikai többség kialakításához ezért a nagy listák támogatottsága mellett a lehetséges koalíciós partnereket is számításba kell venni. Egy győztes, de önálló többség nélküli tömbnek kompromisszumokra lehet szüksége, miközben a kampány hangvétele kevés teret hagyott az együttműködés ígéretének.

A vasárnapi voksolás legfontosabb próbája az lesz, hogy a társadalmi tiltakozás képes-e intézményes politikai felhatalmazássá alakulni. A kormányoldal jól szervezett párthálózattal és jelentős tapasztalattal érkezik a megmérettetésre, az ellenzéki mozgalom pedig az elégedetlenség és a generációváltás energiájára épít. A választási eredményről, a részvételről és az esetleges szabálytalanságokról a szavazóhelyiségek bezárása után lehet felelősen következtetéseket levonni.