A békeköltségvetés számlája most érkezik

Egy költségvetést a parlamenti szavazáskor könnyű politikai ígéretként bemutatni. A zárszámadás már jóval szigorúbb műfaj: azt mutatja meg, mire jutottak a tényleges bevételek és kiadások, és mekkora lett az év végére a számla. A 2025-ös költségvetés végrehajtásáról szóló törvénytervezetből kirajzolódó kép ezért több egy korábbi kormány gazdaságpolitikai mérlegénél. A 2026-ban hivatalba lépett kabinet is ezzel az örökséggel, az államadósság kamatterheivel és a szűkebb pénzügyi mozgástérrel kénytelen tervezni.

Az előző kormány 2024 decemberében fogadtatta el a 2025-ös büdzsét. A politikai kommunikációban „békeköltségvetésként” emlegették, és a gyorsabb gazdasági növekedéstől várták a bevételek bővülését. Az eredeti terv közel 42,9 ezermilliárd forintos kiadási és 38,7 ezermilliárdos bevételi főösszeget tartalmazott. A tényleges központi hiány végül nagyjából 1,4 ezermilliárd forinttal, mintegy 34,5 százalékkal haladta meg az eredeti előirányzatot. A számok közötti különbség nem pusztán könyvelési eltérés, hanem elmaradt gazdasági és költségvetési várakozások lenyomata.

A zárszámadás egyik legfontosabb tanulsága, hogy az állam működési költségvetésének egyensúlya nem valósult meg. A tervezetben a működési alrendszerben körülbelül ezermilliárd forintos hiány mutatkozik, miközben a tervezéskor a működés finanszírozását egyensúlyban kívánták tartani. Az uniós fejlesztési költségvetés hiánya is meghaladta az előirányzatot, a felhalmozási költségvetés eltérése viszont viszonylag kisebb volt. Ez arra utal, hogy az eredményromlás nem magyarázható egyetlen nagyberuházással.

A tervezett és a tényleges hiány összevetésekor fontos elválasztani a központi költségvetés pénzforgalmi számait az egész államháztartás nemzetközi módszertan szerint számolt, GDP-arányos hiányától. A kettő más kört és más elszámolási szabályokat követ. A 2025-ös GDP-arányos hiány a közölt adatok szerint 4,7 százalék körül alakult, miközben a központi alrendszer forintban mért egyenlege jóval nagyobb összegűnek látszik. Ezeket a mutatókat nem szabad közvetlenül egymásba átváltani, vagy az egyikből a másikat egyszerű osztással levezetni.

A gazdasági növekedés elmaradása a költségvetés egyik alapfeltevését gyengítette meg. A kormány eredetileg több százalékos bővüléssel számolt, a tényleges teljesítmény azonban a stagnáláshoz közeli maradt. Ha a gazdaság nem termel annyi többletjövedelmet, amennyit a tervezők várnak, a bevételek és a kiadások közötti feszültség gyorsan kiéleződik. A fogyasztás, a bérek és az infláció alakulása ettől még hozhat bizonyos adóbevételi többletet, de az nem feltétlenül fedezi a kiadási ígéreteket.

A tervezés és a valóság közötti különbségnek van intézményi oldala is. Magyarországon a költségvetési törvény elfogadása és az évközi gazdálkodás között gyakran jelentős átcsoportosítások történnek. Ezek egy része indokolt lehet, hiszen a gazdasági környezet változik. A probléma akkor jelentkezik, ha a törvényben rögzített célok már elfogadásukkor túlzottan optimisták, vagy az évközi módosítások nem teszik világossá a társadalom számára, milyen szolgáltatások, beruházások és juttatások árát kell megfizetni. A zárszámadás éppen ezért a költségvetési fegyelem ellenőrzésének egyik legfontosabb eszköze.

Az adósságráta külön figyelmeztetés. A tervezet szerint a 2025 végi államadósság a bruttó hazai termék 74,6 százalékát érte el, szemben a 2024 végi 73,5 százalék körüli értékkel. Az eredeti terv csökkenéssel számolt. A ráta emelkedése azt jelenti, hogy az adósság a gazdaság méretéhez képest is nagyobb terhet képvisel. Nem ugyanaz azonban a bruttó adósságállomány, az éves új hitelfelvétel és a kamatkiadás: a közbeszédben gyakran összemosott fogalmak eltérő költségvetési kockázatokat jelölnek.

A magas adósság önmagában nem bizonyít fizetésképtelenséget, de csökkenti a döntéshozók szabadságát. Minél több pénzt kell a korábbi hitelek kamatára fordítani, annál kevesebb marad új szolgáltatásokra, béremelésekre vagy adócsökkentésre, ha a kormány nem akarja tovább növelni a hiányt. A 2025-ös adósságszolgálati kiadások a tervezettnél magasabbak voltak. A kamat- és törlesztési tételek együtt ugyanakkor nem azonosak az éves kamatteherrel, ezért a két mutató külön értelmezést igényel.

A 2025-ös adatok politikai vitája várhatóan a felelősség kérdése körül forog. Az előző kormány védelmében felhozhatók a külső gazdasági sokkok, a gyenge európai kereslet, a háborúk és az energiaárak bizonytalansága. Az ellenérv az, hogy éppen ezek ismeretében kellett volna óvatosabb előrejelzést és nagyobb tartalékot készíteni. A zárszámadás önmagában nem dönti el, egyes döntések mennyiben voltak szakmailag indokolhatók. Azt viszont megmutatja, hogy az eredeti pénzügyi pálya nem teljesült, és a következményeket az ország egészének kell kezelnie.

Az új kormány számára a mérleg kettős természetű. Egyrészt politikai érveket ad az előző vezetés bírálatához. Másrészt a választók nem a korábbi és a jelenlegi kabinet közötti elszámolási vitából, hanem a következő évek közszolgáltatásaiból érzékelik majd, mennyire sikerült úrrá lenni a helyzeten. A 2026-os költségvetés módosítása már 7,5 százalékos GDP-arányos hiánycélt rögzített, a 2027-es terv pedig ennél alacsonyabb deficitet céloz. Ez az átmenet csak akkor hihető, ha a bevételi és kiadási intézkedések megvalósulnak, nem csupán a számok rendeződnek át a táblázatokban.

A következő évre tervezett megszorítások és többletbevételek társadalmi hatása nem egyforma. Az állami működés kiadásainak csökkentése jól hangzó cél, de a valódi megtakarítás attól függ, milyen szerződéseket, feladatokat és intézményeket érint. Az adórendszer módosítása sem puszta technikai kérdés: a teher egy része a vállalatoknál jelenhet meg, más része közvetve a fogyasztókra vagy a beruházásokra hárulhat. A zárszámadás ezért a következő költségvetésről szóló vitának is nélkülözhetetlen kiindulópontja.

A kormányzati optimizmus és a gazdasági bizonytalanság közötti feszültség a 2025-ös történet egyik legfontosabb tanulsága. A politikusok számára a növekedési előrejelzés vonzó ígéret, mert úgy teremthet fedezetet, hogy közben nem kell rögtön megnevezni a veszteseket. A valóság azonban nem alkalmazkodik a kommunikációhoz. Ha a növekedés elmarad, az állam vagy többet vesz fel hitelből, vagy bevételt növel, vagy kiadást fog vissza, esetleg mindhárom eszközt alkalmazza. Ezeknek a döntéseknek már kézzelfogható társadalmi ára van.

A költségvetés minőségét ezért nemcsak az év végi hiányszámmal érdemes mérni. Legalább ilyen fontos, hogy mennyire pontosak az előrejelzések, milyen gyakran kell módosítani a törvényt, mennyi a tartalék, hogyan alakul az adósság kamata, és az állami kiadások milyen eredményt hoznak. Egy egészségügyi vagy oktatási többletforrás akkor ér valamit, ha javul a hozzáférés és a szolgáltatás minősége. A pénzügyi fegyelem sem cél önmagában: annak kell lehetővé tennie, hogy a közszolgáltatások finanszírozása hosszabb távon kiszámítható maradjon.

A zárszámadási törvényjavaslat parlamenti útja még fontos állomásokat tartogat. A számvevőszéki ellenőrzés, a bizottsági vita és a képviselői kérdések tisztázhatják, mely eltérések fakadtak előre nem látható eseményekből, és melyek voltak előzetesen is kezelhető kockázatok. A dokumentumot nem volna szerencsés egyetlen politikai ítéletté egyszerűsíteni. A költségvetés sok ezer tételből áll, és a felelősség megállapításához a részletes indoklások és a döntések időrendje is szükséges.

A legfontosabb következmény mégis a jövőben jelentkezik. A 2025-ben felhalmozódott hiány és adósság nem tűnik el a kormányváltással, ahogyan a közszolgáltatások elmaradt fejlesztései sem. A következő évek gazdaságpolitikájának azt kell bizonyítania, hogy reálisabb előrejelzésekkel, követhetőbb kiadásokkal és ellenőrizhető eredményekkel képes működni. A zárszámadás nem a múlt lezárt könyve, hanem a következő költségvetések egyik legfontosabb figyelmeztetése.