Izraelben patthelyzetet hozott a sorsdöntő választás
A keddi voksolás után a két nagy politikai tábor egyike sem tud biztos többséget felmutatni. A rekordrészvétel és az arab képviselők megerősödése nehéz koalíciós alkukat vetít előre, miközben a miniszterelnöki székért folyó verseny továbbra is nyitott.
Izraelben a keddi parlamenti választás után egyik politikai tömb sem tudta egyértelműen győztesnek nyilvánítani magát. Az éjszaka folyamán többször módosított televíziós mandátumbecslések szerint Benjamin Netanjahu miniszterelnök jobboldali és vallásos pártokból álló szövetsége, valamint a Gadi Eisenkot volt vezérkari főnök köré szerveződő ellenzék egyaránt messze van az önálló kormányzáshoz szükséges 61 képviselői helytől. Az eredmény egyelőre becslés: a hivatalos szavazatszámlálás még folyik, a különleges szavazókörökben leadott voksok pedig módosíthatják az erőviszonyokat.
A két vezető tábor egyes csatornák frissített előrejelzéseiben 51–51 mandátumon állt. Más felmérések kisebb előnyt jeleztek valamelyik oldalnak, de a legtöbb forgatókönyv ugyanoda vezetett: a 120 fős Knesszetben a koalícióépítéshez további partnerekre volna szükség. Netanjahu Likudja várhatóan a legnagyobb önálló frakció marad, Eisenkot Jasár nevű centrista pártja pedig a második helyre kerülhet. A pártok közötti különbség politikailag fontos, de önmagában nem dönti el, ki alakíthat kabinetet.
A választási részvétel 77,7 százalékra emelkedett, ami az izraeli választási bizottság adatai szerint 1999 óta a legmagasabb érték. A mozgósítás mérete jól mutatja, milyen súlyos döntésnek tekintette a társadalom a voksolást. A szavazók a 2023. október 7-i Hamász-támadás, az azt követő gázai háború, a regionális fegyveres konfliktusok és a kormány körüli belpolitikai viták árnyékában járultak az urnákhoz. A rekordadat ugyanakkor önmagában nem bizonyítja, melyik politikai tábor tudta jobban megszólítani a korábban távol maradókat.
A legnagyobb meglepetést az arab pártok megerősödése jelentheti. A Raam és az Egyesült Lista együtt az előrejelzések szerint 17–19 helyet szerezhet, ami a parlamenti mérleg nyelvévé teheti őket. Ez különösen fontos, mert a zsidó többségű pártokból álló két nagy blokk egyike sem közelíti meg az abszolút többséget. Az arab állampolgárok képviselete ezért meghatározó szerepet kaphat abban, létrejön-e új kormány, vagy Izrael újabb, hosszú politikai bizonytalanság elé néz.
A koalíciós lehetőségeket mégis szűkíti, hogy a vezető ellenzéki politikusok többsége eddig elutasította az arab pártokra támaszkodó kormányalakítást. A jobboldali táborban ennél is erősebb a politikai ellenállás. A kijelentések a kampányban mozgósítási eszközként szolgáltak, de a mandátumok ismeretében a pártoknak újra kell mérniük mozgásterüket. Elképzelhető kisebbségi kabinet külső támogatással, tartózkodásokra épülő parlamenti alku vagy szélesebb koalíció is, ám egyik lehetőségre sincs jelenleg biztos megállapodás.
Netanjahu a választás után a jobboldali kormányzás folytatásáról beszélt, és hangsúlyozta, hogy a Likud maradhat a legerősebb párt. Ellenfelei ezzel szemben a kormányoldal parlamenti többségének elvesztését értékelték politikai vereségként. Eisenkot a változás szükségességét emelte ki, és a közéleti bizalom helyreállítását ígérte. A két álláspont egyelőre politikai értelmezés: a végleges mandátumelosztás és a tényleges koalíciós megállapodások hiányában egyik vezető sem tekinthető a következő kabinet biztos irányítójának.
A következő napokban a választási bizottság részletes számlálási adatai kerülnek előtérbe. A speciális szavazókörökben, a katonáknál és más jogosult csoportoknál leadott szavazatok különösen szoros eredménynél mozdíthatnak el egy-egy mandátumot. A hivatalos végeredményt november elejére várják. Ezután Jichák Herzog államfőnek a pártvezetőkkel folytatott konzultáció alapján kell eldöntenie, kit bíz meg a kormányalakítással. Az izraeli rendszerben ez nem feltétlenül a legnagyobb frakció vezetője lesz.
A belpolitikai válság egyik gyökere a hadkötelezettség körüli vita. Az ultraortodox pártok a vallási tanulmányokat folytató fiatalok mentességének megőrzésében érdekeltek, miközben a hosszú háborúk miatt egyre nagyobb teher hárul a tartalékosokra és családjaikra. A hadsereg emberigénye és a társadalmi igazságosság kérdése a koalíciós tárgyalásokon is visszatérhet. Hasonlóan éles törésvonal a bíróságok jogkörének tervezett átalakítása, amely korábban tömegtüntetéseket váltott ki.
Netanjahu politikai helyzetét személyes jogi ügyei is terhelik. A miniszterelnök korrupciós vádak miatt folyó büntetőeljárásokkal néz szembe, a jogsértéseket tagadja. Az ellenzék szerint a hosszú kormányzati időszak alatt meggyengült az intézményi felelősségre vonás, támogatói viszont a biztonságpolitikai tapasztalatát és a válságok idején tanúsított határozottságát tartják legfontosabbnak. A mostani választás ezért az izraeli állam működéséről, a politikai ellenőrzésről és a háborús döntések megítéléséről is szólt.
A külpolitikai következmények az egész térséget érinthetik. Az Egyesült Államokkal fenntartott szoros kapcsolat, az Iránnal szembeni fellépés, a gázai rendezés és a palesztin területek jövője olyan kérdések, amelyekben egy új kabinet hangsúlyokat változtathatna. Ugyanakkor az ellenzék több vezetője is kemény biztonságpolitikai álláspontot képvisel, ezért a kormányváltás nem jelentene automatikusan gyökeresen eltérő regionális politikát. Az európai partnerek számára különösen fontos lesz a humanitárius hozzáférés, a telepespolitika és a nemzetközi jog kérdése.
Izrael 2019 és 2022 között öt választást tartott, mert a megosztott politikai mezőnyben nem alakult ki tartós többség. A mostani patthelyzet felidézi ezt az időszakot. Ha a felek ragaszkodnak kampánybeli kizáró nyilatkozataikhoz, a tárgyalások hosszúra nyúlhatnak, Netanjahu pedig ügyvezető miniszterelnökként hivatalban maradhat. A következő hetek döntő kérdése az lesz, hogy a pártvezetők hajlandók-e a választási matematikából működőképes politikai megállapodást formálni.