A harckocsin is összeveszhet Berlin és Párizs

A kudarc különösen érzékeny lenne, mert a háború visszahozta Európába a nehézfegyverek jelentőségét. Ukrajna tapasztalatai ugyan megmutatták, mennyire sebezhetőek a harckocsik a drónokkal, páncéltörő rakétákkal és precíziós tüzérséggel telített hadszíntéren, a NATO tervezői és a német tábornokok mégsem írják le őket. Szerintük a jövő harckocsijának más technikára lesz szüksége: erősebb drónvédelemre, digitális összekapcsoltságra, jobb érzékelőkre és olyan harctéri kommunikációra, amelyben a páncélos a drónokkal, tüzérséggel és felderítő rendszerekkel együtt működik.

Elvben ezért lenne értelme a közös német–francia harckocsinak. A hidegháború idején a Bundeswehrnek mintegy kétezer harckocsija és több mint kétezer gyalogsági harcjárműve volt, ezek körülbelül kilencven százalékát azóta eladták, elajándékozták vagy leselejtezték. Ma a német hadsereg nagyjából háromszáz Leopard 2-essel rendelkezik, különböző állapotú régebbi és modernizált változatokkal. Franciaország a hidegháború végén még mintegy ezer régebbi harckocsit tartott hadrendben, a kilencvenes évek Leclerc típusából jelenleg nagyjából 150–200 lehet bevethető állapotban. Új harckocsit Franciaországban közel húsz éve nem gyártottak.

Ezzel szemben Oroszország nyugati becslések szerint évente ezernél is több harckocsit tud hadrendbe állítani, részben régi típusok modernizálásával, részben új T–90M2-esek gyártásával. Ez olyan aránytalanság, amelyre Európának jelenleg nincs megnyugtató válasza. Kézenfekvőnek tűnne, hogy a kontinens két legerősebb gazdasága közös programban hozzon létre olyan gyártási és technológiai bázist, amely válsághelyzetben gyorsan bővíthető. Csakhogy éppen ez a közös alap hiányzik.

A német–francia páncélosprogram a kezdetektől politikai alku is volt. Berlin elfogadta volna, hogy a harci repülőgépnél Franciaországé legyen a vezető szerep, cserébe a harckocsi fejlesztésénél német irányítást akart. A tervhez kedvezőnek látszott, hogy a német Krauss-Maffei Wegmann és a francia Nexter egy évtizede létrehozta a KNDS vállalatcsoportot. A partnerséget azonban hamar nemzeti féltékenység, bizalmatlanság és ipari érdekharc terhelte meg. Még abban sincs egyetértés, milyen kaliberű lövege legyen a jövő harckocsijának: a német oldal 130 milliméteres, a francia 140 milliméteres megoldásban gondolkodik. Időnként kétféle moduláris toronyról is szó volt, ami inkább a kompromisszum hiányát jelezte.

A helyzetet tovább bonyolítja a Rheinmetall. A düsseldorfi hadiipari óriás az utóbbi években látványosan megerősödött, és egyre nyíltabban saját páncélosstratégiát épít. A cég már 2022-ben bemutatta Panther nevű harckocsikoncepcióját, amelyet radikálisan új megoldásként reklámozott. Magyarország közös gyártásban érdekelt, Olaszország pedig a sajtóértesülések szerint nagy mennyiségben vásárolna a Pantherből és a Rheinmetall Lynx gyalogsági harcjárművéből. A német vállalat 2024-ben az olasz Leonardóval is közös céget alapított, amely európai és globális piacokra gyártana harckocsikat és harcjárműveket.

Mindez rossz hír az MGCS számára. Berlinben már arról beszélnek, hogy a Rheinmetall inkább fékezi a német–francia programot, mert saját termékei és olasz partnersége gyorsabb üzleti lehetőséget kínálnak. A Panther ráadásul a tervek szerint már 2030 körül megjelenhet, miközben az MGCS korábban is csak a negyvenes évekre ígérte a meglévő páncélosflották leváltását. Ez a katonai tervezés szempontjából nehezen védhető, különösen akkor, ha a német vezérkar 2029 után már reális veszélyként számol Oroszország NATO elleni támadóképességével.

A politikusok közben újra és újra megpróbálták életben tartani a projektet. Boris Pistorius német és Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter látványos gesztusokkal, közös nyilatkozatokkal és ünnepélyes aláírásokkal igyekezett lendületet adni az együttműködésnek. A szimbolika erős volt, az eredmény szerény. A harckocsi még körvonalaiban sem látszik. Franciaország már köztes megoldásra különített el forrást, Németországban pedig a Leopard 2 AX továbbfejlesztése kínálhat átmeneti választ, akár az MGCS-hez szánt elemek egy részével.

A közös harckocsi sorsa így sokkal többről szól egy fegyverprogramnál. Azt mutatja meg, hogy Európa képes-e a stratégiai önállóságról beszélni, majd ipari és katonai döntésekké alakítani azt. A német–francia tengely továbbra is az európai védelempolitika legfontosabb pillére, de a repülőgép kudarca után a páncélosprogram is azt bizonyítja: a közös európai fegyverkezés akkor akad el igazán, amikor a zászlók mögött megjelennek a gyárak, a szabadalmak, a beszállítói láncok és a megrendelések.