Szokatlan egység a G7-csúcson

Az európai vezetők egyik legnagyobb félelme az volt az éviani G7-csúcs előtt, hogy Donald Trump ismét látványosan megszakítja a találkozót, vagy legalábbis olyan gesztust tesz, amely felülírja a gondosan előkészített közös üzeneteket. Ezúttal azonban nem ez történt. Friedrich Merz német kancellár a második csúcnap után kifejezetten elégedetten beszélt az eredményekről, és azt mondta: az első két napot európai egység és európai csapatmunka jellemezte. A megfogalmazás önmagában is figyelemre méltó, mert a G7 utóbbi éveiben az európaiak gyakran inkább a kárenyhítésre készültek, amikor Trump is az asztalnál ült.

Merz szerint most éppen az volt az újdonság, hogy a csapatmunka az amerikai elnökkel is működött. A német kancellár úgy látta, Trump együttműködően viselkedett, figyelmesen hallgatta a többieket, és Ukrajna ügyében hosszú idő után ismét olyan közös álláspont rajzolódott ki, amelyben a G7 minden tagja részt vállal. Merz külön kiemelte: a partnerek egyetértenek abban, hogy Ukrajna új erőpozíciót harcolt ki magának, Oroszország pedig katonailag nem tudja megnyerni a háborút.

Ez az állítás azért fontos, mert Trump korábban többször is kétértelműen beszélt az ukrajnai háborúról, és az európai szövetségesek nem lehettek biztosak abban, hogy Washington hosszabb távon is ugyanazon az oldalon marad. Évianban azonban az amerikai elnök is arról beszélt, hogy Oroszországnak le kellene zárnia a háborút és megállapodást kellene kötnie. Trump a veszteségek nagyságát a második világháború óta példátlannak nevezte, és ezzel legalább részben átvette az európai vezetők érvelését: a háború folytatása Moszkva számára sem kínál győzelmi utat.

A G7 ezért újabb nyomást helyezne Oroszországra. A célpontok között szerepel az orosz árnyékflotta, az oligarchák köre és az olajipar, vagyis azok a csatornák, amelyeken keresztül Moszkva továbbra is bevételhez jut a háború finanszírozásához. Különösen lényeges, hogy az Egyesült Államok is fontolóra vette a korábban enyhített Oroszország elleni szankciók ismételt szigorítását. Merz ezért „a remény napjának” nevezte a fejleményt Ukrajna számára.

Az európaiak számára ugyanakkor nem mellékes, hogy egy esetleges orosz–ukrán béketárgyaláson helyet kapnak-e az asztalnál. Trump eddig hajlamos volt arra, hogy a nagyhatalmi alkut közvetlen amerikai–orosz ügyként kezelje, ami Európában komoly aggodalmat keltett. Merz most óvatosan fogalmazott: az amerikai elnök legalábbis nem mondott ellent annak, hogy az európaiaknak is szerepük legyen a jövőbeni tárgyalásokon. Ez még nem garancia, de az éviani hangulat alapján Berlinben és más európai fővárosokban úgy érzik, most valamivel nagyobb mozgásterük lehet.

Az egység másik ára az iráni megállapodás támogatása. A G7-partnerek azt ígérték Trumpnak, hogy hozzájárulnak az Egyesült Államok és Irán közötti alku sikeréhez. Merz szerint Németország is kész kivenni a részét abból, hogy a béke esélye ne vesszen el. Ez akár katonai közreműködést is jelenthet a Hormuzi-szoros szabad hajózásának biztosításában, amint ehhez megteremtődnek a feltételek. A német kancellár ugyanakkor jelezte, hogy döntés még nincs, és egy ilyen szerepvállaláshoz a Bundestag mandátumára is szükség lenne.

A Hormuzi-szoros ügye a csúcs egyik legérzékenyebb kérdése. A világ olajkereskedelmének jelentős része ezen az útvonalon halad át, ezért a szoros lezárása vagy részleges blokkolása azonnal érezteti hatását az energiaárakban és a világgazdaságban. Az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodást pénteken írhatják alá Svájcban, a Bürgenstock luxusszállóban, ahol 2024-ben már ukrajnai békekonferenciát is rendeztek. A dokumentum részletei még nem teljesen világosak, de a G7 vezetői abban bíznak, hogy az alku legalább a háborús eszkaláció megállítására és a tengeri útvonal megnyitására alkalmas lehet.

Trump azonban nem vesz részt a pénteki aláíráson. Az amerikai elnök a csúcs után még egy látványos kitérőt tesz: Emmanuel Macron francia elnök Versailles-ba hívta ünnepi vacsorára. A meghívás pontosan arra épít, amivel Trumpot könnyű megfogni: a reprezentációra, a pompára, az aranyra és a történelmi díszletre. Trump maga is úgy fogalmazott, hogy rajong a szép helyekért, és Versailles nem aranyozott utánzat, hanem „az igazi”.

A jelenet jól mutatja az európai diplomácia egyik régi dilemmáját. A vezetőknek egyszerre kell politikai tartalmat adniuk a G7-nek, és kezelniük kell Trump személyes igényeit, hangulatát, gesztusait. Évianban ezúttal úgy tűnt, sikerült. Az amerikai elnök nem távozott idő előtt, nem törte szét a közös üzenetet, és legalább egyelőre elfogadta, hogy Ukrajna, Irán és a globális energiaellátás ügyében a szövetségesek együtt próbáljanak fellépni.

A kérdés most az, mennyire tartós ez az összhang. A G7-csúcsokon gyakran könnyebb közös mondatokat találni, mint végrehajtani az ígéreteket. Ukrajna ügyében még nem világos, milyen kemény lesz az újabb oroszellenes szankciós csomag, Irán esetében pedig sok múlik azon, hogy a pénteki aláírás után valóban megnyílik-e a Hormuzi-szoros, és sikerül-e elkerülni az újabb katonai összeütközést. Évian mégis ritka pillanatot hozott: az európaiak ezúttal nem a csúcs összeomlását magyarázták, hanem azt, hogy talán sikerült Trumpot a közös ügyek mellé állítani.