Európai aknamentesítőkre várhat a Hormuzi-szoros

A francia Charles de Gaulle repülőgép-hordozó hetek óta a Hormuzi-szoros térségének közelében tartózkodik, a német Fulda aknakereső hajó pedig politikai döntésre vár, hogy elindulhat-e a világ egyik legfontosabb tengeri útvonala felé. Az amerikai–iráni szándéknyilatkozat után sem világos, mikor kezdődhet el európai művelet a térségben, és egyáltalán megkapja-e a szükséges politikai felhatalmazást. Donald Trump amerikai elnök ugyan látványosan kisebbíteni próbálta az európaiak lehetséges szerepét, a katonai szakértők szerint a helyzet ennél jóval árnyaltabb: a tengeri aknák felderítésében és hatástalanításában az európai haditengerészetek kifejezetten fontos képességekkel rendelkeznek. Ennek egyik oka, hogy az Egyesült Államok ezen a területen nem áll olyan erősen, mint azt a haditengerészeti fölényéből gondolni lehetne. Christoph Göd, a német hadsereg szakértője szerint az amerikaiak az aknaharcban viszonylag gyenge helyzetben vannak, miközben az európai országok több aknamentesítő hajóval rendelkeznek. Ez első látásra meglepő, de stratégiai szempontból érthető: Európában sok a szűk tengerszoros és sekély, forgalmas vízi út, ezért a tengeri aknák elleni védekezés hagyományosan fontosabb szerepet kapott. A Balti- és az Északi-tengerben ráadásul még ma is rendszeresen találnak második világháborús aknákat, amelyeket fel kell kutatni és meg kell semmisíteni. Az Egyesült Államok más prioritásokat követett. A tengeri aknamentesítés nem tartozott a legfontosabb fejlesztési irányai közé, különösen azért, mert amerikai hadihajót feltehetően legutóbb a második öbölháború idején rongált meg akna. A lemaradást azonban nem lehet gyorsan ledolgozni. Az aknakereső hajók speciális eszközök: gyakran nem mágneses acélból épülnek, és olyan önvédelmi rendszerekkel látják el őket, amelyek csökkentik annak kockázatát, hogy egy mágneses gyújtószerkezettel ellátott tengeri aknát maguk hozzanak működésbe. Az sem bizonyos, hogy Irán valóban telepített aknákat a Hormuzi-szorosba. A képessége megvan hozzá, korábban fenyegetett is ezzel, és vannak gyanús jelek, amelyek elegendők lehetnek ahhoz, hogy a hajótársaságok és biztosítók óvatosabbá váljanak. Egy európai misszió célja ezért nem feltétlenül látványos aknamentesítő hadművelet lenne, sokkal inkább annak hiteles bizonyítása, hogy a hajózási útvonal használható. A kereskedelmi szereplőknek azt kellene jelezni: a vízi utat átvizsgálták, a kockázat kezelhető. Hogy ez mennyi ideig tartana, azt a szakértők szerint felelősen nem lehet megmondani. A művelet időtartama attól függene, hány hajót vetnek be, milyen nagy területet kell átvizsgálni, és milyen szintű biztonsági garanciát várnak el a biztosítók és a hajózási cégek. Első lépésként valószínűleg egyetlen hajózási folyosót ellenőriznének, amelyen újraindulhatna a forgalom. Göd becslése szerint megfelelő számú eszköz esetén ez akár egy hét alatt is megtörténhet, de ez inkább óvatos becslés, mint vállalható menetrend. Az európaiak már áprilisban, Párizsban megállapodtak egy lehetséges misszió alapelveiről. A műveletet Franciaország és Nagy-Britannia vezetné, Németország pedig harmadik meghatározó szereplőként csatlakozhatna. Európa előnye, hogy a klasszikus aknakereső hajók mellett autonóm aknamentesítő rendszerekkel is rendelkezik, amelyeket a Balti- és az Északi-tengeren már kipróbáltak. A politikai feltétel azonban világos: az európai kormányok csak akkor indítanának műveletet, ha a térségben tartósnak tekinthető tűzszünet jön létre. Berlinben különösen óvatosak. Johann Wadephul német külügyminiszter szerint Németország elvben kész hozzájárulni egy ilyen művelethez, de előbb több kérdést tisztázni kell. Megszűntek-e valóban a harci cselekmények? A térség minden szereplője elfogadja-e az aknamentesítést? Irán eddig idegen hadihajókkal szemben bizalmatlanul viselkedett a Hormuzi-szorosban, így a katonai feladat hamar politikai konfliktussá válhat. Németország esetében a bevetéshez parlamenti jóváhagyásra is szükség lenne. Az aknamentesítő hajók önmagukban nem lennének elegendők. Egy európai művelethez ellátóhajók, felderítő repülőgépek, drónok, tengeralattjárók elleni védelemre alkalmas egységek, valamint drónelhárításra képes hajók is kellenének. Szükség volna egy regionális parancsnokságra valamelyik öböl menti államban, és folyamatos hírszerzési, logisztikai, diplomáciai háttérre. Vagyis nem egyszerű technikai műveletről lenne szó, a Hormuzi-szoros biztosítása összetett katonai és politikai vállalkozás lenne. Az európai haditengerészetek mozgástere közben korlátozott. Egyszerre kell védeniük saját felségvizeiket, részt venniük NATO-műveletekben az Északi- és a Balti-tengeren, valamint készen állniuk válságkezelő bevetésekre. A brit haditengerészetnél például az utóbbi időben komoly kapacitásgondok mutatkoztak, és egyes hajók karbantartása miatt késések keletkeztek. Ez jól mutatja, hogy Európának vannak értékes képességei, de ezekből nincs korlátlan mennyiség. A Hormuzi-szoros esete így egyszerre mutatja Európa katonai jelentőségét és sebezhetőségét. A kontinens rendelkezik olyan speciális tudással, amelyre az Egyesült Államoknak is szüksége lehet, különösen a tengeri aknák elleni védekezésben. Ugyanakkor minden ilyen bevetés gyorsan kideríti, mennyire szűkösek az európai haditengerészeti kapacitások. Ha a világgazdaság egyik legfontosabb útvonalán valóban bizonyítani kell, hogy a hajózás biztonságos, Európa szerepe nehezen megkerülhető. A kérdés inkább az, lesz-e hozzá elég politikai bátorság, katonai eszköz és diplomáciai egyetértés.