Aranygyűrű, pergamen, vasútmodellek: Németország újabb darabokat adott vissza Lengyelországnak a háborús rablásból

Több mint nyolcvan évvel a második világháború után Németország újabb, a náci megszállás idején Lengyelországból elrabolt kulturális értékeket adott vissza Varsónak. A berlini átadásra a Német–Lengyel Fórum keretében került sor, éppen a két ország jó szomszédségről és baráti együttműködésről szóló 1991-es szerződésének 35. évfordulóján. A visszaszolgáltatott tárgyak között van egy 14. századi pergamenkézirat, egy 16. századi, gyémánttal díszített aranygyűrű, valamint tizenegy vasúti miniatűr a varsói közlekedési múzeum egykori gyűjteményéből.

A legnagyobb figyelmet a reneszánsz aranygyűrű kapta, amelyet I. Zsigmond lengyel királyhoz, a Jagelló-ház uralkodójához kötnek. A gyűrűt a német támadás előtt más értékekkel együtt Varsóból Sieniawába menekítették, ám a német csapatok 1939 után kifosztották a rejtekhelyet. A tárgy később Németországba került, 1963-ban pedig egy nagyobb gyűjtemény részeként a pforzheimi ékszermúzeum birtokába jutott. A mostani visszaadás ezért nem pusztán műkincspiaci vagy múzeumi ügy, hanem egy konkrét történelmi igazságtalanság elismerése.

Hasonlóan erős jelképes jelentősége van a középkori kéziratnak is. A hat pergamenlapból álló töredék a régi lengyel himnuszként számon tartott „Gaude Mater Polonia” szövegének részletét őrzi. Eredetileg a płocki papnevelő intézet könyvtárához tartozott, amelynek állományát a második világháború alatt elhurcolták és nagyrészt megsemmisítették. A kézirat a Porosz Kulturális Örökség Alapítvány gyűjteményéből kerül vissza Lengyelországba. A vasútmodelleket és tartozékaikat 1940-ben vitték el a varsói közlekedési múzeumból, később a berlini Német Műszaki Múzeum állományában azonosították őket.

Wolfram Weimer kulturális államminiszter a visszaadást a történelmi jogtalanság elismerésének fontos gesztusaként írta le. Johann Wadephul német külügyminiszter arról beszélt, hogy a döntés a kölcsönös tisztelet és a tartós német felelősségvállalás kifejezése. Berlin azt is jelezte, hogy további lengyel visszaadási kérelmeket vizsgál meg, és folytatja az együttműködést a náci rablásból származó műtárgyak felkutatásában.

Lengyelország számára a kulturális veszteség különösen mély történelmi seb. A német megszállás éveiben múzeumok, könyvtárak, levéltárak, templomi gyűjtemények és magángyűjtemények ezreit fosztották ki. A lengyel állam hosszú ideje keresi az eltűnt műtárgyakat, kéziratokat, régészeti leleteket és könyvritkaságokat, amelyek közül sok ma is külföldi közgyűjteményekben vagy magántulajdonban lehet. Varsó ezért minden egyes visszatérést a történelmi emlékezet helyreállításának részeként kezel.

Az időzítés sem véletlen. A német–lengyel szomszédsági szerződést 1991. június 17-én írták alá Bonnban, néhány hónappal a német újraegyesítés után. A dokumentum az új európai korszak egyik alapköve lett: rögzítette a jó szomszédság, az együttműködés, a kisebbségek védelme és a fiatalok közötti kapcsolatok erősítésének kereteit. A határkérdés lezárása és a politikai megbékélés után Németország és Lengyelország szoros gazdasági, társadalmi és biztonságpolitikai partnerekké váltak, de a múlt terhei időről időre visszatérnek a kétoldalú vitákba.

A mostani átadás ezért egyszerre diplomáciai jelzés és történelmi üzenet. Berlin részéről azt mutatja, hogy a felelősségvállalásnak ma is lehet kézzelfogható formája. Varsó számára pedig azt, hogy a háborús veszteségek ügye nem zárult le azzal, hogy Európa politikai térképe átalakult. A kulturális javak visszaszolgáltatása lassú, sokszor aprólékos levéltári, múzeumi és jogi munka eredménye, ám minden megtalált tárgy újabb bizonyítéka annak, hogy a háborús rablás nyomai generációkkal később is követhetők.

A jubileumhoz egy másik, jövőbe mutató kezdeményezés is kapcsolódik: Németország és Lengyelország egyaránt 30 ezer ingyenes Interrail-bérletet ajánl fel fiatal felnőtteknek, hogy erősítse a két társadalom közötti kapcsolatokat. A döntés jól illeszkedik az évforduló üzenetéhez: a történelmi felelősség elismerése és a fiatal nemzedékek közötti párbeszéd ugyanannak a hosszú folyamatnak a része. A visszaadott gyűrű, a pergamenlapok és a vasútmodellek így nem múzeumi vitrinekbe zárt tárgyak csupán, hanem annak emlékeztetői, hogy a megbékélés tartalma mindig konkrét tetteken mérhető le.