Kaja Kallas nehéz terepen

Kaja Kallas születésnapján aligha a Sacher-torta volt a legfontosabb brüsszeli ügy. Christian Stocker osztrák kancellár ugyan Bécsből vitt neki tortát 49. születésnapjára, de ugyanazon a napon újabb diplomáciai vihar robbant ki körülötte. A vita egy mexikói hivatalos látogatásról kiszivárgott állítólagos mondat körül kezdődött: a hírek szerint az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a palesztinokkal szembeni izraeli bánásmódot a dél-afrikai apartheidrendszerhez hasonlította. Kallas nem erősítette meg a kijelentést, de nem is adott olyan egyértelmű cáfolatot, amely lezárta volna az ügyet.

Gideon Saar izraeli külügyminiszter erre látványos politikai választ adott: közölte, hogy megszakít vele minden személyes kapcsolatot. Izraelben a palesztinok helyzetének apartheidhez hasonlítása rendkívül súlyos vádnak számít, különösen olyan időszakban, amikor a kormány egyszerre áll háborús, diplomáciai és belpolitikai nyomás alatt. Kallas válasza óvatos volt. Személyes megbecsüléséről biztosította Saart, tartalmilag viszont az Európai Unió régóta ismert álláspontját ismételte meg: a kétállami megoldás az egyetlen járható út, az illegális ciszjordániai telepek terjeszkedése pedig egyre nehezebbé teszi ennek megvalósítását.

Ez a válasz aligha nyugtatta meg az izraeli kormányt. Saar a kétállami megoldás egyik határozott ellenzője, ráadásul választási kampányban politizál, ezért kevéssé érdeke, hogy engedékenynek mutatkozzon Brüsszellel szemben. A konfliktus ugyanakkor nem pusztán izraeli–uniós ügy. A tagállamok között is volt elégedetlenség Kallas állítólagos apartheid-hasonlata miatt. Stocker úgy fogalmazott: nem hallotta az idézett mondatot, de ha elhangzott, elfogadhatatlan lenne. Ez a diplomácia nyelvén már nem enyhe figyelmeztetés, különösen akkor, ha egy hivatalban lévő uniós főképviselőről van szó.

A mostani botrány ráadásul egy régebb óta érő válságra rakódott rá. Kallas bírálói szerint az egykori észt miniszterelnök túlságosan egyetlen témára, Oroszország Ukrajna elleni háborújára koncentrál, miközben az EU külpolitikájának más térségeit kevésbé kezeli súlyuknak megfelelően. Ez részben érthető: Észtország történelmi tapasztalata, földrajzi helyzete és biztonsági érzékenysége miatt Kallas politikai ösztönei erősen Oroszország felé irányulnak. Brüsszelben viszont a fődiplomatától azt várják, hogy egyszerre legyen jelen Ukrajnában, a Közel-Keleten, Afrikában, Latin-Amerikában, a Nyugat-Balkánon, Kínával szemben és az Egyesült Államokkal folytatott stratégiai vitákban.

Berlinben különösen erős a csalódottság. Németországban úgy látják, hogy Kallas nem irányítja elég hatékonyan az Európai Külügyi Szolgálatot, és nem képes összehangolni a tagállami érdekeket egy gyorsan változó világpolitikai helyzetben. A francia–német reformelképzelések ezért már odáig jutottak, hogy egyes értelmezések szerint magát a főképviselői posztot és a külügyi szolgálat jelenlegi szerkezetét is átalakítanák. A javaslatok körül sok a politikai óvatosság, de a lényeg világos: több tagállam szerint az EU külpolitikai gépezete lassú, szétszabdalt és túl gyakran személyi harcok foglya.

Ez a vita Ursula von der Leyen számára sem közömbös. Az Európai Bizottság elnöke második ciklusában is szereti geopolitikai vezetőként láttatni magát, és gyakran ő jelenik meg az EU arcaként a világpolitikai színpadon. Ez óhatatlanul feszültséget teremt Kallasszal, akinek hivatalosan éppen az lenne a feladata, hogy az Unió kül- és biztonságpolitikai álláspontját képviselje. A két szerep közötti határ régóta homályos, de a mostani Bizottságban különösen éles lett a versengés. Von der Leyen központosító vezetési stílusa nehezen tűr rivális külpolitikai központot.

A feszültség már korábban nyílttá vált, amikor Kallas megpróbálta megerősíteni saját intézményi hátterét. A terv szerint Martin Selmayr, az Európai Bizottság korábbi nagyhatalmú főtitkára került volna az Európai Külügyi Szolgálatba egy újonnan létrehozott, geoökonómiával és intézményközi ügyekkel foglalkozó helyettes főtitkári posztra. Selmayr neve Brüsszelben önmagában is politikai üzenet: kivételesen tapasztalt, rendkívül befolyásos, de sokak számára túlságosan erős hatalmi játékos. Von der Leyen köre gyorsan megakadályozta Kallas kísérletét, ami tovább hűtötte a két tábor kapcsolatát.

A „Team Europe” kifejezés gyakran hangzik el brüsszeli beszédekben, de Kallas és Von der Leyen viszonyában ebből kevés látszik. A Bizottság elnöke saját politikai tekintélyét építi, Kallas pedig olyan szerepet próbál betölteni, amelyhez kevés eszköze van. A főképviselő egyszerre a Bizottság alelnöke és a tagállamok külügyminiszteri tanácsának elnöke. Az általa irányított Európai Külügyi Szolgálat külön intézményi logika szerint működik, miközben a bővítési politika, a szomszédságpolitika és a fejlesztési források jelentős része továbbra is a Bizottság kezében van. Vagyis az EU külpolitikájának kulcseszközei különböző hatalmi központok között oszlanak meg.

Ezért a poszt önmagában is hálátlan. Catherine Ashton, Federica Mogherini és Josep Borrell is megtapasztalta, hogy az EU fődiplomatája gyakran felelősséget visel olyan politikáért, amelynek végrehajtásához nincs teljes eszköztára. A tagállamok nem szívesen engedik ki kezükből a külpolitika legérzékenyebb döntéseit, a Bizottság saját hatásköreit védi, az Európai Tanács vezetői szintén világpolitikai szerepet akarnak játszani. Ebben a rendszerben a főképviselőnek egyszerre kell egyeztetnie, közvetítenie, utaznia, válságot kezelnie és intézményi háttérharcokat vívnia. Kallas most ezeknek a terheknek a sűrűjében áll.

Mindez nem jelenti azt, hogy Kallas csak a körülmények áldozata. Stílusa sokszor kemény, mondatai időnként kevés diplomáciai tartalékot hagynak, és kelet-európai biztonságpolitikai nézőpontját nem mindig sikerül tágabb uniós nyelvre fordítania. Az ukrajnai háború ügyében ez erény volt: világos beszédet, határozott irányt és következetes Oroszország-politikát hozott. A Közel-Keleten, Latin-Amerikában vagy Afrika egyes válságaiban ugyanaz a direkt hang könnyebben válik politikai teherré. Az EU külpolitikájában gyakran éppen az a feladat, hogy huszonhét különböző történelmi tapasztalatot és nemzeti érdeket kell egyetlen, vállalható mondattá gyúrni.

A mostani izraeli vita ezért Kallas egész brüsszeli helyzetének jelképe lett. Egyetlen állítólagos mondat elég volt ahhoz, hogy Izrael látványosan elforduljon tőle, több tagállam magyarázatot várjon, a régi intézményi kritikák új erőre kapjanak, Von der Leyen környezetében pedig ismét felmerüljön, hogy az EU külpolitikáját szorosabban a Bizottság irányítása alá kellene vonni. Kallas csütörtökön stoikusan reagált: nem harcolhat folyton árnyékok ellen. A mondat jól kifejezi a helyzetét, de kevés lesz a válság rendezéséhez.

Az EU fődiplomatájának most egyszerre kell bizonyítania, hogy nem szűkül be Ukrajnára, képes kezelni Izrael érzékenységét, meg tudja győzni Berlint és Párizst a külügyi szolgálat hasznáról, közben nem engedi át teljesen a világpolitikai színpadot Von der Leyennek. Ez szinte lehetetlen feladatnak tűnik, de éppen ez az EU külpolitikájának lényege: nagyhatalmi ambíciók, tagállami féltékenység, intézményi rivalizálás és morális állásfoglalások keverednek benne. Kaja Kallas most nem egyetlen botrányt próbál túlélni, hanem azt a rendszert, amelyben minden főképviselő előbb-utóbb ugyanazzal szembesül: az Európai Unió világhatalmi nyelven akar beszélni, de a hangját továbbra is huszonhét különböző torokból kell összeraknia.