Madridi viharfelhők gyűlnek Moncloa falai fölé

Pedro Sánchez számára a politikai túlélés eddig szinte külön műfajjá vált. A spanyol kormányfő 2018 óta többször állt már úgy a közélet közepén, mintha napokon belül vége lenne a pályájának, majd rendre talált egy új parlamenti alkut, egy váratlan taktikai lépést vagy egy olyan ellenfélhibát, amely átsegítette a válságon. A mostani helyzet azonban más súlyú. A szocialista PSOE körül egyszerre futnak olyan bírósági ügyek, amelyek a kormányfő volt legközelebbi munkatársait, családi környezetét és a párt korábbi tekintélyeit érintik. Sánchez ellen nincs vádemelés, politikai felelőssége mégis a spanyol közélet fő kérdésévé vált.

A legerősebb ütést José Luis Ábalos ügye jelentette. A volt közlekedési miniszter a Sánchez-korszak első éveiben a miniszterelnök egyik legfontosabb bizalmasa volt, a pártszervezetben is kulcspozíciót töltött be, és hosszú ideig ahhoz a szűk körhöz tartozott, amely nélkül a kormányfő politikai manőverei aligha működtek volna. A Legfelsőbb Bíróság most több mint huszonnégy év börtönbüntetésre ítélte a koronavírus-járvány idején kötött maszkbeszerzési szerződésekhez kapcsolódó korrupciós ügyben. A vádpontok között bűnszervezetben való részvétel, vesztegetés, közpénzek elsikkasztása és befolyással üzérkedés szerepelt. Egykori tanácsadója, Koldo García szintén hosszú büntetést kapott. A Koldo-ügy így már ítélettel lezárt, súlyos korrupciós történet első nagy fejezete.

Az Ábalos-ítélet különösen kellemetlen Sáncheznek, mert saját hatalomra kerülése is a korrupció elleni fellépés ígéretéhez kapcsolódott. 2018-ban Mariano Rajoy konzervatív kormányát a Gürtel-ügy utáni bizalmi válság sodorta el, Sánchez pedig sikeres bizalmatlansági indítvánnyal lépett elő miniszterelnökké. Akkor azt ígérte, hogy tisztább, átláthatóbb korszak kezdődik Madridban. Most éppen ezt az alapító történetet kezdi ki a közvélemény szemében az a tény, hogy egyik volt legfontosabb embere a járványhelyzetben, közbeszerzéseken keresztül épített korrupciós hálózat miatt kapott történelmi súlyú büntetést.

A kormányfő politikai mozgásterét tovább szűkíti Begoña Gómez ügye. Sánchez feleségét Juan Carlos Peinado madridi bíró korrupciós vádakkal esküdtszék elé küldené, és elrendelte, hogy adja le útlevelét. A gyanú lényege az, hogy Gómez kormányzati kapcsolataiból, illetve a miniszterelnökhöz fűződő viszonyából előnyt kovácsolhatott egyetemi tevékenysége és üzleti kapcsolatrendszere körül. Gómez tagadja a vádakat, a kormányoldal pedig politikailag motivált eljárásról beszél. Ezt a képet erősíti, hogy az ügy egy jobboldali, illetve szélsőjobboldali körökhöz kötött szervezet, a Manos Limpias feljelentése nyomán indult, a népi vádlók között pedig a Voxhoz és a radikális katolikus Hazte Oír mozgalomhoz köthető szereplők is megjelentek.

Ez a védekezés azonban önmagában már kevés. Az ügyészség korábban többször is az eljárás megszüntetését kérte, Peinado bíró viszont továbbvitte az ügyet, és a kényszerintézkedésekkel új szintre emelte a konfliktust. Külön felháborodást váltott ki, hogy a bíró szerint a Gómez körül szolgáló biztonsági emberek akár a szökését is segíthetnék. A rendőrségi érdekképviseletek tiltakoztak a feltételezés ellen, a kormány pedig a bírósági eljárás politikai elfajulását emlegeti. A bíró lépései így két irányba hatnak: egyszerre tartják napirenden a kormányfő családját érintő gyanút, és adnak érvet Sáncheznek ahhoz, hogy saját magát a jobboldali jogi-politikai támadások célpontjaként mutassa be.

A PSOE gondját az okozza, hogy a Gómez-ügy vitatható pontjai mellett ott áll az Ábalos-ügy kemény ítélete, valamint több további nyomozás. Santos Cerdán, aki Ábalos után lett a párt szervezési embere, közbeszerzések manipulálásának és pártfinanszírozási szabálytalanságoknak a gyanúja miatt került a nyomozók látókörébe. A Guardia Civil a PSOE központjában is iratokat keresett egy olyan ügyben, amelyben Leire Díez volt szocialista politikust azzal gyanúsítják, hogy igazságügyi és rendőrségi szereplőket próbált befolyásolni vagy lejáratni olyan eljárásokban, amelyek a párt számára kényesek lehettek. A párt azt állítja, nincs szó illegális finanszírozásról, de a rendőri és bírói lépések önmagukban is rombolják a kormányoldal hitelességét.

A képet tovább terheli José Luis Rodríguez Zapatero volt szocialista kormányfő ügye. Zapatero sokáig a PSOE erkölcsi tekintélyének számított, a Rajoy-korszak előtti baloldali kormányzás legismertebb alakjaként pedig Sánchez fontos szövetségese maradt. A nyomozók az irodájában nagy értékű ékszereket találtak, amelyek eredetét vizsgálják. A volt miniszterelnök tagadja a törvénysértést, és az ékszerek családi, illetve ajándékozási hátteréről beszél, ám a történet politikai szempontból így is mérgező. A választók jelentős része nem a büntetőjogi finomságokat nézi, azt látja, hogy a szocialista tábor körül egymást érik a luxushoz, befolyáshoz, közpénzekhez és pártkasszákhoz kapcsolódó ügyek.

Sánchez ellenfelei ezért újra és újra azt kérdezik, meddig maradhat hivatalban egy olyan miniszterelnök, akinek közvetlen politikai környezetében ennyi eljárás fut. Alberto Núñez Feijóo, a konzervatív Néppárt vezetője az Ábalos-ítélet után azt hangsúlyozta, hogy a volt miniszter nem magától került a kormányfő mellé, Sánchez tette őt bizalmi emberévé. A PP szerint a kormányfőnek le kellene mondania, és előrehozott választást kellene kiírnia. A Vox még keményebb hangot üt meg, és a teljes sanchista korszak bukását követeli. A jobboldal számára az ügyek egyszerre jelentenek erkölcsi fegyvert és választási lehetőséget: a spanyol gazdaság több mutatója kedvező, a baloldali kormányt ezért nem könnyű gazdasági csőddel támadni, a korrupciós narratíva viszont közérthető és erős.

A kormány túlélését továbbra is a parlamenti matematika segíti. Spanyolországban a bizalmatlansági indítvány konstruktív: az ellenzéknek nem elég megbuktatnia a miniszterelnököt, egy új kormányfőt is többségbe kell hoznia. Feijóo ezért óvatos. A Néppárt és a Vox önmagában nem tudja biztosan leváltani Sánchezt, a katalán és baszk regionális pártok pedig súlyos politikai árat fizetnének, ha egy ilyen kérdésben együtt szavaznának a Voxszal. A Junts, a PNV és más kisebb erők gyakran keményen bírálják a kormányt, de saját választóik előtt nehezen magyaráznák el, miért segítenének hatalomra egy olyan blokkot, amely a területi autonómiák szűkítését és a kemény spanyol nacionalista vonalat képviseli.

Ez a patthelyzet ad még időt Sáncheznek, de már nem ad nyugalmat. A kisebbségi kormányzás eddig is állandó alkukra épült, a korrupciós ügyek miatt azonban minden parlamenti szavazás drágábbá válhat. A katalán és baszk partnerek nagyobb engedményeket kérhetnek, a baloldali koalíciós társak pedig távolságot tarthatnak, hogy saját hitelességüket mentsék. A Sumar és a PSOE viszonya eleve terhelt, a szocialisták körüli bírósági sorozat pedig lehetőséget ad a baloldali riválisoknak arra, hogy az erkölcsi tisztaság nyelvén különböztessék meg magukat a miniszterelnök pártjától.

A spanyol politikában közben egyre erősebb az a veszély, hogy a bírósági ügyekről szóló vita maga is intézményi válsággá nő. A kormányoldal szerint a jobboldal és a hozzá közel álló szervezetek bírósági eljárásokkal próbálják elérni azt, amit parlamenti úton nem tudnak. A jobboldal szerint Sánchez a bírák támadásával menekül a felelősség elől. Mindkét álláspont talál magának példát: Peinado bíró vitatott lépései táplálják a túlterjeszkedő igazságszolgáltatásról szóló kormányzati érvelést, Ábalos elítélése pedig azt mutatja, hogy a korrupciós vádakat nem lehet egyszerűen politikai összeesküvésként félretenni.

A következő hónapok ezért Sánchez számára a lassú kopásról szólhatnak. Nem biztos, hogy egyetlen ügy azonnal elsodorja, de a folyamatos bírósági idézések, ítéletek, rendőri jelentések és ellenzéki támadások felemésztik azt a politikai energiát, amelyre egy kisebbségi kormány működtetéséhez szüksége lenne. A 2027-es rendes választási időpont még messze van. A kérdés az, hogy a kormányfő addig fenn tudja-e tartani a parlamenti többség minimális fegyelmét, miközben a PSOE tisztaságáról szóló ígéret látványosan megrendült.

Sánchez eddig sokszor abból élt, hogy ellenfelei túl hamar hitték el a bukását. Most is számíthat arra, hogy a jobboldal egysége korlátozott, a regionális pártok mozgástere szűk, a bírói túlkapásokról szóló vita pedig megosztja a közvéleményt. Mégis új korszak kezdődött a számára. A korábbi politikai válságokban többnyire taktikai kérdésekkel kellett megküzdenie; most a saját hatalmi környezetének erkölcsi hitelessége került középpontba. Egy miniszterelnök túlélhet bírósági botrányokat a közvetlen környezetében, de egyre nehezebben kormányozhat úgy, hogy minden új hét egy újabb dossziét nyit meg a neve mellett.