London kitartott, Frankfurt megerősödött a Brexit után

Amikor 2016 júniusában a brit választók többsége az Európai Unió elhagyása mellett döntött, sokan azt várták, hogy London pénzügyi uralmának napjai meg vannak számlálva. A jóslatok szerint bankárok, kereskedési részlegek, jogi csapatok, alapkezelők és vagyonok tízezermilliárdjai indulnak majd a kontinens felé, és az európai pénzvilág új központja gyorsan megszületik valamelyik uniós nagyvárosban. A várakozások középpontjában Frankfurt állt: ott van az Európai Központi Bank, ott működik a Bundesbank, és ott koncentrálódik Németország bankrendszerének jelentős része. Tíz évvel később a kép világosabb, de kevésbé drámai, mint az első jóslatok idején. Frankfurt valóban nyert a brit kilépéssel, de London nem roskadt össze.

A Brexit egyik legfontosabb pénzügyi következménye az volt, hogy a brit főváros elvesztette az uniós útlevelezési jogokat. A londoni székhelyű pénzintézetek korábban az Egyesült Királyságból szolgálhatták ki az egész belső piacot. A kilépés után erre már nem volt automatikus lehetőségük, ezért leányvállalatokat, engedélyezett uniós egységeket, megfelelési részlegeket és kereskedési kapacitásokat kellett áthelyezniük az EU területére. Ez adta Frankfurt történelmi esélyét. A város nem lett egyik napról a másikra új City, de az euróövezet pénzügyi infrastruktúrájának egyik legfontosabb csomópontjává vált.

A frankfurti mérleg impozáns. A helyi pénzügyi szervezetek szerint mintegy hatvan bank és pénzügyi intézmény telepített át vagy bővített jelentősen tevékenységet a városban a brit népszavazás óta. Körülbelül tizenötezer új munkahely jött létre közvetlenül a pénzügyi szektorban, és az áttelepített banki eszközök értéke elérte az 1,3 billió eurót. A hatás nem szűkült le a klasszikus banki állásokra. A pénzügyi informatika, a jogi szolgáltatások, a kockázatkezelés, a tanácsadás és a megfelelési területek is bővültek. A város irodapiaca érezte a hullámot, több százezer négyzetméternyi új vagy átalakított irodaterület kapcsolódott a pénzügyi központ erősödéséhez.

Frankfurt nyeresége ugyanakkor nem jelenti azt, hogy Németország egésze profitált volna a Brexitből. A brit kilépés Európának kereskedelmi, politikai és intézményi veszteség volt. Több adminisztráció, több határ, több jogi bizonytalanság és kevesebb közös piac: ez a vállalatoknak és a gazdaságoknak általában költség. A frankfurti siker inkább azt mutatja, hogy egy vesztes helyzetben is lehetnek helyi nyertesek. A Majna-parti város olyan szerepet tudott megszerezni, amelyet a brit döntés nélkül aligha kapott volna ilyen gyorsan. A londoni bankoknak uniós láb kellett, Frankfurt pedig kész intézményi környezetet kínált.

Az is fontos, hogy Frankfurt nem kizárólag munkahelyeket nyert. A pénzügyi felügyelet és szabályozás európai térképén is erősebb lett. A bankunió, az eurózóna és az Európai Központi Bank jelenléte eddig is nagy súlyt adott a városnak, de az új intézmények tovább emelték a jelentőségét. Különösen látványos siker az európai pénzmosás elleni hatóság, az AMLA megszerzése. Ez nem tömeges munkahelyteremtés önmagában, inkább presztízs és hálózati erő: aki a felügyeleti világ egyik központjává válik, az hosszú távon vonzóbb lesz bankoknak, tanácsadóknak, ügyvédi irodáknak, technológiai szolgáltatóknak is.

A nagy várt áttörés azonban elmaradt. London továbbra is Európa legerősebb pénzügyi központja, globális összevetésben pedig csak New York előzi meg. A döntési központok, a tőkepiaci kultúra, az angolszász jog, a mély munkaerőpiac, az intézményi befektetők, a biztosítási szektor és a fintechök ereje együtt olyan ökoszisztémát alkot, amelyet egyetlen uniós város sem tudott gyorsan lemásolni. Sok bank létrehozta a szükséges frankfurti, párizsi, dublini, amszterdami vagy luxemburgi egységét, de a stratégiai irányítás, a globális ügyfélkapcsolatok és a nagy üzleti döntések jelentős része Londonban maradt.

A City ellenálló képessége részben abból fakad, hogy a pénzügyi központok nem csupán engedélyekből állnak. Kell hozzájuk nyelv, jogrend, tőzsdei kultúra, kockázatvállalási hajlandóság, nemzetközi iskolarendszer, lakáspiac, repülőtéri kapcsolatok, szabályozói rugalmasság és évtizedek alatt kialakult bizalom. London sokat vesztett az uniós piac közvetlen eléréséből, de megőrizte globális hálózatait. A brit kormányok ráadásul a kilépés után igyekeztek szabályozási mozgásteret teremteni a pénzügyi szektornak, ami egyes területeken versenyelőnyt adott a Citynek. Ez persze kockázatos út: a lazább szabályozás vonzhat üzletet, de egy pénzügyi megingásnál gyorsan visszaüthet.

Az uniós oldal egyik gondja az, hogy a Brexit-nyereség szétterült. Frankfurt erősödött a bankoknál és a szabályozásban, Párizs sok munkahelyet és befektetési banki kapacitást vonzott, Amszterdam a részvénykereskedés bizonyos területein lépett előre, Dublin és Luxemburg a vagyonkezelésben, biztosításban és alapstruktúrákban maradt vonzó. Ez az európai modell előnye és gyengéje egyszerre. A kontinens több erős központtal rendelkezik, de nincs egyetlen olyan városa, amely minden pénzügyi funkciót magába sűrítene. A decentralizált szerkezet kiegyensúlyozottabb, de a globális versenyben nehezebb egységes erőt mutatni.

Frankfurt esetében gyakran elhangzik, hogy még többet is nyerhetett volna. A város vonzereje erős volt, de Németország nem mindig mozgott elég gyorsan. Más pénzügyi központok célzott adókedvezményekkel, egyszerűbb letelepedési szabályokkal, gyorsabb engedélyezéssel és aktívabb nemzetközi marketinggel csábították a bankárokat. Németországban a közigazgatás, a lakhatási kínálat, a digitális ügyintézés és az angol nyelvű szolgáltatások terén maradtak hiányosságok. A Brexit nem várt ajándék volt Frankfurt számára, de az ajándék kibontása nem ment minden ponton elég határozottan.

A következő évtized nagy kérdése már nem az, hogy ki nyerte meg a Brexit utáni első fordulót. Ennél fontosabb, hogy Európa képes-e közös pénzügyi térként működni. Az Egyesült Államok tőkepiaca mélyebb, egységesebb és gyorsabb. Az ázsiai pénzügyi központok dinamikusan növekednek. Európában viszont továbbra is nemzeti szabályok, eltérő felügyeleti gyakorlatok, széttagolt piacok és óvatos befektetői kultúrák lassítják a tőkeáramlást. Ha az EU valóban erősebb akar lenni a globális versenyben, akkor a tőkepiaci uniót nem lehet örökké politikai jelszóként kezelni. A megtakarításokat hatékonyabban kell a vállalati növekedés, az innováció, a védelmi ipar és a zöld átállás finanszírozásába csatornázni.

Ebben Frankfurt kulcsszerepet játszhat, de nem egyedül. A város akkor lehet igazán erős, ha a kontinens pénzügyi rendszere is erősebb lesz. London példája éppen azt mutatja, hogy a pénzügyi központ ereje nem egyetlen intézménytől vagy döntéstől függ, hanem a teljes ökoszisztémától. Frankfurt megkapta a Brexit egyik legnagyobb európai nyereményét: bankokat, munkahelyeket, eszközöket, felügyeleti súlyt és nemzetközi láthatóságot. A City viszont megtartotta azt, amit sokkal nehezebb áttelepíteni: a globális pénzvilág reflexeit, kapcsolatait és önbizalmát.

Tíz év után ezért a mérleg nem győzelmi jelentés, inkább tanulság. A Brexit kárt okozott a brit gazdaságnak, átrendezte az európai pénzügyi térképet, és lehetőséget adott Frankfurt felemelkedésére. De nem hozott teljes hatalomváltást. London gyengült, de erős maradt. Frankfurt erősödött, de nem vált új Londonná. Az európai pénzügy jövője azon múlik, hogy a kontinens városai egymás riválisaiként vagy egy nagyobb rendszer részeiként tekintenek magukra. Ha az utóbbi történik, Frankfurt nyeresége nem csupán német siker lesz, hanem európai esély is.