Nehéz lesz kikecmeregnie Európának a klímacsapdából

A mostani európai kánikula ismét megmutatta, milyen gyorsan válhat az időjárás közegészségügyi válsággá. Spanyolországban néhány nap alatt több száz halálesetet kötöttek a szélsőséges forrósághoz, Franciaországban is emelkedett a hőséghez kapcsolható halálozás, a nyugat-európai forró légtömeg pedig fokozatosan Közép-Európa és a Balkán felé mozdult. A számok minden nagyobb hőhullám után késve állnak össze, mert a statisztikusoknak meg kell nézniük, mennyivel haltak meg többen annál, mint ami az adott időszakban várható lett volna. A hőség áldozatai gyakran nem az utcán esnek össze, és haláluk okaként sem mindig a túlmelegedés szerepel. Sok esetben szívroham, stroke, veseelégtelenség, kiszáradás vagy légzőszervi romlás zárja le azt a folyamatot, amelyet a tartós meleg indított el.

Ezért félrevezető a kánikuláról úgy beszélni, mintha kizárólag látványos hőgutás esetekről lenne szó. A hőség alatt az emberi szervezetnek folyamatosan dolgoznia kell azért, hogy a belső hőmérsékletet szűk határok között tartsa. Izzadás, értágulat, gyorsabb pulzus, nagyobb folyadékveszteség, alvászavar és terheltebb keringés jelenik meg. Egy egészséges, fiatal ember ezt rendszerint átvészeli, bár nála is lehet veszélyes a hosszú ideig tartó kültéri munka vagy sport. Egy idős, szívbeteg, cukorbeteg, vesebeteg vagy mozgásában korlátozott embernél a szervezet tartalékai sokkal gyorsabban kimerülnek. Különösen veszélyesek a forró éjszakák, mert a test ilyenkor sem tud lehűlni, a következő nap pedig már eleve stressz alatt indul.

A klímavita egyik visszatérő állítása, hogy a hideg ma több embert öl meg, mint a meleg. Ez igaz. Európában az 1991 és 2020 közötti adatok alapján évente nagyjából 360 ezer haláleset kapcsolható a hideghez, és mintegy 44 ezer a túlzott meleghez. Az arány körülbelül nyolc az egyhez. Ez első pillantásra azt sugallhatná, hogy az enyhébb telek még hasznosak is lehetnek, mert kevesebb ember hal meg a hideg miatt. Csakhogy a kép ennél jóval bonyolultabb: a hideghez köthető halálozás nagy része nem a dermesztő fagyokhoz, inkább a mérsékelten hűvös, hosszabb időszakokhoz kapcsolódik. Ilyen napból sok van egy évben, ezért statisztikailag nagyobb a teljes teher.

Az emberi szervezet számára létezik egy úgynevezett minimális halálozási hőmérséklet. Ez az a napi átlaghőmérséklet, amely mellett a legalacsonyabb a hőmérséklethez kapcsolódó halálozási kockázat. Fontos, hogy napi átlagról van szó, nem a délutáni csúcsról. Európában ez régiónként eltér: északon alacsonyabb, délen magasabb, mert a lakosság részben alkalmazkodik a megszokott éghajlathoz. A mediterrán városokban más számít kellemesnek és egészségileg kevésbé kockázatosnak, mint Skandináviában. A kockázati görbe egyik oldalon lassan emelkedik, ha a hőmérséklet az optimális érték alá kerül, a másik oldalon viszont meredeken felfelé indul, amikor a napi átlag tartósan a forró tartományba lép.

Ez a görbe magyarázza, miért veszélyes leegyszerűsíteni a vitát. A hideg több hónapon át hat, a hőség rövidebb ideig, de sokkal hevesebb csapásokban. Egy mérsékelten hideg időszakban fokozatosan nőhet a szív- és érrendszeri terhelés, gyakoribbá válhatnak fertőzések, romolhat a krónikus betegek állapota. A kánikulában viszont néhány nap alatt ugrik meg a sürgősségi ellátás terhelése, az idősek otthonai, kórházak, rosszul szigetelt lakások és városi hőszigetek egyszerre válnak kockázati gócponttá. A statisztika ezért kétféle veszélyt mér: az egyik hosszú, tompa nyomás, a másik rövid, éles ütés.

A 2003-as európai hőhullám körülbelül 70 ezer többlethalálesetet okozott, és főleg Franciaországban hagyott mély társadalmi nyomot. Akkor vált világossá, hogy a fejlett európai egészségügyi rendszerek sem készültek fel megfelelően a városi, idősödő társadalmak hőkockázataira. A 2022-es nyár hasonló figyelmeztetés volt: becslések szerint több mint 60 ezren haltak meg hőséghez kapcsolható okok miatt Európában. A dél-európai országok, különösen Olaszország és Spanyolország, súlyos terhet viseltek, de Németországban is magas volt az áldozatok száma. A mostani hőhullám már nem kivételes történelmi emlékekhez, inkább egyre sűrűbb mintázathoz illeszkedik.

A klímaváltozás ebben a helyzetben azért döntő, mert nem egyenletesen emeli meg a kockázatokat. A hideghez köthető halálozás valóban csökkenhet valamelyest az enyhébb telek miatt. A hőséghez kapcsolódó teher viszont gyorsabban nőhet, különösen akkor, ha a társadalmak elöregszenek, a városok tovább melegszenek, a lakásállomány rosszul szellőzik, az egészségügy pedig már békeidőben is kapacitáshiánnyal küzd. A kutatások szerint három Celsius-fokos globális felmelegedés mellett Európában a hőség okozta többlethalálozás növekedése meghaladhatja a hideg miatt elmaradó halálesetek számát. A teljes hőmérsékleti halálozási teher így emelkedhet.

A különbség földrajzilag is jelentős. Dél-Európában a hőség már most sokkal nagyobb teher, mint északon, miközben Kelet-Európában a hideghez kapcsolódó halálozás is magas. A jövőben a mediterrán térség, a Balkán, a sűrűn beépített városok és az idős lakosságú régiók különösen sérülékenyek lehetnek. A melegedés nem ugyanazt jelenti egy tengerparti, légkondicionált lakásokkal rendelkező városban, mint egy rosszul szigetelt, paneles lakótelepen, ahol sok idős ember él egyedül, kevés zöldfelület mellett. A hőség társadalmi egyenlőtlenségi kérdés is: aki klimatizált otthonban, rugalmas munkában és jó egészségi állapotban él, egészen más kockázattal néz szembe, mint aki fizikai munkát végez, túlmelegedő lakásban alszik, vagy nem tud eljutni hűtött közösségi térbe.

Az Egyesült Államok és Európa közti különbség is sokatmondó. Amerikában a háztartások döntő többségében van légkondicionáló, Európában jóval ritkább. Ez részben történelmi és éghajlati okokkal magyarázható: Európa sok országában korábban nem tűnt alapvető szükségletnek a lakossági hűtés. A helyzet gyorsan változik, de a légkondicionálás önmagában nem csodaszer. Áramot igényel, terheli a hálózatot, ha fosszilis energiából működik, tovább növeli a kibocsátást, és a kültéri egységek a városi hőt is fokozhatják. A valódi alkalmazkodás ezért több elemből áll: árnyékolás, szigetelés, éjszakai átszellőztetés, zöldfelületek, világos burkolatok, hűtött menedékhelyek, célzott idősellátás és korai figyelmeztetés együtt adhat védelmet.

A városok különösen nagy kihívás előtt állnak. Az aszfalt, a beton és a sűrű beépítés nappal elnyeli, éjszaka pedig visszasugározza a hőt. Emiatt a városi hőszigetben akár több fokkal magasabb lehet a hőmérséklet, mint a környező vidéki területeken. A kockázatot növeli, ha kevés a fa, ritkák az árnyékos utcák, rossz a lakások tájolása, és a tömegközlekedés, iskolák, kórházak, idősotthonok nem készültek fel a tartós melegre. A hőség nem látványos infrastruktúra-romboló, mint egy árvíz, mégis egyszerre támadja az egészségügyet, az energiarendszert, a közlekedést és a szociális ellátást.

Külön figyelmet érdemel a hideg egészségügyi hatása is, mert a klímavita gyakran hamis választásként állítja egymással szembe a két kockázatot. A hideg összehúzza az ereket, emelheti a vérnyomást, gyulladásos folyamatokat indíthat, és növelheti a vérrögképződés esélyét. A téli hónapokban a légúti fertőzések is több halálesethez vezetnek. Sok idős ember alulfűtött lakásban él, és energiaszegénység miatt nem tud megfelelően védekezni. Ezt a problémát nem írja felül a forróság erősödése. Az alkalmazkodásnak mindkét irányban működnie kell: télen fűthető, nyáron hűthető, egészséges lakásokra van szükség.

A jelenlegi adatokból az következik, hogy Európa rosszul áll a hőhullámok gyorsuló korszakában. Vannak hőségriadók, ivókutak, tájékoztató kampányok, néhány városban hűtött közösségi terek, de a rendszer sok helyen későn reagál. A legsérülékenyebb emberek gyakran éppen azok, akikhez a figyelmeztetés sem jut el megfelelően: egyedül élő idősek, hajléktalanok, krónikus betegek, rossz lakhatási körülmények között élők, kismamák, kisgyermekek, kültéri dolgozók. A hőség elleni védekezés akkor hatékony, ha nem általános tanácsokra épül, hanem pontos címlistákra, háziorvosi és szociális hálózatra, telefonos ellenőrzésre, szomszédsági segítségre, valamint a munkaidő és városi szolgáltatások rugalmas átszervezésére.

Magyarország számára a téma közvetlen. A Kárpát-medence nyarai egyre gyakrabban hoznak hosszú, száraz, forró periódusokat, miközben a lakosság öregszik, sok településen kevés az árnyék, sok lakás nyáron túlmelegszik. A hőség nem elszigetelt meteorológiai esemény, hanem közegészségügyi, szociális és várospolitikai ügy. A következő évek egyik nagy kérdése az lesz, hogy a hővédelem bekerül-e ugyanabba a komolysági kategóriába, mint az árvízvédelem vagy a járványügyi felkészülés. Mert a számok már most azt üzenik: a hűvösebb telek esetleges nyeresége nem ellensúlyozza automatikusan a forróbb nyarak árát.

A legfontosabb tanulság ezért nem az, hogy a hideg vagy a meleg „nyer” a halálozási statisztikában. A tanulság az, hogy a hőmérsékleti szélsőségekhez kötődő halálozás jelentős része megelőzhető lenne. Ehhez azonban a klímaváltozás lassítása és az alkalmazkodás egyszerre szükséges. Kevesebb kibocsátás nélkül a hőhullámok erősödnek, okosabb várostervezés és szociális védelem nélkül pedig egyre több ember marad magára a forróságban. A kánikula nem távoli jövőbeli fenyegetés. Már most átírja Európa halálozási térképét.