Törökország a NATO élére tör az ankarai csúcstalálkozón

A NATO főtitkára, Mark Rutte lelkesen nyilatkozott május végén a július 7-8-i ankarai csúcstalálkozóról. Kijelentette, hogy Törökország látványos bemutatót fog tartani, valódi dobpergéssel felérő eseményt. A török hadiipart is dicsérte, amelyet rendkívül fontosnak és igazi mintaértékűnek nevezett. Rutte lelkesedése minden bizonnyal örömet okoz Ankarának, mert a találkozó hatalmas stratégiai és szimbolikus jelentőséggel bír az ország számára.

A régóta zavart keltő tagállam most a szövetség legfontosabb éves rendezvényét rendezi, mégpedig Erdogan Recep Tayyip saját maga építtette elnöki palotájában. Ez önmagában győzelemként számít az elnök számára. Huszonkét év telt el azóta, hogy Törökország 1952-es csatlakozása óta először és mindeddig egyedüli alkalommal NATO-csúcstalálkozót rendezett. Ezután Erdogan éveken át hiába próbálkozott egy újabb ilyen esemény megszervezésével. A szövetséges államok megtagadták tőle ezt a kívánságot, mert egyikük sem akart olyan kormány vendégeként megjelenni, amely egyre autokratikusabb módon működött. Ezzel párhuzamosan Törökország rendszeresen blokkolt döntéseket vagy önálló politikai lépésekkel keresztezte a szövetség működését.

A provokációk listája hosszú. Ankara 2009-ben ellenállt a dán Rasmussen Anders Fogh NATO-főtitkárrá választásának, mert egy dán lap Mohamed-karikatúrákat közölt. A törökök blokkolták Kelet-Európa védelmi terveit, valamint Svédország és Finnország csatlakozását a szövetséghez. Az ukrajnai háborúban Törökország nem támogatja a Moszkva elleni szankciókat, sőt fordítóként funkcionál azok kijátszásában. Az orosz S-400 rakétavédelmi rendszerek megvásárlása különösen megterhelte a kapcsolatokat: az Egyesült Államok ennek következtében kizárta Törökországot az F-35 harci repülőgép-programból, és ideiglenesen korlátozta a nagyobb fegyverszállításokat.

Ezt a múltat nem felejtették el, ugyanakkor a geopolitikai előjelek megváltoztak. Az amerikai visszahúzódás egy része a NATO-n belül aggódó európaiakat Törökország karjaiba hajtja. Az ország rendelkezik a szövetség második legnagyobb hadseregével az Egyesült Államok után, valamint harci tapasztalattal rendelkező fegyveres erőkkel. Földrajzi elhelyezkedése miatt Európa, a Közel-Kelet és Ázsia között puffereszközként is szolgál az instabilitás és a migráció ellen. A Bosporusz és a Dardanellák-szoros felügyeletével pedig korlátozhatja Oroszország tengeri ütőerejét a Fekete-tengeren.

Ehhez társul a virágzó török hadiipar. Három évtizeddel ezelőtt Törökország még majdnem teljesen a fegyverimporttól függött, mára globális exportőrré vált. A termékpaletta a tüzérségi lőszertől a páncélozott járműveken át a drónokig terjed, ahol az ország a világ piacvezetőjének számít. A fegyverexport oroszlánrésze mára az EU- és NATO-tagállamokba irányul. Erdogan tavalyi kijelentése, hogy az európai biztonság a törökök nélkül nem gondolható el, nem tekinthető túlzásnak: az ország a kontinens biztonságpolitikai kulcspartnerévé vált.

Az Ankarával szembeni fenntartások és a morális kioktatás helyét a reálpolitikai pragmatizmus vette át, ennek pedig érzékelhető következményei vannak Törökország számára. Tavaly ősszel az európaiak engedélyezték az Eurofighter harci repülőgépek eladását Ankarának. Rutte a napokban bejelentette, hogy a csúcstalálkozón több tízmilliárd dolláros értékű új fegyverkezési szerződéseket mutatnak be. A török ipar minden bizonnyal kihasználja hazai előnyét, és jelentős részesedést szerez ezekből.

Ankara mindenekelőtt az Egyesült Államok ajándékában reménykedik: az F-35 harci repülőgépekben. Trump Donald amerikai elnök a múlt héten újabb reményeket ébresztett Törökországban a program-visszatérésre vonatkozóan. Erdogan már régóta kéri ezt. Trump az Ovális Irodában Rutte mellett ülve elmondta, hogy Törökország erős NATO-tag, és valószínűleg olyan lépést fog tenni, amely nagy örömet okoz neki. Hozzátette, hogy csak Erdogan iránti tiszteletből vesz részt a csúcstalálkozón, mivel az elnök személyesen kérte meg telefonon. Az a tény, hogy Trump, aki rendszeresen fenyegetőzik NATO-kilépéssel, Ankarába utazik, Erdogan számára sikerként könyvelhető el. A Fehér Házzal fennálló jó kapcsolat tovább erősíti pozícióját a védelmi szövetségen belül.

A pragmatizmus nem egyoldalú a NATO-tagállamok részéről. Ankara is bizonyítja stratégiai rugalmasságát azzal, hogy nyugati irányba fordul. A blokkolás és a provokáció helyett az ország most kooperatív partnerként mutatkozik. Fidan Hakan külügyminiszter a napokban a transzatlanti kapcsolatokat stratégiai szükségszerűségnek nevezte országa számára, a csúcstalálkozót pedig történelmi esélynek a NATO egységének megerősítésére. Bár nem lehet teljes bizonyossággal állítani, Törökország egyre nagyobb elhatárolódása Moszkvától arra utal, hogy Fidan komolyan gondolja mondanivalóját. 2025 decemberében Erdogan állítólag arra kérte Putyint, hogy vegye vissza a megvásárolt S-400 rendszereket. Ezt is a Nyugat iránti elköteleződésként értékelik, jóllehet Moszkva tagadta a Bloomberg erről szóló jelentését.

Az iráni háború megmutatta Törökországnak a NATO valódi értékét. Márciusban a szövetség légvédelme négy iráni ballisztikus rakétát lőtt le, amelyek Törökország felé tartottak. A NATO ezt követően megerősítette a légi és rakétavédelmet az ország délkeleti részén. Stratégiai elhelyezkedése miatt a szövetség már most három török katonai bázist használ. A déli szárny jobb védelme érdekében a NATO továbbra is befektet az országba: 2028-ig többek között egy multinacionális parancsnoki központ épül Adanában a szárazföldi erők számára, valamint egy tengeri kapcsolási pont Isztambulban.

Erdogan azonban többet szeretne. Azt akarja, hogy a NATO elismerje őt a szövetség elengedhetetlen pillérének, és ennek megfelelően is bánjon vele. Ez konkrétan azt jelenti: nincs több szankció, hozzáférés minden fegyverkezési forráshoz, és tiszteletben tartás a biztonsági érdekei iránt. A csúcstalálkozón kiderül, mennyire hajlandók a szövetséges államok engedni a török követeléseknek.