Donald Trump alkut kötött a chavizmussal

Az amerikai külpolitika drasztikus irányváltása mutatkozik meg abban a folyamatban, amely az idei év első felében átalakította a venezuelai hatalmi struktúrát. Donald Trump adminisztrációja határozott fellépéssel indította a januári katonai műveletet, amely véget vetett Nicolás Maduro elnökségének. A caracasi elnöki palotából New York-i börtöncellába került korábbi államfő helyét az addigi alelnök, Delcy Rodríguez vette át ideiglenes jelleggel. Bár Washington korábban a szocialista rezsim teljes felszámolását és a demokratikus erők hatalomra juttatását ígérte, a gyakorlati megfontolások gyorsan felülírták az ideológiai alapelveket. A Fehér Ház az elmúlt hat hónapban szoros szövetséget épített ki azzal a chavista nómenklatúrával, amelyet az első elnöki ciklusa óta folyamatosan szankciókkal és nyomásgyakorlással sújtott. Ez a fordulat felszínre hozta az amerikai érdekérvényesítés valódi természetét, amely a demokratikus értékek terjesztése helyett a gazdasági erőforrások ellenőrzésére és a regionális stabilitás kikényszerítésére törekszik.

A washingtoni külügyminisztérium hivatalos nyilatkozatai ma már kifejezett elismeréssel illetik az ideiglenes caracasi kormányzat tevékenységét. Ez különösen szembetűnővé vált a június huszonnegyediki katasztrofális földrengéssorozat után. A két, rendkívül erős tektonikus mozgás több mint 2300 emberéletet követelt, és romba döntötte a partvidéki infrastruktúra jelentős részét. A venezuelai lakosság körében komoly felháborodást váltottak ki a mentési munkálatok akadályai és a segélyek elosztásának késedelmei, a nemzetközi kommunikációban az Egyesült Államok mégis védelmébe vette a Rodríguez-kormányt. John Barrett, a caracasi amerikai nagykövetség ügyvivője televíziós interjújában nyomatékosította, hogy Washington teljes mértékben bízik a venezuelai hatóságok átláthatóságában és együttműködési készségében. A helyi katasztrófavédelem hiányosságait az amerikai katonai vezetők évtizedes beruházási elmaradásokkal indokolják, felmentve a jelenlegi vezetést a közvetlen felelősség alól.

A kialakult helyzet gyökeresen átalakította az államjogi státuszt, gyakorlatilag de facto amerikai protektorátussá formálva az országot. A venezuelai gazdaság motorját jelentő olajszektor közvetlen washingtoni felügyelet alá került. Az energiahordozók exportjából származó bevételek nem a caracasi jegybankba érkeznek, hanem egy New York-i pénzintézetben vezetett zárolt számlán landolnak. Donald Trump nyilvános megszólalásaiban büszkén hangoztatta, hogy ebből a forrásból az Egyesült Államok már többszörösen amortizálta a januári katonai beavatkozás költségeit. A hivatalos statisztikák szerint az első negyedévben az olajbevételek elérték az ötmilliárd-ötszázmillió dollárt, ami ugyan meghaladja a Maduro-korszak utolsó hónapjainak szintjét, ám jelentősen elmarad a nemzetközi büntetőintézkedések bevezetése előtti időszaktól. Washington teljes mértékben kézben tartja a kétszáznegyvenmilliárd dolláros venezuelai államadósság átrendezését is. A fenntarthatósági elemzéseket a szokásos nemzetközi eljárásoktól eltérően nem a Nemzetközi Valutaalap szakértői végzik, hanem a Centerview Partners nevű amerikai tanácsadó cég, ami növeli a dél-amerikai állam kiszolgáltatottságát a hitelezőkkel szemben.

Ezzel párhuzamosan mély repedések jelentek meg Washington és a venezuelai demokratikus ellenzék kapcsolatában. A 2024-es választások győztesének tekintett María Corina Machado az előző év végén, a Nobel-békedíj átvétele után kényszerült külföldi emigrációba. A katasztrófa után az ellenzéki vezető kétszer is megkísérelt visszatérni hazájába, hogy koordinálja a humanitárius segítségnyújtást, a Trump-adminisztráció azonban határozottan megakadályozta ezt a lépést. A külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy a kényes politikai kérdések felvetése a tragédia után kifejezetten kontraproduktív a mentési munkálatok szempontjából. A térség geopolitikai folyamatait elemző Crisis Group szakértői rámutatnak, hogy a Fehér Ház szívesebben tárgyal egy olyan tekintélyelvű kormánnyal, amely teljesíti minden gazdasági és biztonsági követelését, mint egy kiszámíthatatlan demokratikus átmenet vezetőivel. Egy függetlenebb és önállóbb irányvonalat követő új venezuelai vezetés ugyanis sérthetné az amerikai vállalatok bányászati és energetikai koncesszióit.

Ez a stratégia tökéletesen illeszkedik a Donald Trump által képviselt America First elvrendszerbe. A megközelítés a gyakorlatban újjáéleszti a tizenkilencedik századi Monroe-doktrínát, amelyet a kritikusok ma már csak Donroe-doktrínának neveznek. Az elgondolás lényege, hogy az amerikai kontinens az Egyesült Államok kizárólagos érdekszférája, ahol az engedelmes kormányok politikai és gazdasági jutalomban részesülnek, míg a szembeszegülő rendszerek katonai erővel történő fenyegetéssel néznek szembe. A demokrácia védelme háttérbe szorul a pragmatikus nagyhatalmi alkuk mögött. Washington jelenlegi venezuelai stratégiáját egy háromlépcsős tervként határozták meg, amely a stabilizációra, a gazdasági helyreállításra, és csak a legvégső fázisban a demokratikus átmenetre fókuszál. A szabad választások kiírása a távoli jövő ködébe vész, miközben a caracasi rezsim pozíciói megszilárdulnak az amerikai támogatásnak köszönhetően.