Rogánék pénzcsatornái kerültek a hatóságok asztalára

A Magyar Péter vezette kormány korrupcióellenes kampánya új szakaszba lépett: az átvilágítások után megérkeztek az első feljelentések, és ezzel a politikai elszámoltatás terepe átvándorol a nyomozóhatóságokhoz. A bejelentések alapján egyszerre kerültek elő a Rogán Antal nevével összeforrt kommunikációs állam szerződései, fideszes kapcsolatokkal átszőtt civil szervezetek támogatásai, több tízmilliárdos állami konstrukciók és olyan ügyek is, amelyek az Orbán-korszak működésének egyik legfontosabb sajátosságát mutatják: a közpénz gyakran formálisan szabályos útvonalakon haladt, miközben a végállomás körül politikai, személyi és gazdasági körök sűrűsödtek. A csütörtöki kormányzati tájékoztatón elhangzottak közül az Observer Médiafigyelővel kötött szerződések ügye a legkönnyebben érthető, mert itt kevésbé kell magyarázni, miért kelt feltűnést a szám. A 2020 és 2026 közötti szerződésállomány értékét 30,9 milliárd forintra tették, a díjak pedig a közlés szerint látványosan megugrottak: 2020 és 2022 között évente 2–2,4 milliárd forint körül mozogtak, 2023 és 2026 között évi 5,8 milliárd forintra emelkedtek. A kormány szerint az árnövekedés nincs világosan arányban a szolgáltatás bővülésével, ezért vizsgálni kell a túlárazás gyanúját és a közbeszerzések szabályszerűségét. A médiafigyelés önmagában létező, legitim szolgáltatás. Állami intézményeknek szükségük lehet sajtófigyelésre, nemzetközi lapszemlére, közösségi médiás monitorozásra, gyors riasztásokra, elemzésekre. Ettől a harmincmilliárdos nagyságrend még sokatmondó. A magyar állam az Orbán-korszakban politikai hadszíntérként kezelte a nyilvánosságot, nem technikai információs szolgáltatásként. A Miniszterelnöki Kabinetiroda, a kormányzati kommunikáció, a kampányok, a központi üzenetek és a propagandahálózat egymásra épülő rendszert alkottak. Ebben a közegben a médiafigyelés a politikai gépezet egyik radarképernyőjévé vált: azt mutatta, hol kell támadni, hol kell elhallgatni, hol kell túlkiabálni, hol kell új ellenséget kijelölni. Az Observer története ezért illeszkedik a Rogán Antal nevéhez kötött kommunikációs modellbe. A rendszer lényege az állam, a pártpolitika és a baráti üzleti körök közötti határok elmosása volt, plakátkampányokon, kormányzati hirdetéseken és sokféle megbízáson keresztül. A közpénzből finanszírozott kommunikáció sokszor pártpolitikai célokat szolgált, a hivatalos tájékoztatás politikai kampányként működött, a kampányok pedig kormányzati információnak álcázva jutottak el a választókhoz. Ez a modell hosszú éveken át a hatalomgyakorlás egyik fő eszközeként működött. A feljelentések másik fontos iránya a civil szervezetek világa. A kormány hét, egymással összefonódónak tartott szervezetet nevezett meg: a Ficsak 11 Alapítványt, a Mindennapok Női Szemmel Egyesületet, a Zöld Követ Egyesületet, a Patrióták Magyarországért Egyesületet, a Fiatal Családosok Klubjának Egyesületét, a Gazdagréti Összefogás Egyesületet és az Összefogás 11 Sportegyesületet. A közlés szerint ezek 2021 és 2026 között összesen 1 520 100 000 forint állami támogatást kaptak a Miniszterelnöki Kabinetirodától. A kormány azt állítja, hogy személyi és gazdasági kapcsolatok, közös ingatlanvásárlás, azonos tartalmú programsorozatok finanszírozása és a költségek többszöri elszámolásának veszélye is kirajzolódott az iratokból. Az ügy politikai érzékenységét az adja, hogy a szervezetek egy része Király Nórához köthető, aki a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjeként indult Budapesten. Király Nóra korábban azt közölte, hogy az érintett egyesületek szabályos, nyilvános döntések és szerződések alapján kaptak támogatást, a pénzből családokat, nőket, gyermekeket és közösségeket érintő programokat, konferenciákat, edukációs eseményeket, szemléletformáló kezdeményezéseket szerveztek. Ez fontos állítás, mert a büntetőeljárásban nem elég a politikai közelség, a hasonló profil vagy a kényelmetlen összefonódás. Bizonyítani kell, hogy a támogatás céljától eltérő felhasználás, fiktív teljesítés, indokolatlan kifizetés, kettős elszámolás vagy hivatali visszaélés történt. A civil szektor ügye azért különösen tanulságos, mert az Orbán-rendszer éveken át a kormánytól független, jogvédő vagy ellenőrző szerepű civil szervezetek ellen folytatott politikai hadjáratot. Külföldi befolyásról, Soros-hálózatról, nemzetbiztonsági kockázatról beszélt, miközben a vele szimpatizáló, gyakran közvetlenül politikai szereplőkhöz kapcsolódó szervezetek bőséges állami forrásokhoz jutottak. Most ez a logika fordul vissza önmagára: a közpénzből támogatott civil működésnél ugyanazokat az átláthatósági mércéket kell alkalmazni, amelyeket a Fidesz korábban fegyverként használt a vele szemben álló szereplőkkel szemben. A feljelentési hullám azonban kockázatos fegyver. A kormány számára politikailag csábító minden gyanús szerződésből azonnal korrupciós jelképet faragni, de az ügyészségi és bírósági eljárások lassabbak, szűkebb logikával működnek. A közvélemény számára elég lehet a felháborító összeg, a gyanús névazonosság, a visszatérő szereplő, a fideszes kapcsolat. Egy ítélethez szerződések, számlák, teljesítési igazolások, tanúvallomások, szakértői vélemények, döntési láncok és konkrét felelősségi pontok kellenek. Ha ezek hiányoznak, a Fidesz könnyen politikai boszorkányüldözésként keretezheti az egész folyamatot. Ezért lesz döntő, hogy a Tisza-kormány milyen intézményi rendet épít az elszámoltatás mögé. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal ígérete, az uniós Arachne kockázatkezelő rendszer teljes körű alkalmazása, a közbeszerzési adatok átfésülése és a minisztériumi iratok átvilágítása együtt már állami ellenőrzési infrastruktúrát alkothat, a sajtótájékoztatói eszköztárnál jóval komolyabb súllyal. Ennek akkor van értelme, ha nem válogat politikai haszon szerint, nem áll meg a sajtóban jól mutató neveknél, és nem engedi, hogy az elszámoltatás a kormányzati kommunikáció új műfajává váljon. Az Observer mellett további ügyek is azt jelzik, milyen mélyre nyúlhat az előző rendszer pénzügyi öröksége. A kormány az NMHH-hoz kapcsolódó adattörlési konstrukcióval kapcsolatban is bűncselekmény gyanújáról beszél, miután 2021 végétől 2026 júniusáig több tízmilliárd forintot fizettek ki adattörlő kódokhoz kapcsolódó szolgáltatásért. Szóba került a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusának budapesti projektje is, amelynek költségei a kormányzati közlés szerint 34,2 milliárd forintra nőttek, miközben a dokumentáció hiányosnak és ellentmondásosnak látszik. Ezek az ügyek más területeket érintenek, de közös bennük a minta: magas közpénzes kitettség, nehezen áttekinthető teljesítés, politikai döntéssel megnyitott forrás, utólagos ellenőrzési hiány. A Rogán-rendszer pénzügyi öröksége azért is nehezen bontható szét, mert nem klasszikus bőröndös korrupcióként működött. A modern állami pénzkivonás gyakran szerződésekben, tenderekben, kommunikációs csomagokban, tanácsadói feladatokban, rendezvényszervezésben, kutatásban, médiafigyelésben, támogatási döntésekben jelenik meg. Mindennek van papírja, jogcíme, közbeszerzési azonosítója, teljesítési igazolása. Az elszámoltatás sikere azon múlik, hogy a papírok mögött sikerül-e feltárni a valós piaci értéket, a döntéshozók szándékát, a kedvezményezettek kapcsolati hálóját és a szolgáltatás tényleges tartalmát. A Fidesz védekezése várhatóan két irányból érkezik majd. Az egyik szerint a kormány politikai bosszút áll, és a választási győzelem után a korábbi hatalom embereit próbálja büntetőügyekkel ellehetetleníteni. A másik szerint minden szerződés jogszerű volt, minden támogatás nyilvános, minden teljesítés dokumentált, minden kifizetés mögött állami döntés állt. Ez a védekezés akkor lehet hatásos, ha a feljelentések nagy zajt keltenek, de kevés vádat, kevés bizonyítékot és még kevesebb ítéletet eredményeznek. A közvélemény türelme gyorsabban fogy, mint egy gazdasági nyomozás ideje. A kormány számára ezért a legnagyobb próba az első erős vádirat, majd az első jogerős ítélet lesz, nem az első feljelentés megtétele. Addig minden ügy félkész politikai történet marad. Az átvilágítás hitelessége azon múlik, hogy a hatalom képes-e önfegyelmet mutatni: nem mond ki bűnösséget ott, ahol még csak gyanú van, nem használja a nyomozást propagandafegyverként, nem válogat a saját szövetségi körök védelme érdekében, és vállalja, hogy néhány látványosnak tűnő ügy akár el is bukhat a bizonyítási küszöbön. Közben az uniós dimenzió sem mellékes. Magyarország számára a befagyasztott források hazahozatala, a jogállamisági feltételek teljesítése és a korrupcióellenes vállalások végrehajtása gazdasági érdek. Brüsszel ellenőrizhető rendszereket vár: nagy nevek, látványos bejelentések és politikai fordulat önmagukban kevesek. Átlátható közbeszerzésre, összeférhetetlenségi szabályokra, követhető támogatási láncokra, független ellenőrzésre és valódi szankciókra van szükség. Ha az Observer-ügy és a civil támogatások története csak belpolitikai hadjárat marad, annak európai súlya korlátozott lesz. Ha a kormány rendszerszintű következtetéseket von le belőlük, akkor ezek az ügyek az új állam működési próbái lehetnek. Az elszámoltatásnak van erkölcsi ereje, de van mérgező kockázata is. A magyar politika tele van lezáratlan ügyekkel, elfelejtett feljelentésekkel, elhalt nyomozásokkal, nagy bejelentésekből lett kis aktákkal. Az Orbán-korszak után sok választó jogosan várja, hogy a közpénz útját végre az állam is követni kezdje, ne maradjon ez kizárólag újságírók, civil szervezetek és ellenzéki képviselők feladata. Ugyanakkor az igazságszolgáltatás nem válhat a választási eredmény meghosszabbításává. Ha a bűnösséget politikai erő dönti el, akkor az új rendszer ugyanannak a hibának a fordított előjelű változatát építi újra. Az Observer-szerződések, a civil támogatások és a többi frissen elővett ügy ezért egyszerre jelentenek lehetőséget és veszélyt. Lehetőséget arra, hogy a magyar állam végre kimondja: a formailag rendben lévő közpénzköltés is lehet visszaélés, ha túlárazott, indokolatlan, összefonódásokkal terhelt vagy politikai célt szolgál. Veszélyt arra, hogy az elszámoltatás a bizonyítás helyett jelképes elégtétellé válik, amely rövid távon erősíti a kormányt, hosszabb távon gyengíti a jogállami fordulat ígéretét.