Boldog lehet Szijjártó Péter Brüsszel döntése miatt

Magyarországon a jobboldali populista politikai diskurzus egyik leginkább visszatérő, szinte rituális eleme a készpénzhasználat védelme, amelyet a szuverenitás és a személyes szabadság utolsó bástyájaként szoktak beállítani a különböző kampányokban. Emlékezetes pillanat volt, amikor Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminiszter egy alkalommal nyilvánosan kijelentette, hogy ő maga kizárólag készpénzzel fizet, de a Mi Hazánk Mozgalom politikai programjának és parlamenti kezdeményezéseinek is központi, hangsúlyos elemét képezi a fizikai fizetőeszközök alkotmányos védelme. Az ezen elveket valló politikai szereplők és választóik most meglepő módon pont az általuk gyakran bírált Brüsszelből kaphatnak komoly jogi muníciót, ugyanis a digitális euró bevezetésének előkészületeivel párhuzamosan az Európai Unió olyan szabályozást tervez, amely a bankjegyekkel és érmékkel történő fizetést az uniós polgárok bíróság előtt is kikényszeríthető alapjogává emeli. Ez a fejlemény alapjaiban cáfolja meg azokat a félelmeket, amelyek szerint a nemzetközi elit a fizikai pénz teljes eltörlésére és a társadalom totális digitális kontrolljára törekedne.

A készpénzpolitika körüli viták nem korlátozódnak Magyarországra, a szomszédos Ausztriában például már évekkel ezelőtt a legmagasabb kormányzati szintig gyűrűztek a kapcsolódó aggodalmak. Karl Nehammer osztrák kancellár még kétezer-huszonhárom augusztusában állt elő azzal a javaslattal, hogy a készpénzhasználat jogát rögzíteni kell a szövetségi alkotmányban, mivel az állampolgárok körében egyre nagyobb a félelem attól, hogy a hagyományos fizetőeszközöket fokozatosan kiszorítják a piacról. Az osztrák politikai elemzők sokatmondónak tartották a lépést, és a kritikusok már akkor úgy vélték, hogy a kancellár csupán a politikai uborkaszezont igyekezett feldobni egy olyan népszerű, érzelmileg túlfűtött témával, amellyel a saját pártját akarta védeni a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt nyomása ellen. Az ellenzéki szabadságpártiak ugyanis előszeretettel interpretálják a tervezett digitális eurót egyfajta baljóslatú, sötét globális projektként, amelynek végső célja a lakosság vagyonának elkobzása vagy a polgárok tömeges megfigyelése. Ezek az állítások azonban a tények tükrében teljesen alaptalannak bizonyulnak, a valóságban ugyanis egészen más folyamatok zajlanak a háttérben.

A tervek szerint körülbelül 2029-től bevezetendő digitális euró nem váltja fel a fizikai pénzt, hanem egy teljesen önkéntes alapon működő, kiegészítő fizetési lehetőséget teremt a fogyasztók számára. A rendszer lényege, hogy az állampolgárok egyfajta elektronikus pénztárcát telepíthetnek a mobiltelefonjaikra, amelyet közvetlenül és teljesen díjmentesen tölthetnek fel digitális euróval az Európai Központi Bankból, megkerülve ezzel a hagyományos kereskedelmi bankok közvetítői rendszerét. A tranzakciók kriptográfiailag titkosított módon fognak zajlani, ami azt jelenti, hogy sem az Európai Központi Bank, sem más külső szereplő nem fogja látni, hogy ki, kinek, mennyit és milyen termékért fizetett. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni hatékony küzdelem érdekében az anonimizált fizetési adatok egy elkülönített adatbázisban összekapcsolhatók lesznek a felhasználók személyes adataival, de erre kizárólag egyedi esetekben, megalapozott gyanú fennállásakor és bírói végzés birtokában nyílik majd lehetőség, pontosan úgy, ahogyan a jelenlegi banki rendszerekben is működik a bűnüldözés. A technológia ráadásul offline módon is működőképes lesz, a telefonok bluetooth kapcsolat segítségével közvetlenül is képesek lesznek pénzt utalni egymásnak internetkapcsolat nélkül, amennyiben a küldő és a fogadó fizikailag közel tartózkodik egymáshoz, ami új kihívások elé állítja a Frankfurtban működő uniós pénzmosás elleni hatóságot.

Miközben a közvélemény figyelme elsősorban a digitális fejlesztésekre és az elektronikus tárcákra irányul, méltatlanul kevés figyelem övezi azt a tényt, hogy az Európai Unió ugyanezen jogszabálycsomag részeként drasztikusan és kötelező jelleggel megerősíti a hagyományos készpénz jogi státuszát. Az euróbankjegyekről és -érmékről szóló új uniós rendelettervezet egyértelműen kimondja, hogy minden uniós állampolgárnak törvényes joga van a készpénzes fizetést választani a kártyás vagy elektronikus megoldásokkal szemben. A jogszabály egyértelműen a mesék birodalmába utalja azokat a politikai vádakat, amelyek szerint Brüsszel a készpénzmentes társadalom kötelező bevezetésére törekedne. A rendelet ötödik cikkelye értelmében szigorúan tilos lesz a kereskedelmi egységekben a készpénzes fizetést általánosságban tiltó táblák kihelyezése. A kereskedők kizárólag legitim, alaposan megindokolt és átmeneti jelleggel utasíthatják vissza a papírpénzt vagy az érméket, miközben a jóhiszeműség és az arányosság elveit kötelezően szem előtt kell tartaniuk olyan külső körülmények esetén, amelyekre a fizetést elfogadó félnek nincsen közvetlen ráhatása.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy boltos jogszerűen visszautasíthatja a nagy címletű bankjegyeket, ha a fizetendő összeg nyilvánvalóan nincs arányban a bankó értékével, vagy ha az üzletben időközben elfogyott a váltópénz. Fontos jogi kitétel azonban, hogy a vita kialakulása esetén a bizonyítási kényszer a kereskedőt terheli, neki kell hitelt érdemlően igazolnia, hogy jóhiszeműen járt el. Az a magatartás, hogy egy üzlet szándékosan egyáltalán nem tart magánál váltópénzt a készpénzes vásárlók elriasztására, kifejezetten jogellenesnek fog minősülni. Az uniós tagállamoknak kötelező jelleggel közigazgatási bírságokat és szankciókat kell bevezetniük ezen előírások megsértőivel szemben, valamint aktív intézkedéseket kell hozniuk annak érdekében, hogy az állampolgárok számára az ország egész területén garantálják a készpénzhez való könnyű és akadálytalan hozzáférést. Ennek megvalósítására a rendelet javasolja a kiskereskedők ösztönzését a készpénzkifizetések biztosítására és a készpénzbefizetések elfogadására.

A készpénz jövőbeli védelme nem csupán fogyasztóvédelmi kérdés, a jogszabály a nemzeti és európai szintű stratégiai ellenállóképesség, a kollektív biztonság alapvető elemeként tekint a fizikai fizetőeszközökre. A tagállamok számára kötelező előírás lesz olyan nemzeti vészhelyzeti tervek kidolgozása, amelyek garantálják a fizetési forgalom zavartalan működését abban az esetben, ha az elektronikus fizetési rendszerek valamilyen természeti katasztrófa, kiterjedt kibertámadás vagy emberi mulasztás miatt hosszabb időre teljesen összeomlanak. Ilyen krízishelyzetekben a társadalom működőképességének fenntartása érdekében elengedhetetlen, hogy a gazdaság szereplői megbízhatóan támaszkodhassanak a fizikai bankjegyekre és érmékre. Mivel a szabályozás rendeleti formában valósul meg, a hatálybalépését követően közvetlenül, a nemzeti parlamentek külön jóváhagyása vagy módosítása nélkül lesz érvényes minden tagállamban, megakadályozva a szabályok helyi felvizezését. Ha egy tagállam nem tesz eleget a készpénzhez való hozzáférés és az elfogadási kötelezettség biztosításának, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat ellene, amely az Európai Unió Bírósága előtti komoly elítéléssel és súlyos pénzbírsággal zárulhat Luxemburgban. Érdekesség, hogy ezt a javaslatot a bizottság már kétezer-huszonhárom júniusában bemutatta, jóval azelőtt, hogy a populista politikusok elkezdték volna saját ötletként hirdetni a készpénz alkotmányos védelmét, így a politikai kampányok ezen a téren lényegében nyitott kapukat döngetnek.