Galiba a vadonban a törvényi szigor enyhítése miatt

Az Egyesült Államok szövetségi területeinek kezeléséért felelős belügyminisztérium véglegesítette azt a jogi intézkedést, amely jelentősen beszűkíti a veszélyeztetett fajokról szóló törvényben szereplő ártalom fogalmának jogi definícióját. A környezetvédelmi és természetvédelmi szervezetek azonnal heves bírálatokkal illették a lépést, mivel álláspontjuk szerint a változtatások zöld utat adhatnak az eddig szigorúan védett természetes élőhelyek lerombolásának és ipari célú hasznosításának. Washingtoni kormányzati tisztviselők ezzel szemben úgy mutatják be a módosítást, mint visszatérést az ezerkilencszázhetvenháromban elfogadott jogszabály eredeti szellemiségéhez, véget vetve a magánbirtokosokat és vállalkozásokat sújtó, szerintük túlzó bürokratikus túlkapásoknak. Doug Burgum belügyminiszter hivatalos közleményében kifejtette, hogy a szövetségi ügynökségek éveken át fegyverként használták a törvényt a jogszerű földhasználat akadályozására, indokolatlan terheket róva az amerikai családokra és gazdasági szereplőkre. A miniszter szerint az új intézkedés helyreállítja a józan észt, tiszteletben tartja a magántulajdonhoz való jogot, szükséges kiszámíthatóságot biztosít a földtulajdonosok számára, és pontosan úgy alkalmazza a szöveget, ahogyan azt a kongresszus egykor elfogadta.

A vitatott jogszabály, vagyis az Endangered Species Act egy olyan emblematikus törvényi pillér az észak-amerikai természetvédelemben, amelynek közvetlenül tulajdonítják az ország jelképének számító fehérfejű rétisas túlélését és állományának látványos regenerálódását. A törvény ezerkilencszázhetvenhárom óta szigorúan tiltja a listán szereplő veszélyeztetett állatok bármilyen formában történő befogását, zaklatását, üldözését, vadászatát, megsebzését, megölését vagy gyűjtését. A jogszabály gyakorlati alkalmazása során az elmúlt évtizedekben a hatóságok úgy pontosították az ártalom kifejezést, hogy az magában foglalja az élőhelyek minden olyan jelentős megváltoztatását vagy károsítását is, amely a vadvilág pusztulásához vagy sérüléséhez vezet azáltal, hogy alapjaiban zavarja meg az állatok létfontosságú viselkedési formáit, így a szaporodást, a táplálkozást vagy a menedékkeresést. Ezt az értelmezést, amely több mint ötven éve képezte a védelmi háló alapját, a legfelsőbb bíróság is megerősítette egy ezerkilencszázkilencvenötös határozatában.

A jelenlegi elnöki adminisztráció most szakítani kíván ezzel a gyakorlattal, ami a zöld szervezetek szerint megnyitja a kaput az ökoszisztémákra káros ipari tevékenységek, az olajfúrások, a bányászat és az erdőirtások előtt. Kristen Boyle, az Earthjustice nevű jogvédő környezetvédelmi szervezet ügyvédje felhívta a figyelmet arra, hogy az ország történetében most először fordul elő, hogy egy elnöki adminisztráció nyíltan kijelenti, a törvény által védett fajoknak nem jár alanyi jogon védelem az olyan élőhely-módosításokkal szemben, amelyek megsemmisítik a lakó-, utódnevelő vagy táplálékszerző helyeiket. A szervezet jogásza bejelentette, hogy az intézkedést haladéktalanul megtámadják a bíróságon. Hasonló aggodalmakat fogalmazott meg Tara Zuardo, a Center for Biological Diversity munkatársa, aki arra figyelmeztetett, hogy ha az állatoknak nem marad életterük, akkor a fizikai túlélésük válik lehetetlenné. Donald Trump az első elnöki terminusa alatt már támadást intézett a törvény több rendelkezése ellen, ám azokat a Joe Biden vezette kormányzat később visszaállította, a mostani lépéssel viszont a korábbinál is mélyebb jogi lazítás lép életbe.

A politikai és gazdasági csatározások hátterében álló törvény 1973 decemberében lépett hatályba, miután Richard Nixon elnök aláírta a kongresszus által elsöprő többséggel megszavazott javaslatot. Az akkori döntéshozók felismerték, hogy a technológiai fejlődés és a gazdasági terjeszkedés olyan mértékben szorítja vissza a természetes környezetet, hogy az a biológiai sokféleség visszafordíthatatlan összeomlásával fenyeget. A jogszabály egyedülállósága abban rejlett, hogy a gazdasági érdekek elé helyezte a fajok túlélését, és kötelezte a szövetségi hatóságokat, hogy minden döntésüknél vegyék figyelembe a védett listán szereplő állatok és növények érdekeit. Az elmúlt évtizedekben a törvénynek köszönhetően sikerült megmenteni a kipusztulástól a szürke farkast, a grizzly medvét és a floridai manátuszt is, így a természetvédők szemében ez a jogszabály szent és sérthetetlen hivatkozási ponttá vált. Az amerikai üzleti szféra, különösen az energiaszektor, az ingatlanyfejlesztők és a mezőgazdasági lobbi ugyanakkor folyamatosan panaszkodott a szigorú korlátozásokra, amelyek miatt szerintük dollármilliárdos beruházások akadtak el.

A most bevezetett új szabályozás lényege, hogy a fejlesztőknek és a földtulajdonosoknak lényegesen kevesebb környezetvédelmi vizsgálaton kell átesniük, ha egy adott területen építkezni vagy nyersanyagot kitermelni szeretnének. A módosítás értelmében az ártalom fogalma szinte kizárólag a közvetlen fizikai erőszakra vagy a közvetlen elpusztításra vonatkozik majd, a közvetett hatások, mint például egy erdőterület feldarabolása vagy a vízbázisok ipari terhelése, nehezebben lesznek számonkérhetők a beruházókon. A belügyminisztérium érvelése szerint ez a lépés megszabadítja a gazdaságot a felesleges béklyóktól, és növeli az ország energiafüggetlenségét, ami a jelenlegi geopolitikai helyzetben kiemelt stratégiai cél. A környezetvédelmi jogászok szerint viszont a módosítás szembemegy a tudományos konszenzussal, amely egyértelműen kimondja, hogy a fajok eltűnésének elsődleges oka nem a közvetlen vadászat, hanem a biztonságos élettér drasztikus zsugorodása.

A bírósági eljárások megindítása borítékolható, és a szakértők szerint a jogi csata akár évekig is elhúzódhat, eljutva egészen a legfelsőbb bíróságig. Ez a bizonytalanság a gazdasági szereplőknek sem kedvez, hiszen a folyamatban lévő perek miatt sok beruházás finanszírozása kérdésessé válhat. A természetvédelmi alapítványok attól tartanak, hogy a jogi viták ideje alatt visszafordíthatatlan károk keletkeznek az amerikai vadonban, olyan érzékeny ökoszisztémákban, mint a sziklás-hegységi erdőségek vagy a déli államok mocsárvidékei. Az ügy politikai hullámai a kongresszusba is elérnek, ahol a demokrata képviselők már jelezték, hogy törvényalkotási úton próbálják megvédeni az 1973-as normákat, bár a jelenlegi törvényhozási erőviszonyok mellett erre kevés esély mutatkozik. A vita jól mutatja a modern amerikai társadalmat megosztó mély ideológiai törésvonalat a korlátlan gazdasági növekedés hívei és a fenntartható jövőért aggódók között.