Gyúrás és feminizmus: belháború a német Zöldeknél

A német politikai élet baloldali, progresszív térfele ritkán szembesül olyan belső feszültségekkel, amelyek közvetlenül a párt identitásának magvát, a feminizmust és az egyenjogúsági törekvéseket érintik. A közelmúltban azonban a Szövetség tizenkilencven/Zöldek soraiban komoly hullámokat vetett egy belső vitairat, amelynek kiszivárgása és médiatálalása azonnali kulturális csatateret alakított ki a frakción belül. Tizenöt zöldpárti politikus ugyanis úgy döntött, hogy nyilvánosan is hangot ad annak a meggyőződésének, miszerint a progresszív oldal elhanyagolta a fiatal férfiak megszólítását, ezzel pedig politikai űrt hagyott maga után. A dokumentum, amely az Erős férfiak felelősséget vállalnak – Meghívás a modern férfiasságra címet viseli, komoly felhördülést váltott ki, a párt belső köreiből érkező kritikák szerint a kezdeményezés célt tévesztett, és inkább ártott a szervezet megítélésének a küszöbön álló tartományi választások előtt. A vita gyújtópontja egy neves hamburgi hírmagazin, a Spiegel részletes beszámolója volt, amely bemutatta a tizenöt politikus által jegyzett állásfoglalást. A szerzők központi tézise szerint a feminizmus az elmúlt évtizedek szükséges és igazságos küzdelmei során pontosan meghatározta, hogy a férfiaknak milyennek nem szabad lenniük. A diskurzus rávilágított az erőszakmentesség, a dominancia elutasítása és az elnyomó magatartásformák felszámolásának fontosságára, ugyanakkor a bírálók szerint elmaradt egy pozitív, vonzó alternatíva felmutatása. A dokumentum megfogalmazása szerint ez a vákuum lehetőséget teremtett arra, hogy a régi, berögzült és káros minták visszatérjenek a köztudatba. A szerzők nyomatékosan utalnak az internetes térben terjedő úgynevezett manoszférára, ahol radikális influenszerek, mint például Andrew Tate, valamint a jobboldali populista Alternatíva Németországért politikusai határozottan terjesztik a maguk macsó és nőgyűlölő üzeneteit. A vitairat szerint ezek a szereplők pontosan azzal a szellemi méreggel töltik meg az üresen hagyott teret, amelyet a haladó erők szerettek volna végleg meghaladni. A felvetés, miszerint a progresszív retorika és maga a zöldpárt is felelős lehet a radikális jobboldal térnyeréséért a fiatal férfiak körében, önmagában is elegendő lett volna egy komoly belső vitához, de a helyzetet tovább mérgesítette a történet vizuális és esztétikai tálalása. A magazin újságírója ugyanis nem elégedett meg a szöveg elemzésével, hanem elkísérte a kezdeményezés néhány kulcsfiguráját a mindennapjaikba, hogy bemutassák, hogyan is néz ki a gyakorlatban a modern férfiasság. Julian Joswig fiatal szövetségi parlamenti képviselő, aki alapvetően gazdasági témákkal foglalkozik és a dokumentum egyik fő koordinátora, egy edzőteremben nyilatkozott, miközben nehéz súlyokat emelt a fotós kamerája előtt. A képviselő elmesélte, hogy fiatalkorában túlsúlyos és boldogtalan volt, és a testépítés segített neki magabiztossá válni, ami szerinte a felelősségteljes férfiasság részét képezi. Ezzel egy időben egy másik ismert zöldpárti politikus, a párt baloldali szárnyához tartozó Anton Hofreiter (képünkön) egy bokszgálára vagy inkább edzésre hívta meg a sajtó munkatársait. A pofonok és ütések között Anton Hofreiter kifejtette, hogy a baloldali megszégyenítő diskurzus is hozzájárult ahhoz, hogy sok fiatal férfi a jobboldali narratívák felé fordul. Véleménye szerint a progresszív táborban a férfiasságot automatikusan a toxikus jelzővel kapcsolják össze, és a férfiakat általánosságban, a létezésük okán utasítják el, nem pedig azért, amit mondanak vagy tesznek. A hagyományos maszkulin szimbólumok, mint a súlyzózás és a bokszolás használata a modern férfiasság bemutatására azonban visszatetszést keltett a párton belül. Több parlamenti képviselő és tisztségviselő kínosnak, közhelyesnek és teljesen szükségtelennek nevezte ezt a fajta szereplést, amely szerintük inkább ártott a hitelességnek. A belső feszültség azonnal láthatóvá vált a közösségi médiában is, miután Julian Joswig megosztotta a cikket az interneten. Miközben a támogatók tapsoló kezeket és befeszített bicepszeket ábrázoló piktogramokkal fejezték ki egyetértésüket, a párton belüli kritikusok, különösen a fiatalabb generáció tagjai, élesen elítélték a megközelítést. Egy sok kedvelést kapott hozzászólás szerint a szöveg és a képi világ egyszerűen behódol a jobboldali paneleknek, és teljesen átitatja a patriarchális logika. A pártvezetés igyekezett fenntartani a kommunikációs fegyelmet, a nyilvánosság előtt nem fogalmaztak meg nyers kritikát, de a háttérben komoly indulatok feszültek. Egy meg nem nevezett képviselőnő úgy nyilatkozott, hogy az egész akció sokkal inkább szólt a személyes figyelemfelkeltésről és a profilépítésről, mint egy megalapozott, szakmai alapokon nyugvó belső vitáról. A bírálatok nemcsak a tartalomra és a médiamegjelenésre vonatkoztak, hanem az eljárásmódra is. A frakción belül léteznek a témáért felelős szakpolitikusok, és jelenleg is zajlik egy hivatalos belső folyamat annak kidolgozására, hogyan lehetne hatékonyabban megszólítani a fiatal férfi választókat anélkül, hogy a párt elveszítené az egyenjogúság melletti elkötelezettségét. A tizenötök különakcióját ezért sokan hátba támadásként értékelték, különösen úgy, hogy a szerzők többsége nem rendelkezik szakpolitikai felhatalmazással ezen a területen. A felgyülemlett feszültség végül a parlamenti frakció nyári szünet előtti utolsó berlini ülésén robbant ki, ahol a hivatalos napirend előtt a képviselők hosszú és fűtött vitát folytattak a kérdésről. A pártvezetés most arra törekszik, hogy elcsendesítse a hullámokat, különösen a Szász-Anhaltban, Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben közelgő tartományi választások előtt. Ez a törekvés sikeresnek tűnik, ugyanis a vitairat aláírói hirtelen rendkívül szűkszavúvá váltak, sokan sűrű időbeosztásukra hivatkozva hárítják el a megkereséseket, vagy csak név nélküli nyilatkozatokat hajlandóak adni. Az aláírók csoportja egyébként meglehetősen vegyes összetételű: tizenegy férfi és négy nő látta el kézjegyével a dokumentumot, köztük Franziska Brantner jelenlegi társelnök és elődje, Ricarda Lang is. A háttérmunkában és a szövegezésben Julian Joswig mellett kiemelt szerepet játszott Tim Achtermeyer, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi pártelnöke, valamint Rasmus Andresen európai parlamenti képviselő. A jelenlegi társelnök, Felix Banaszak nem írta alá a dokumentumot, mivel nem értett egyet annak minden pontjával, de a magazin cikkében megszólalt. Kijelentette, komoly problémát jelent, ha a baloldal azt sugározza, hogy férfiként magával a személlyel van a baj. Felix Banaszak korábban, 2026 februárjában a Playboy magazinnak adott interjújában már megnyitotta ezt a vitát, amikor úgy fogalmazott, hogy mindenki dönthet szabadon a sorsáról, járhat edzőterembe gyúrni vagy lakkozhatja a körmét, a lényeg csupán annyi, hogy ne viselkedjen elfogadhatatlan módon. A pártvezető törekvése mögött az a valós félelem áll, hogy a fiatal férfiak egyre nagyobb arányban szavaznak a radikális jobboldalra, és a zöldeknek saját politikai érdekükben is választ kell találniuk erre a társadalmi jelenségre. A témát kutató szakemberek, mint Markus Theunert svájci férfipszichológus, megerősítik a probléma súlyát. A szakértő, akit a zöldek nemrégiben szakmai beszélgetésre is meghívtak a frakcióba, egy friss zürichi felmérésre hivatkozott. Ebből kiderül, hogy a fiatal svájci férfiak jelentős része aggódik amiatt, hogy az igazi férfiak kiszorulnak a társadalom szélére. Németországban ez az arány harminc százalék körül mozog, és a szakember szerint a növekvő tendenciáért a manoszkféra, Donald Trump politikája és az Alternatíva Németországért folyamatos jelenléte a felelős. Markus Theunert hangsúlyozta, hogy a fiatal férfiaknak erőszakmentes, identitást adó alternatívákra van szükségük a radikális online kínálattal szemben, ám a zöldek dokumentumát elméletileg megalapozatlannak tartja, mert az elhallgatja a mélyen gyökerező patriarchális struktúrák jelenlétét. A vitát végül Jeanne Dillschneider védelmi és digitális politikus zárta le azzal a gondolattal, hogy a szöveg nem a feminizmus ellenértéke, hanem a manoszkféra ellenszere kíván lenni, és a fiatalokat ott kell megszólítani, ahol jelen vannak, akár a fitneszvideók világában is.