Százezres segítség, amelyből sok család kimarad

A százezer forintos iskolakezdési támogatás első hallásra olyan intézkedés, amelyet nehéz vitatni. A tanévkezdés évek óta komoly megterhelést jelent a családi költségvetéseknek, különösen ott, ahol több gyermek jár iskolába, vagy a nyár végére már elfogytak a tartalékok. Egy új táska, a füzetek, írószerek, rajzeszközök, tornafelszerelés, cipő és néhány alapvető ruhadarab együtt könnyen több tízezer forintos kiadást jelent. Egy elsős gyermek beiskolázása különösen drága, felső tagozatban és középiskolában pedig a digitális eszközök, a szakmai felszerelések és az utazás emelhetik tovább a költségeket. A kormány terve szerint mintegy négyszázezer gyermek után járna a támogatás, gyermekenként összesen százezer forint. Az első ötvenezer forintot a Magyar Államkincstár legkésőbb augusztus 24-ig utalná, a második részlet novemberben érkezne utalvány formájában, amelyet csak az iskoláztatáshoz kapcsolódó kiadásokra lehetne felhasználni. A teljes összeg adómentes lenne, végrehajtás alá sem lehetne vonni. Ha valóban négyszázezer gyermek kapja meg, a program éves költsége nagyjából negyvenmilliárd forint. A részletszabályok társadalmi egyeztetése július 10-én lezárult, a beérkezett észrevételek mérlegelése még tart, ezért a most ismert konstrukciót tervezetként kell kezelni. A jogosultak köre szélesebb annál, mint amit egy hagyományos, kizárólag jövedelemvizsgálatra épülő segély jelentene. A támogatást megkapnák a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek, a tartósan betegek, a súlyos fogyatékossággal élők, a sajátos nevelési igényű tanulók, a Dobbantó programban vagy Műhelyiskolában részt vevő fiatalok, az egyszülős családban élők, továbbá a gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőknél nevelkedők és az árvaellátásban részesülők. A kabinet azt ígéri, hogy azoknak, akik valamelyik nyilvántartásban már szerepelnek, nem kell külön kérelmet beadniuk. Ez az automatizmus az intézkedés egyik erőssége. A szociális támogatások jelentős része azért nem jut el minden jogosulthoz, mert az érintettek nem ismerik a lehetőséget, tartanak az ügyintézéstől, nincs meg minden igazolásuk, vagy olyan településen élnek, ahol nehezebb segítséget kérni. Az állam meglévő adatbázisainak összekapcsolása elvben csökkentheti ezt a veszteséget. A gyakorlatban azonban éppen itt jelenhetnek meg a legnagyobb rések. Az automatikus folyósítás ugyanis csak annak automatikus, akinek a helyzetét az állam már korábban megfelelően rögzítette. Egy egyszülős család esetében például tisztázni kell, hogy a nyilvántartásokban milyen adat alapján azonosítják a családi állapotot, mi történik a különélő, de még el nem vált szülőkkel, és hogyan kezelik azokat, akiknél a másik szülő tartósan nem járul hozzá a gyermek eltartásához. Hasonló kérdés merül fel a sajátos nevelési igényű gyermekeknél, ha a szakértői vizsgálat elhúzódik, vagy a határozat megújítása még folyamatban van. A legnagyobb bizonytalanság a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódik. Ennek jövedelmi küszöbe 2026-ban alapesetben havi 64 125 forint egy főre jutó nettó jövedelem, bizonyos élethelyzetekben 69 825 forint. Ezek az összegek annyira alacsonyak, hogy sok olyan dolgozó család is kiesik a jogosultságból, amely a lakhatási költségek, az élelmiszerárak és a közlekedés után alig tud félretenni. Egy kétkeresős, kétgyermekes család akár szerény fizetések mellett is a határ fölé kerülhet, miközben a szeptemberi kiadásokat csak hitelből, folyószámlahitelből vagy más számlák elhalasztásával tudja rendezni. A támogatás tehát két eltérő logikát vegyít. Az egyszülős családok és a sajátos nevelési igényű gyermekek esetében nem feltétlenül kér jövedelemvizsgálatot, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre épülő körben viszont egy régi, szűk küszöb határozza meg a rászorultságot. Emiatt előállhat az a helyzet, hogy egy viszonylag stabil jövedelmű egyszülős háztartás automatikusan megkapja az összeget, miközben egy két szülővel élő, de súlyosan eladósodott vagy magas lakhatási költségekkel küzdő család kimarad. A két részletben történő kifizetés is vitatható. A tanévkezdéshez szükséges legtöbb dolgot augusztus végén vagy szeptember elején kell megvásárolni. Az első ötvenezer forint sok család számára valódi segítség, ám önmagában könnyen kevés lehet. A második részlet novemberben érkezne, amikor az iskolatáska, a cipő és a füzetek jelentős részét már hónapokkal korábban meg kellett venni. A kormány nyilván abból indul ki, hogy az iskoláztatás költségei egész évben jelentkeznek, ami igaz, de a kiadások időben erősen koncentrálódnak. A novemberi utalvány további kérdéseket vet fel. Pontosan milyen termékekre lehet majd felhasználni? Elfogadják-e kisebb papírboltok, használt ruhát árusító üzletek, internetes kereskedők vagy vidéki boltok? Megvásárolható-e belőle egy használt laptop, egy bérlet, egy szemüveg, egy iskolai kirándulás, egy szakmai gyakorlat eszköze vagy a kollégiumi felszerelés? Minél szűkebb a felhasználhatóság, annál nagyobb az esélye annak, hogy a családok nem arra költhetik a támogatást, amire valóban szükségük van. A célhoz kötött utalvány politikailag könnyen védhető, mert kizárja, hogy a pénzt más kiadásokra fordítsák. A szegény családok életében azonban az iskolakezdés költségei nem különülnek el élesen a lakbértől, az élelmiszertől vagy a rezsitől. Ha egy szülő a saját pénzéből már augusztusban megvette a tanszereket, novemberben az utalvány nem pótolja közvetlenül azt az összeget, amely közben hiányzott a villanyszámlához vagy a bevásárláshoz. A támogatás így részben késleltetett kompenzációvá válhat. A százezer forint értéke gyermekenként és életkoronként is eltér. Alsó tagozatban, ha nem kell új digitális eszközt venni, az összeg nagy része fedezheti a szükséges felszerelést. Egy középiskolásnál, különösen szakmai képzésben, a munkaruha, a speciális eszközök, a számítógép vagy az utazás miatt jóval magasabb lehet a számla. Többgyermekes családban ugyanakkor az összeg összeadódik: három jogosult gyermek után háromszázezer forint már valóban érzékelhető tehercsökkenést jelent. A program legnagyobb erénye, hogy végre közvetlenül ismeri el: az ingyenes tankönyv önmagában nem teszi ingyenessé az iskolakezdést. Az oktatás költségeinek jelentős részét továbbra is a családok viselik, és a hátrányok már az első tanítási napon láthatóvá válnak. A rossz állapotú táska, a hiányos felszerelés vagy a megfelelő cipő hiánya nem pusztán kényelmetlenség, hanem szégyenérzetet és kirekesztettséget is okozhat. A siker mégsem az ígért összegen múlik majd. Az lesz döntő, hogy a végleges szabályok mennyire pontosak, az adatbázisok mennyire naprakészek, és lesz-e gyors jogorvoslati lehetőség azoknak, akik tévedésből kimaradnak. Szükség lenne egyszerű pótlólagos igénylésre, telefonos és személyes segítségre, valamint olyan tájékoztatásra, amely a legszegényebb településeken is eléri a családokat. A rendszernek azt is kezelnie kellene, ha a jogosultság a kifizetés előtt változik meg, vagy ha a család bankszámlával nem rendelkezik. A támogatás tervezete ezért egyszerre jelent fontos szociális fordulatot és komoly végrehajtási próbát. A gyermekenkénti százezer forint sok háztartásban érezhető segítség lehet, a negyvenmilliárdos program mégis csak akkor éri el célját, ha nem a nyilvántartások pontosságát, hanem a gyermekek valós helyzetét tekinti kiindulópontnak. A legnagyobb veszély nem az, hogy túl sokan kapják meg, hanem hogy azok közül maradnak ki sokan, akiknek a tanévkezdés ma is választást jelent tanszer, élelmiszer és számlafizetés között.