Gulyás távozása vezető nélkül hagyja a Fideszt

Gulyás Gergely lemondása első pillantásra személyes következménye a tizenkét éves képviselői mandátumkorlátnak. A volt miniszter azt mondta, az alkotmánymódosítás után a következő választáson már nem indulhatna, ezért olyan politikusnak kell átadnia a frakció vezetését, akinek hosszabb távon is van parlamenti jövője. Ez a magyarázat jogilag rendezett, politikailag azonban aligha teljes. Gulyás mindössze két hónapig irányította a Fidesz képviselőcsoportját, és ez a rövid idő is elegendő volt ahhoz, hogy kiderüljön: az Orbán Viktor által neki szánt feladat nem illik hozzá, a párt pedig nem rendelkezik működőképes ellenzéki vezetéssel. Gulyás Gergely egész pályája a fegyelmezett végrehajtó szerepére épült. Jó jogász, gyorsan átlátja a politikai helyzeteket, pontosan fogalmaz, képes hosszú sajtótájékoztatókon is megőrizni a hidegvérét. E tulajdonságai miniszterként, a kormány döntéseinek magyarázójaként hasznosak voltak. Frakcióvezetőként azonban másféle képességekre lett volna szükség: tekintélyre, szervezőerőre, konfliktusvállalásra, a széteső csoport összetartására és saját politikai irány kijelölésére. Gulyás inkább közvetített, mint vezetett. Igyekezett lavírozni a visszafogottabb képviselők, valamint a parlamenti jelenlétet folyamatos provokációként értelmező szereplők között. A frakció összetétele eleve nehéz feladat elé állította. A Fidesz választási veresége után a parlamentbe bekerült új emberek egy része nem szakpolitikai teljesítménnyel, hanem a korábbi propagandagépezetben szerzett ismertséggel érkezett. Németh Balázs és Szűcs Gábor szerepfelfogását inkább a politikai kommunikáció, a bekiabálás és a konfliktuskeresés határozza meg. Pócs János hosszú ideje a párt harsányabb, szélsőségesebb arcát képviseli. Az ilyen szereplők mellett ott vannak a parlamenti munkát komolyabban vevő, visszafogottabb fideszesek, akik számára a folyamatos botrány nem stratégia. Gulyásnak e két világot kellett volna egyetlen ellenzéki frakcióvá szerveznie. Láthatóan nem találta meg hozzá az eszközöket. A távozás időzítése ezért többet árul el a párt állapotáról, mint maga az indoklás. Magyar Péter a parlamentben azt állította, Gulyás azt javasolta a fideszes képviselőknek, hogy az alkotmánymódosítás elleni tiltakozásként közösen adják vissza mandátumukat, de a frakció leszavazta. Az állítást Gulyás nem erősítette meg, így biztosat nem tudni. Politikai szempontból mégis sokatmondó, mert hihető képet rajzol a belső erőviszonyokról. Egy kollektív mandátum-visszaadás radikális, kockázatos lépés lett volna, ám világos stratégiát mutatott volna. Ha valóban felmerült a kérdés, majd elvetették, az azt jelenti, hogy a frakcióvezető nem rendelkezett kellő tekintélyel. Ez magyarázhatja azt is, miért választotta Gulyás a személyes lemondást. A döntésével megőrizhette politikai méltóságának egy részét, miközben kiszállt egy olyan munkából, amelyben kevés önálló mozgástere maradt. A Fidesz ellenzékbe kerülése után Orbán Viktor formálisan Gulyásra bízta a parlamenti frontot, ám nem adott mellé valódi hatalmat. A párt továbbra is Orbán személye köré szerveződik, csakhogy a volt miniszterelnök alig foglalkozik a napi pártirányítással. A labdarúgó-világbajnokság látványosan jobban leköti, mint az ellenzéki szervezet újjáépítése. A választási vereség után meghirdetett megújulásból eddig főként szimbolikus gesztusok, tiltakozó akciók és egyre élesebb parlamenti jelenetek látszanak. A régi vezető garnitúra más tagjai sem töltik be az űrt. Lázár János és Szijjártó Péter átvették képviselői mandátumukat, de parlamenti aktivitásuk csekély. Egyikük sem vállalta magára az ellenzéki párt napi irányítását, és egyikük sem látszik késznek arra, hogy nyíltan versenybe szálljon a Fidesz jövőjéért. A korábbi rendszerben minden fontos döntés Orbán Viktorhoz futott be, a miniszterek pedig saját területükön építettek hatalmat. Ellenzékben ez a modell nem működik. Kormányzati apparátus, központi erőforrások és fegyelmezett médiagépezet nélkül a pártnak valódi politikai vezetésre volna szüksége. Jelenleg ilyen nincs. Gulyás helyzete azért is különös volt, mert az új parlamentben éppen régi barátjával, Magyar Péterrel kellett a leglátványosabb csatákat megvívnia. Kettejük szóváltásai személyes feszültséget hordoznak, de aligha ez kergette ki a frakcióvezetői székből. Gulyás több alkalommal kifejezetten élvezni látszott a vitát. Magyar jól ismeri a régi Fidesz belső világát, Gulyás pedig pontosan tudja, hogyan lehet jogi és politikai érvekkel támadni a kormányfőt. A nyilvános összecsapások számára lehetőséget adtak arra, hogy ismét önálló politikusként jelenjen meg, ne pusztán Orbán egykori minisztereként. A kínosnak tűnő személyes helyzet valójában inkább erőforrás volt számára, mint teher. A komolyabb probléma a saját oldalán alakult ki. A frakcióban egyre nagyobb súlyt kaphatnak azok, akik az ellenzéki szerepet folyamatos radikalizálódással akarják megélni. Számukra Gulyás higgadt, jogászi stílusa túl óvatos lehetett. A Fidesz jelenlegi helyzetében könnyű elhinni, hogy a választókat hangosabb fellépéssel, keményebb utcai akciókkal és egyre élesebb rendszerellenes retorikával lehet visszaszerezni. Ez rövid távon összetarthatja a megmaradt tábort, hosszabb távon viszont tovább szűkítheti a párt mozgásterét. A radikális fordulat legnagyobb nyertese a Mi Hazánk lehet. Toroczkai László pártja évek óta ugyanazokra a választókra pályázik, akik a Fidesztől jobbra keresnek politikai otthont, vagy csalódtak Orbán Viktorban, de a Tiszát sem fogadják el. Ha a Fidesz átveszi a Mi Hazánk hangját, azzal elismeri, hogy a politikai napirendet a kisebb szélsőjobboldali párt alakítja. Ha mérsékeltebb marad, elveszítheti a legradikálisabb szavazóit. Gulyás legalább kísérletet tett arra, hogy a párt a normalitás és a jogállami érvelés nyelvén szólaljon meg. Távozásával gyengül az a belső ellensúly, amely fékezhette a szélsőségesebb irányt. A Fidesz támogatottsága egyes mérésekben a biztos pártválasztók között húsz százalék körül jár. A választási vereség, a vezetési bizonytalanság és a parlamenti teljesítmény alapján még az is meglepő, hogy ekkora tábor kitart mellette. Ezt a húsz százalékot részben a tizenhat év alatt kialakult erős politikai identitás, részben Orbán Viktor személyes tekintélye, részben a Tiszával szembeni bizalmatlanság tartja egyben. Ez azonban tartalék, nem növekedési pálya. A Fidesznek ahhoz, hogy ismét kormányképes erőnek tűnjön, túl kellene lépnie a vereség tagadásán és az alkotmányos sérelmek ismételgetésén. Gulyás lemondása éppen azt mutatja, hogy erre a fordulatra még nem került sor. A pártelnök nincs jelen, a nagy öregek kivárnak, a frakcióban erősödnek a hangos radikálisok, a parlamenti csoport pedig két hónap alatt elveszítette vezetőjét. A Fidesznek van még törzstábora, pénze, kapcsolatrendszere és országos szervezete, de nincs világos válasza arra, mit akar kezdeni az ellenzéki léttel. Gulyás Gergely távozása ezért nem egy személyi ügy lezárása. Azt jelzi, hogy az Orbán utáni szereposztás még el sem kezdődött, miközben a párt válsága napról napra mélyül.