Nem lesz egyszerű az aknamentesítés a Hormuzi-szorosnál

A Perzsa-öböl és az Arab-félsziget közötti stratégiai tengeri átjáróban hónapok óta szinte teljesen megbénult a hajóforgalom, miután a térségben zajló geopolitikai összecsapások közvetlen életveszélyt teremtettek a világkereskedelem egyik legfontosabb útvonalán. Bár a harcoló felek által négy héttel ezelőtt aláírt békeszerződés átmenetileg enyhítette a közvetlen katonai feszültséget, a legutóbbi fegyveres incidensek miatt a törékeny egyezmény ismét a kudarc szélére sodródott. Emiatt a kereskedelmi hajók döntő többsége továbbra sem mer áthajózni a szűk tengerszoroson. A fegyveres konfliktus kitörése előtt naponta átlagosan száznál is több óriáshajó szelte át a Hormuzi-szorost, míg az átmeneti fegyverszünet hatályba lépése óta ez a szám mindössze harmincra zsugorodott.

A tengeri bénultság oka, hogy a fegyveres harcok tartós beszüntetése után egy még nehezebb és rendkívül veszélyes feladat vár a nemzetközi közösségre. Az iráni fegyveres erők ugyanis a saját felségvizeiken kívül, pontosan azokon a nemzetközi hajózási útvonalakon helyeztek el kiterjedt tengeri aknazárat, amelyeken a kereskedelmi flotta döntő része korábban, a kéteszer-huszonhat február huszonnyolcadiki zárás előtt közlekedett. A vízi aknák jelenléte miatt a szoroson mégis áthaladó kevés bátor hajó kénytelen két alternatív útvonal közül választani. Az egyik lehetőség az iráni felségvizeken át vezet Qeshm szigete mellett, ám itt a teheráni rezsim olyan egyoldalú útdíjrendszert vezetett be, amelyet a jövőben is fenn akar tartani. A másik útvonal az ománi partok mentén, az Ománi Szultánság kizárólagos gazdasági övezetén keresztül halad, ez a szakasz viszont közvetlenül érinti a feltételezetten elaknásított vizek határát.

A nagy nemzetközi szállítmányozási vállalatok így nehéz döntés elé kényszerültek: vagy jelentős összegeket fizetnek az iráni kormánynak a biztonságos áthaladásért cserébe, vagy vállalják a katasztrofális robbanás kockázatát. A legtöbb tengeri fuvarozó emiatt inkább kivár, és a hajózási útvonalak teljes aknamentesítését követeli. A békeegyezmény értelmében a tenger megtisztítása kizárólag Irán kötelessége lenne, amelyet harminc napon belül kellett volna elvégezni. Ez a határidő azonban már régen lejárt, és a teheráni vezetés mindeddig semmilyen hajlandóságot nem mutatott az aknák eltávolítására. Ráadásul a brit, francia és német haditengerészet részvételével tervezett nemzetközi mentesítő műveletet provokációnak minősítette, mivel az álláspontja szerint nem képezi részét az aláírt megállapodásnak.

Közben a katonai szakértők előtt is rejtély, pontosan mennyi robbanószerkezet lebeg a hullámok alatt. Becslések szerint az ázsiai ország ötezer és hatezer darab közötti, különböző típusú tengeri aknából álló arzenállal rendelkezik. A nemzetközi tartályhajó-tulajdonosok szövetsége szerint ebből nagyjából nyolcvan darabot sikerült ténylegesen telepíteni a szorosban, annak ellenére, hogy az amerikai haditengerészet gyorshajói és járőrei többször is megpróbálták megakadályozni az iráni aknatelepítő egységek tevékenységét. Katonai elemzések alapján a telepített fegyverek többsége Maham három típusú horgonyzott akna, illetve Maham hét típusú fenékakna, amelyek százhúsz, illetve százötven kilogrammos robbanótöltettel rendelkeznek, és képesek akár a legnagyobb tankereket is kettéhasítani.

A tengeri aknák telepítése percek kérdése, míg a felderítésük és megsemmisítésük hetekig, sőt hónapokig tarthat. Szakértők szerint a Hormuzi-szoros megtisztítása negyven naptól akár fél évig is eltarthat, a pénzügyi költségek pedig csillagászatiak. Scott Savitz, az amerikai Rand kutatóintézet haditengerészeti szakértője rámutatott, hogy egyetlen tengeri akna hatástalanítása a telepítési költség akár ezerszeresébe is kerülhet. Miközben egy egyszerűbb akna előállítása alig ezerötszáz dollár, az eltávolítása és megsemmisítése akár másfél millió dollárt is felemészthet a speciális technológia és az emberi erőforrás igénye miatt.

Az első lépés ráadásul a pontos helymeghatározás lenne, ám rendkívül kétséges, hogy az iráni hadsereg pontos térképet készített-e a telepített aknákról, és hogy ezeket az adatokat hajlandó-e megosztani az amerikai vagy az európai hatóságokkal. A kutatáshoz speciális hajókra, önműködő víz alatti drónokra és egyedi szonárberendezésekre van szükség. A technikai megoldások terén a szakemberek alapvetően három eljárást különböztetnek meg: a hagyományos aknakeresést, az aktív aknavadászatot, valamint az aknabúvárok közvetlen bevetését.

A hagyományos aknakeresés során kisméretű hajókat alkalmaznak, amelyek erős mágneses tekercsekkel és speciális akusztikus berendezésekkel szimulálják a nagyobb teherhajók által kibocsátott zajokat és mágneses mezőket, így próbálják távolról működésbe hozni a robbanószerkezeteket. Ez az eljárás azonban nem nyújt teljes biztonságot, a rejtve maradó aknák kockázatát pedig a szállítmányozók és a biztosítótársaságok nem hajlandók vállalni.

Sokkal célravezetőbb az aktív aknavadászat, amely a levegőből vagy speciálisan felszerelt hajókról zajlik. A horgonyzott aknák a magasból, helikopterekről is észlelhetők, amelyek speciális szonárrendszerrel pásztázzák a víz alatti területeket, majd gyanús objektum észlelése esetén kamerával felszerelt víz alatti drónokat bocsátanak ki a felderítésre. Ha beigazolódik a gyanú, a szerkezetet irányított robbantással semmisítik meg. A tengerfenéken fekvő aknák esetében azonban ez a módszer hatástalan. Ekkor üvegszál-erősítésű műanyagból vagy nem mágnesezhető acélból épült aknavadász hajók indulnak útnak, amelyek minimalizált mágneses jelenlétük révén elkerülik a mágneses gyújtók aktiválását. Ezek a lassan haladó hajók a hajótestbe épített szonárokkal térképezik fel az aljzatot, a gyanús tárgyakat pedig távirányítású eszközökkel vizsgálják meg és semmisítik meg.

Ahol a technika csődöt mond, ott az aknabúvárok lépnek akcióba, különösen a kikötők, a tenger alatti gázvezetékek és a kommunikációs kábelek közvetlen közelében. Németország, Franciaország és Nagy-Britannia már jelezte, hogy készen áll aknavadász egységeinek bevetésére a térségben. A német haditengerészet Fulda nevű aknavadász hajója már elindult a régióba, a francia flotta három egységet irányított át a Vörös-tengerre a Szuezi-csatornán keresztül, míg a brit királyi haditengerészet egy további hajót mozgósított. Az amerikai hozzájárulás mértéke még kérdéses, mivel a Pentagon a tengerparti hadviselésre és aknamentesítésre kiképzett speciális hajóit korábban kivonta a Közel-Keletről, és átcsoportosította az ázsiai és csendes-óceáni térségbe.

A nemzetközi mentőakció sikere azonban mindenekelőtt Irán együttműködésén múlik. Ahhoz ugyanis, hogy a lassú és fegyvertelen aknavadász hajók, valamint a helikopterek biztonságban dolgozhassanak, a térségben állomásozó fegyveres erőknek teljes mértékben be kell szüntetniük a tüzet. A katonai kíséret nélkül védtelen mentesítő egységek biztonságának garantálásához a szemben álló feleknek egyértelmű tűzszüneti zónákban és időablakokban kell megállapodniuk, különben a világkereskedelmet fojtogató tengeri útzár felszámolása még hosszú hónapokig várat magára.