Milliárdokat égetünk el a felesleges gyógyszerekkel

A háztartásokban felhalmozódó, majd a szemetesben vagy a gyógyszertárak visszagyűjtő dobozaiban landoló készítmények elképesztő méretű és rendkívül aggasztó pazarlásra mutatnak rá. Sokak számára a lejárt szavatosságú szirupok, megkezdett antibiotikumok vagy a fiókok mélyén felejtett fájdalomcsillapítók visszajuttatása a patikákba mára természetes, szinte automatikus mozdulattá vált. Ez a felelősségteljes magatartás azonban csak a jéghegy csúcsát jelenti egy olyan rendszerszintű problémában, amely évente hatalmas összegeket emészt fel. Az érintett nemzeti gyógyszerbiztonsági ügynökségek és az egészségbiztosítási szervek által végzett átfogó felmérések első alkalommal rajzoltak pontos térképet erről a jelenségről. Az adatokból kiderül, hogy a patikákba visszaszállított több ezer tonnányi gyógyszernek csaknem negyven százaléka valójában teljesen érintetlen, még fogyasztható állapotban van.

A feleslegesen felhalmozott és megsemmisítésre váró készítmények eloszlása ráadásul rendkívül egyenlőtlen a különböző terápiás területek között. A visszahozott termékek nyolcvan százaléka mindössze négy nagy kategóriába sorolható, amelyek a légzőrendszer, az emésztőrendszer, az idegrendszer, valamint a keringési rendszer megbetegedéseit hivatottak kezelni. A listát a fájdalomcsillapítók, a hashajtók és a különböző antibiotikumok vezetik. Különösen sokatmondó tény, hogy az elpazarolt gyógyszerek közel hetven százaléka receptköteles termék, amelyek elvileg egy szigorúan ellenőrzött és szabályozott csatornán keresztül jutnak el a betegekhez. Az egészségbiztosítók számításai szerint évente több százmillió eurónyi olyan gyógyszer árát térítik meg a költségvetésből, amelyet a páciensek végül egyáltalán nem szednek be, és ennek az összegnek a jelentős része olyan dobozokra megy el, amelyeket még a lejárati idejükön belül, bontatlanul dobnak ki a szemétbe.

Ez a statisztika ráadásul csak a probléma egyik felét mutatja be. A betegek otthonát látogató szakápolók és házi gondozók tapasztalatai szerint a gyógyászati segédeszközök terén tapasztalható pazarlás még ennél is nagyobb méreteket ölt. A kötszerek, az egyszer használatos ápolási szettek, a steril infúziós szerelékek, a véralvadásgátlók vagy a méregdrága bioterápiás készítmények sokszor bontatlan csomagolásban gyűlnek a kamrákban. Előfordul, hogy a betegek lakásán teljesen új, még használatba sem vett kerekesszékeket vagy több tízezer forint értékű, speciális sebkezelő lapokat találnak, amelyeket végül kénytelenek megsemmisíteni. A szakmai szervezetek szerint a megsemmisítés sikeres megszervezése valójában csak egy rosszul működő folyamat végpontja, hiszen a valódi cél az lenne, hogy már a gyártás, a felírás és a kiadás fázisában gátat szabjanak a felesleges mennyiségek felhalmozódásának.

A probléma háttere rendkívül összetett, és a gyógyszergyártóktól kezdve az orvosokon és gyógyszerészeken át egészen a betegekig minden szereplőt érint. A kezelőorvosok részéről a sablonos, automatikusan ismétlődő receptek felírása és a túltervezett mennyiségek elrendelése vezet a felesleges készletek kialakulásához. A gyógyszerészeknél a betegek otthoni készleteinek ellenőrzése jelenti a legfőbb hiányosságot, hiszen az újabb vizitek alkalmával sokszor automatikusan újra kiadják ugyanazokat a tételeket anélkül, hogy megkérdeznék, maradt-e még a korábbi adagból. Ezt tetézi a csomagolások nem megfelelő méretezése. Ekkor a kezelés valós időtartamához képest túl nagy kiszereléseket kénytelenek megvásárolni a betegek, vagy amikor egy kórházi elbocsátás után a terápia módosul, és a korábban kiváltott szerek használhatatlanná válnak. A páciensek oldaláról pedig a kezelések idő előtti önkényes megszakítása, a túlzott felhalmozási hajlam és a gyógyszerszedési fegyelem hiánya növeli a megsemmisítésre váró halmot.

A felismerést szerencsére egyre több országban követik konkrét intézkedések. Egyes térségekben a házi ápolókkal együttműködve olyan kísérleti programok indultak, amelyek célja az otthoni gyógyszerkészletek felmérése, a párhuzamos felírások kiszűrése és a betegek támogatása a pontos gyógyszerszedésben. A jogszabályi változások is elindultak, például a sebkezelő anyagok első alkalommal történő felírását sok helyen maximum egy hétre korlátozzák, így elkerülhető, hogy a gyors gyógyulás esetén a teljes, bontatlan dobozok a kukában kössenek ki. További megoldási javaslatként merül fel a gyógyszerek lejárati idejének tudományos alapú meghosszabbítása, valamint a kiszerelések hozzáigazítása a tényleges kezelési sémákhoz. Az azonnali cselekvés környezetvédelmi, gazdasági és egészségügyi szempontból is elkerülhetetlen.

A globális egészségügyi szektor hatalmas ökológiai lábnyommal rendelkezik, aminek jelentős részét a gyógyszerek és a gyógyászati eszközök gyártása teszi ki. Az el nem fogyasztott termékek elégetése azt jelenti, hogy az állam gyakorlatilag kétszer fizeti meg a feleslegesen kibocsátott szén-dioxid árából adódó környezeti terheket. Gazdasági szempontból az egészségbiztosítási alapok növekvő feszültségei mellett a pazarlás visszaszorítása hatalmas megtakarítási tartalékot rejt magában. Végül egészségügyi szempontból az ellenőrizetlen otthoni gyógyszerhalmok komoly veszélyt jelentenek a betegekre, növelve a gyógyszercserék, a túladagolások és a nem megfelelő öngyógyszerezés kockázatát. A fenntarthatóság és a racionalitás az egészségügyben már régen nem választás kérdése, hanem az egyetlen járható út az ellátórendszerek fenntartásához.