Bohócok és bírságok közt keresi rangját a Ház

A magyar parlament az elmúlt tizenhat évben fokozatosan veszítette el azt a tekintélyt, amelyet egy demokratikus ország legfontosabb politikai intézményének őriznie kellene. Az Orbán-rendszerben a kétharmados többség gyakran rövid viták után, előre eldöntött szavazásokkal emelte törvénnyé a kormány akaratát. A valódi politikai ütközet egyre inkább kikerült az ülésteremből, a helyét pedig elfoglalta a sértegetés, a színpadias tiltakozás és a kameráknak szánt jelenetek sora. Bohár Dániel három hónapos kitiltása pontosan megmutatja, mennyire összekeveredett az újságírás, a pártmunka és a politikai provokáció. Az egykori megafonos influenszer a Fidesz-frakció vendégeként lépett be az Országházba, majd képviselőket és kormánytagokat követett, kérdezett, interjúkat készített, videókat gyártott. Ez sajtótevékenység, amelyhez a parlament szabályai szerint sajtóbelépő kell. A kitiltás tehát nem azért történt, mert kellemetlen kérdéseket tett fel. Azért történt, mert a Fidesz vendégkártyával próbált bejuttatni egy politikai tartalomgyártót, megkerülve a tudósítókra vonatkozó előírásokat. A szabályt ráadásul még 2020-ban, a Fidesz hatalma idején alkották meg. Nehéz hitelesen sajtószabadságot kiáltani akkor, amikor ugyanazt a korlátozást alkalmazzák, amelyet a korábbi többség vezetett be. Ettől még minden parlamenti kitiltással óvatosan kell bánni. A házelnöknek következetes eljárást kell kialakítania: ugyanaz a szabály vonatkozzon a kormánypárti, az ellenzéki és a pártokhoz nem kötődő médiára, a büntetés indoklása pedig legyen nyilvános. A fideszes parlamenti stratégia közben egyre világosabb. A párt elvesztette a kormányzati kezdeményezést, ezért a figyelmet próbálja megszerezni. Németh Balázs, Pócs János és más képviselők felszólalásai sokszor kevésbé emlékeztetnek törvényhozói munkára, mint a közösségi médiában terjeszthető rövid jelenetek előállítására. A cél az, hogy a Tisza elveszítse a türelmét, Magyar Péter dühösen reagáljon, majd a kivágott videó bizonyítsa a Fidesz közönségének: az új hatalom ideges, arrogáns és elnyomó. A módszer ismerős. A Fidesz kormányon ugyanezzel a technikával alakította át a politikai vitát folyamatos ellenségkereséssé. A kormányzati média nem érvek versenyét közvetítette, inkább árulókat, idegen ügynököket, háborúpártiakat és nemzetellenes szereplőket gyártott. Most ugyanez a nyelv ellenzéki szerepben tér vissza, kevesebb intézményi erővel és több látványos provokációval. A párt több képviselője a Megafon stílusát tekinti mintának: rövid mondatok, személyeskedés, csúsztatás, majd azonnali terjesztés a saját felületeken. Magyar Péter reakciója érthető, amikor milliós bírságokat követel azoknak, akik bizonyítható valótlanságokat állítanak az ülésteremben. A folyamatos hazudozás valóban rombolja a parlamentet. A javaslat mégis veszélyes terepre vezet. Ki döntené el, mi számít hazugságnak? A házelnök, a kormánytöbbség, egy parlamenti bizottság vagy egy bíróság? A politikai állítások jelentős része értelmezés, túlzás vagy vitatható adat. Ha a többség büntetné az általa valótlannak minősített ellenzéki mondatokat, gyorsan olyan rendszer születhetne, amelyben a rendteremtés a kényelmetlen beszéd korlátozásává válik. Pócs János felszólalása alatt a Tisza-frakció kivonult az ülésteremből, majd Magyar Péter visszatérve szigorúbb házszabályt kért. A kivonulás politikai üzenetként érthető: van olyan színvonal, amelyhez a kormányoldal nem kíván asszisztálni. Hosszabb távon mégsem lehet ez a válasz. A parlamentben az ellenzéknek joga van ostobaságot, sértő véleményt és politikai képtelenséget mondani. A kormánynak pedig válaszolnia és cáfolnia kell, de nem menekülhet el minden provokáció elől. A parlamenti rend helyreállításához szabályok kellenek, de elsősorban politikai önfegyelem. A személyes fenyegetést, az ülés szándékos megbénítását és a belépési szabályok kijátszását szankcionálni kell. A véleményt, még a bántó vagy nevetséges véleményt sem szabad pénzbírságokkal nevelni. A hazugság legjobb ellenszere a gyors, pontos és nyilvános cáfolat, valamint egy olyan sajtó, amely nem pártközpontokból kapja a feladatot. A Tisza most abban a helyzetben van, amelyben a Fidesz 2010 után elbukott: hatalmas felhatalmazással eldöntheti, hogy a parlament ellenőrző intézmény vagy a kormány akaratának díszlete lesz. A demokratikus fordulat értelmét az adná, hogy az új többség akkor is biztosítja az ellenzék jogait, amikor az ellenzék provokál és valótlanságokat terjeszt. Bohár Dániel kitiltása védhető, mert egy világos belépési szabály megsértésére adott választ. A parlamenti hazugságok milliós büntetése már sokkal nehezebben lenne összeegyeztethető a szabad politikai vitával. A Ház rangját nem a bírságok nagysága adja vissza. Ehhez olyan képviselők kellenek, akik tudják, hogy a mandátum nem mikrofonengedély egy pártpropagandista műsorához, és olyan kormánytöbbség, amely nem minden sértésre hatalmi eszközzel felel. A bohózat akkor ér véget, amikor egyik fél sem akar többé főszereplő lenni benne.