Ukrán titkosszolgálat: likvidálás határok nélkül

Egy Monaco elegáns utcáin felrobbanó gépkocsi, egy kijevi mellékutcában agyonlőtt gyanúsított, majd egymásra mutogató titkosszolgálati tisztek az ukrán főváros börtönében. Ez a filmszerű eseménysorozat nem egy kémregény kezdete, hanem a valóság, amely rávilágít az ukrán titkosszolgálatok egyre kiterjedtebb, határokon átnyúló és mélyen a szürke zónában mozgó nemzetközi tevékenységére. A háború kezdete óta önkéntes száműzetésben élő, a megszállt Krím félszigeten folytatott üzletei miatt ukrán szankciós listára tett Vadim Jermolajev ukrán üzletember elleni monacói bombatámadás körülményei napról napra kuszábbá válnak. A merénylet elkövetésével gyanúsított ukrán nő a robbantás után Kijevbe menekült, ahol néhány nappal később holtan, lőtt sebekkel találták meg. Az ukrán hatóságok gyors nyomozás után két férfit vettek őrizetbe: az egyik a katonai hírszerzés (HUR) aktív munkatársa, a másik a belföldi biztonsági szolgálat (SBU) korábbi tagja. Bár a HUR ügynöke először beismerte a gyilkosságot, vallomását később visszavonta, azt állítva, hogy bűntársa megfenyegette, és mindketten a feletteseik tudta nélkül, magánakcióként cselekedtek.

Bármi legyen a monacói és a kijevi gyilkosságok mögött meghúzódó valódi igazság, az ügy reflektorfénybe állítja az ukrán szolgálatok külföldi műveleteit, amelyek a 2022-es orosz invázió óta korábban soha nem látott mértékben terjedtek ki a világ számos pontjára. Kijev számára a Moszkva elleni küzdelem már régen nem korlátozódik a keleti és déli frontvonalakra. A katonai hírszerzés és az elvileg belföldi fókuszú SZBU globális hadszíntérré változtatta a világot, ahol az orosz erőforrások gyengítése, a kollaboránsok megbüntetése és a háborús bűnösök likvidálása a fő cél. A titkosszolgálati akciók természetéből adódóan a legtöbb bevetésről nincsenek hivatalos információk, a helyzetet pedig tovább nehezíti a két nagy ukrán szervezet közötti hagyományos, olykor éles rivalizálás. Az eddigi ismert és a szolgálatoknak tulajdonított akciók alapján a külföldi műveletek négy jól elkülöníthető kategóriába sorolhatók, amelyek mindegyike eltérő szintű politikai és katonai kockázatot hordoz.

Az első kategóriát az oroszországi katonai célpontok elleni közvetlen szabotázsakciók jelentik. Ezek közül a leglátványosabb a tavaly végrehajtott, Pókháló elnevezésű hadművelet volt, amely az orosz légierő stratégiai bombázóflottáját vette célba a bázisain. Az SZBU ügynökei aprólékos munkával drónalkatrészeket csempésztek be Oroszország területére, ott helyi segítőkkel összeszereltették azokat, majd egy időben, távvezérléssel mértek csapást több, a hátország mélyén fekvő katonai repülőtérre. Hasonlóan professzionálisak azok a speciális egységek, amelyek a megszállt ukrán területeken hajtanak végre gerillaakciókat. Ezek közül legalább egy elit alakulatot 2016 óta közvetlenül az amerikai CIA szakemberei képeztek ki. Kyrylo Budanov, a katonai hírszerzés korábbi vezetője, Volodimir Zelenszkij elnök jelenlegi kabinetfőnöke maga is ennek az egységnek a tagja volt, és egy Krím félszigeten végrehajtott titkos küldetés során sebesült meg. Ezek a csapások legitim háborús cselekménynek minősülnek, így a nemzetközi közösség részéről nem váltanak ki különösebb felháborodást, és az SBU gyakran nyíltan is vállalja értük a felelősséget.

A második csoportba az orosz geopolitikai és katonai pozíciók gyengítése tartozik a harmadik világban, különösen Afrikában. A Wagner-csoport magánhadsereg, majd az annak helyébe lépő orosz Afrikahadtest az elmúlt években kulcsszerepet játszott abban, hogy a Kreml megerősítse befolyását a kontinens konfliktus zónáiban, támogatva a helyi katonai juntákat. Az ukrán katonai hírszerzés aktív támogatást nyújt ezen orosz csapatok helyi ellenfeleinek, hogy értékes orosz erőforrásokat kössenek le, és csorbítsák Moszkva katonai tekintélyét. Maliban például, ahol az orosz fegyveresek a kormányerőket segítik a lázadók ellen, a HUR saját bevallása szerint létfontosságú felderítési adatokkal látta el a tuareg felkelőket, és a hírek szerint drónokat is szállított nekik. Ez a segítségnyújtás lehetővé tett egy olyan rajtaütést, amelyben több mint nyolcvan Wagner-harcos és több tucat mali katona vesztette életét. Az akció komoly diplomáciai vihart kavart: Mali és a szomszédos Niger azonnal megszakította diplomáciai kapcsolatait Kijevvel. Az ilyen törések komoly kockázatot jelentenek Ukrajna azon törekvésére, hogy a globális déli országok körében szövetségeseket gyűjtsön a saját igazának védelmében. Szudánban viszont, ahol a hivatalos kormányt segítik a Kreml-barát milíciákkal szemben, vagy Szíriában, ahol a Bassár el-Aszad elnök ellen harcoló erőknek adtak át drónokat, Kijevnek nem kell tartania a nemzetközi presztízsveszteségtől.

A harmadik és talán leginkább vitatott kategóriát a konkrét személyek ellen elkövetett célzott likvidálások jelentik. Kyrylo Budanov korábbi kijelentése, miszerint az ukránok a végső győzelemig a világ minden pontján ölni fogják az oroszokat, óriási visszhangot váltott ki, bár később pontosított, hogy kizárólag a háborús bűnösökről, nem pedig az átlagos állampolgárokról beszélt. Valóban több olyan merénylet történt az elmúlt időszakban, amely egyértelműen bosszúhadjáratnak tekinthető. Április végén Oroszország távol-keleti részén bombamerényletet kíséreltek meg Aszatbek Omurbekov vezérőrnagy, a bucsai mészárlásért felelős egység parancsnoka ellen. Bár a tábornok sértetlenül túlélte a robbanást, az egyik közvetlen beosztottja életét vesztette. A katonák mellett az orosz háborús propagandát támogató médiamunkások is célponttá váltak: Vladlen Tatarszkij bloggert 2023 áprilisában Szentpéterváron ölték meg egy szoborba rejtett bombával, míg 2022 augusztusában Darja Dugina, az ultranacionalista Alekszandr Dugin lánya vesztette életét egy autóba rejtett robbanószerkezet miatt. Utóbbi eset az amerikai kormányzat és bizonyos kijevi körök részéről is komoly bírálatokat kapott, mivel a lány csekély befolyással bírt a háború menetére, a merénylet külföldi visszhangja viszont rendkívül káros volt Ukrajna megítélésére nézve.

A negyedik és egyben a legveszélyesebb kategóriát a nyugati szövetségesek területén végrehajtott akciók jelentik. Ezek közvetlenül veszélyeztetik a Kijev számára létfontosságú katonai és politikai támogatást. A legismertebb példa az Északi Áramlat gázvezetékek 2022 szeptemberi felrobbantása. Bár az ukrán vezetés hivatalosan a mai napig tagadja a felelősségét, a nemzetközi nyomozások szálai egyre határozottabban Kijev felé mutatnak. Egy korábbi SBU-alkalmazott ellen Németországban induló per komoly árnyékot vethet Berlin és Kijev kétoldalú kapcsolataira, hiszen a német bíróságok az akciót alkotmányellenes szabotázsnak vagy akár háborús bűncselekménynek is minősíthetik. Ugyanakkor az ukrán társadalomban és Lengyelországban szinte senki sem vitatja, hogy a vezetékek megsemmisítése nemzeti érdek volt, hiszen azok a Nyugat és Oroszország közötti, Kelet-Közép-Európa biztonságát figyelmen kívül hagyó energetikai partnerség jelképeként működtek.

A monacói Jermolajev-ügy azonban teljesen más megvilágításba helyezi a helyzetet. Egy nyugat-európai luxusvárosban elkövetett merénylet egy politikailag jelentéktelen, bár kétes hátterű üzletember ellen aligha magyarázható magas szintű állami érdekekkel. A nyugati partnerek felé történő magyarázkodás kényszere és a politikai presztízsveszteség óriási, miközben a biztonságpolitikai haszon elenyésző. Ez a történet sokatmondó kérdéseket vet fel: vajon az ukrán titkosszolgálatok az évek során akkora hatalomra és önállóságra tettek szert, hogy már saját szakállukra, a kijevi politikai vezetés ellenőrzése nélkül cselekednek? Nem kizárt, hogy a háttérben nem állami célok, hanem tisztán üzleti és anyagi érdekek húzódnak meg. Az Északi Áramlat felrobbantásáról könyvet író Dragan Pancevski újságíró kutatásai szerint a titkosszolgálatok mély kapcsolatokat ápolnak a szervezett bűnözői csoportokkal is. Ezekben a hálózatokban a stratégiai célok mellett a személyes gazdagodás is erős motivációt jelenthet az egyes tisztek számára. Az alkoholbizniszben érdekelt, a Krímen is tevékenykedő Jermolajev esetleg olyan bűnözői csoportok érdekeit sérthette meg, amelyeknek közvetlen bejárásuk van az ukrán biztonsági szervek legfelsőbb szintjeire, ez pedig a legsötétebb forgatókönyveket vetíti előre a háború utáni ukrán állam működésével kapcsolatban.