Magyar Péter visszafoglalta a nemzeti jelképeket

A magyarországi kormányváltás egyik legfontosabb tanulsága, hogy a demokratikus erőknek nem kell lemondaniuk a nemzeti jelképekről és a hazafias nyelvről - írja a Gazeta Wyborczában Enyedi Zsolt. A politikatudós szerint Magyar Péter és a Tisza Párt azért tudta legyőzni Orbán Viktor rendszerét, mert nem elutasította a Fidesz által kisajátított szimbólumokat, hanem új jelentéssel töltötte meg őket. A nemzeti összetartozást nem Brüsszellel, a kisebbségekkel vagy a menekültekkel szembeni harcként fogalmazta meg, hanem egy működőbb, emberségesebb ország ígéreteként. A lengyel lapban közölt elemzés egy sokatmondó parlamenti jelenetből indul ki. Néhány nappal a Tisza választási győzelme után a szélsőjobboldali Mi Hazánk azt javasolta, hogy az új Országgyűlés alakuló ülésén hangozzék el a székely himnusz. A dal a Romániában élő magyar közösséghez kötődik, és régóta megosztja a magyar közvéleményt. Egyesek a határon túli magyarok iránti szolidaritás kifejezését látják benne, mások a revizionizmus és az etnikai nacionalizmus jelképének tekintik. Az Orbán-korszakban a székely jelképek az állami reprezentáció részévé váltak. A parlament épületére 2013-ban kitűzték a székely zászlót, miközben az Európai Unió lobogója eltűnt. A szerző szerint az üzenet egyértelmű volt: a nemzeti identitást Brüsszellel és a liberális Európával szemben határozták meg. Magyar Péter azonban nem utasította vissza a Mi Hazánk kezdeményezését. Hozzájárult ahhoz, hogy az alakuló ülésen elhangozzék a székely himnusz, ugyanakkor más jelképekkel bővítette a ceremóniát. A magyar és a székely himnusz mellett felcsendült Beethoven Örömódája, az Európai Unió himnusza, továbbá egy Magyarországon roma himnuszként ismert népdal. Utóbbit roma gyermekek adták elő, és az elemzés szerint ők váltak a hatalomátadás ünnepségének érzelmi középpontjává. A parlament előtt Oláh Ibolya énekelt. A roma származású, nyíltan leszbikus előadó a Magyarország című dalt adta elő, amelyet a korábbi gyűlöletkampányok miatt 2022 óta nem énekelt nyilvánosan. A székely zászló a parlamenten maradt, mellé azonban visszakerült az európai lobogó. Enyedi Zsolt ebből arra következtet, hogy a magyar demokratikus ellenzék nem a nemzeti szimbólumok elutasításával győzte le az illiberális nacionalizmust, hanem azzal, hogy visszaszerezte és kiszélesítette azokat. A Tisza egyszerre ismerte el a határon túli magyarok közösségét, Magyarország európai kötődését és a hazai roma társadalom helyét a nemzeti történetben. A közösség határai így nem szűkültek, hanem tágultak. A szerző szerint a magyar tapasztalat egész Európa számára fontos. A nacionalista jobboldal számos országban saját kizárólagos nyelvének tekinti a hazafiságot. Az Orbán Viktorhoz kötődő Patrióták Európáért frakció, amelyben Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése, az Osztrák Szabadságpárt, a spanyol Vox és a portugál Chega is helyet kapott, úgy mutatja be magát, mint a nemzet egyetlen hiteles védelmezőjét. Ebben a felfogásban patriótának lenni annyit jelent, mint bizalmatlannak lenni Európával szemben, lezárni a határokat és megvédeni a társadalmat a liberális értékektől. Magyar Péter győzelme azt mutatta meg, hogy a hazafiság a sérelmek helyett az ország kijavításának programja köré is szervezhető. Orbán Viktor évekig szinte monopóliummal rendelkezett a patriotizmus, a hagyomány és a nemzeti folytonosság nyelvére. Liberális ellenfelei sokszor láthatóan idegenkedtek a nemzeti jelképektől, mert azokban a sovinizmus, a diktatúra vagy a történelmi bűnök emlékét látták. Bár ennek az óvatosságnak voltak érthető okai, a nemzeti szimbólumok elutasítása lehetővé tette az illiberális erők számára, hogy egyedül ők határozzák meg, ki tartozik a nemzethez, ki veszélyezteti azt és mit jelent a hűség. A Tisza vezetője ezzel ellentétes irányba indult el. Politikai megszólalásait rendszeresen hazafias, időnként kifejezetten nacionalista nyelvezetbe öltöztette. Magyarországról azonban nem úgy beszélt, mint Brüsszellel, a migránsokkal vagy a genderideológiával állandó háborút folytató országról. Olyan államot ígért, ahol járnak a vonatok, működnek a kórházak, az iskolák megfelelően tanítanak, és az emberekkel tisztességesen bánnak. A szerző ezt nevezi Magyar Péter befogadó nacionalizmusának. A lengyel lap szerint az alakuló ülés ünnepsége pontosan bemutatta ezt a stratégiát. Magyar Péter nem tüntette el a székely himnuszt, és nem száműzte a nemzeti vagy etnikai szimbolikát. Ehelyett szélesebb közösséget rajzolt köréjük. Európa, a romák, a konzervatívok, a liberálisok és a határon túl élő magyarok ugyanannak a nemzeti történetnek a részeivé váltak. A Tisza ezzel belülről alakította át Orbán Viktor megosztó nacionalizmusának nyelvét. Enyedi Zsolt azt is felidézi, hogy Magyar Péter kampánybeszédei gyakran ünnepélyesek, olykor teátrálisak voltak. Tizenkilencedik századi államférfiakra, történelmi szenvedésekre és nemzeti küldetésre hivatkozott. Ugyanakkor képes volt megszakítani a nagy érzelmi töltetű beszédet, amikor valaki rosszul lett a tömegben, és percekig várta, hogy megérkezzék az orvosi segítség. A szerző ezt annak jeleként értelmezi, hogy Magyar patriotizmusa a valódi emberek iránti figyelmet is magában foglalja. A választási győzelem után is folytatódott a nemzeti jelképek újraértelmezése. Az új kormány első ülését nem Budapesten, hanem Ópusztaszeren tartották, amely a honfoglalás és a magyar törzsek első gyűlésének legendájához kötődik. Magyar Péter a Feszty-körkép, A magyarok bejövetele előtt tartott sajtótájékoztatót. A monumentalitás könnyen nacionalista giccsnek hathatott volna, a miniszterelnök azonban a történelmi dicsőség helyett az együttérzésről, az európai kötődésről és az ország polgárainak felemeléséről beszélt. A szerző szerint Magyar Péter ezzel finoman megváltoztatta a magyar nacionalizmus nyelvtanát. A romák többé nem kívülállóként vagy politikai dekorációként jelentek meg, hanem az ország polgári megújulásának résztvevőiként. Európa sem külső ellenségként, hanem a magyar nemzeti történet részeként szerepelt. A nacionalizmusnak ebben a felfogásban mindenekelőtt emberségesnek kell lennie. A Gazeta Wyborcza elemzése arra figyelmeztet, hogy a nacionalizmus nem szükségszerűen az illiberális erők nyelve. A demokratikus mozgalmak túl gyakran két rossz stratégia között választottak: elszigetelték a nacionalista pártokat, vagy átvették világképük egyes elemeit. Egyik módszer sem oldotta meg azt az alapvető problémát, hogy a szélsőjobboldal a nemzet hiteles hangjának tűnt. Enyedi szerint Magyar Péter azzal tudott ezen változtatni, hogy érzelmileg gazdagabb, erkölcsileg meggyőzőbb és politikailag befogadóbb nemzeti történetet kínált. A cikk hozzáteszi, hogy a Tisza győzelme nem jelent minden kérdésben liberális fordulatot. Magyarországon megszűnt a menekültek, a muszlimok és a szexuális kisebbségek elleni állami uszítás, valamint az antiszemita körök politikai támogatása. Budapest ugyanakkor továbbra is ellenállhat az Európai Unió liberális menekültügyi kezdeményezéseinek, és a szomszédos országokkal fennálló régi feszültségek ismét előkerülhetnek. Magyar Péter tehát nem feltétlenül testesíti meg a liberális demokrácia minden eszményét. Enyedi Zsolt mégis úgy véli, hogy befogadó nacionalizmusa lehet az egyik leghatékonyabb eszköz az illiberális erők előretörésének megállítására, sőt visszafordítására. A magyar választás ebben az értelemben nem pusztán egy hosszú ideig hatalmon lévő kormány bukásáról szólt. Arról is, hogy a demokratikus politika visszaszerezheti a nemzeti közösség nyelvét azoktól, akik azt hosszú éveken át kirekesztésre és ellenségképzésre használták.