Zöld utat kapott az aktív kegyes halál Franciaországban

A francia nemzetgyűlés hosszan elnyúló, rendkívül feszült és érzelmekkel teli vita után szavazta meg azt a törvénytervezetet, amely alapjaiban írja át az életvégi döntések jogi szabályozását Franciaországban. Az alsóházi képviselők végül 291 igen szavazattal, 241 nem ellenében fogadták el a javaslatot, amely szigorú feltételek mellett lehetővé teszi az aktív asszisztált öngyilkosságot és a kegyes halált a gyógyíthatatlan, terminális állapotú felnőtt betegek számára. A jogszabály értelmében azok a nagykorú állampolgárok kérhetik a halálos dózisú gyógyszer beadását, akik bizonyítottan olyan végstádiumú, életet fenyegető betegségben szenvednek, amely fizikai vagy lelki gyötrelmeiket elviselhetetlenné teszi, és a tudomány jelenlegi állása szerint már nem kezelhető. Kiemelten fontos kritérium, hogy a kérelmezőnek teljesen tiszta tudatállapotban, külső nyomástól mentesen, önállóan kell meghoznia és megerősítenie ezt a döntést. A halálos szert a beteg saját maga is beviheti a szervezetébe, ám ha fizikai állapota – például előrehaladott bénulás vagy izomsorvadás – miatt erre képtelen, akkor orvos, ápoló vagy az érintett által kijelölt, arra alkalmas hozzátartozó is segédkezhet ebben. A visszaélések elkerülése érdekében a kérelmet több független orvosból álló bizottságnak kell elbírálnia, és a jóváhagyás után is kötelezően le kell telnie egy legalább kétnapos gondolkodási időnek, hogy a beteg meggondolhassa magát. Bár a közvélemény-kutatások adatai alapján a francia lakosság döntő többsége támogatja a kegyes halál legalizálását, a törvény elfogadása óriási politikai és társadalmi ellenállásba ütközött. A konzervatív politikai erők, a katolikus egyház és a szakmai egészségügyi szervezetek egy része éles kampányt folytatott a tervezet ellen. Bruno Retailleau korábbi belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a társadalom elsőrendű kötelessége a legkiszolgáltatottabbak védelme, ápolása és támogatása, az állam pedig nem mondhat le a polgárairól azzal, hogy intézményesíti az élet kioltását. Az orvosi kamarák képviselői amiatt aggódnak, hogy a törvény csorbítja a gyógyításra és az élet védelmére tett orvosi esküt, és komoly morális terhet ró az egészségügyi dolgozókra. Ezzel szemben a reform támogatói az emberi méltóság és a személyes autonómia elvét helyezik előtérbe, kiemelve, hogy a felesleges, mesterségesen elnyújtott szenvedés helyett mindenkinek joga van megválasztani a távozása méltó körülményeit. A törvényalkotási folyamat ugyanakkor még nem zárult le teljesen. A jobboldali és konzervatív többségű szenátus korábban elutasította a javaslatot, ám a francia alkotmányos rend szerint a végső szót a nemzetgyűlés mondja ki, így az alsóházi szavazás döntő érvényű. A jogszabály életbe lépése előtt még hátravan a francia Alkotmánytanács felülvizsgálata, amely ellenőrizni fogja, hogy az új rendelkezések összhangban állnak-e az alapvető emberi jogokkal és az alkotmányos alapelvekkel, így a testület még módosíthat a részletszabályokon. Ez a lépés nem elszigetelt jelenség az európai kontinensen, hiszen a földrész államai egyre nagyobb nyomás alá kerülnek a demográfiai változások és az egyéni szabadságjogok kiszélesedése miatt. Belgiumban, Hollandiában és Luxemburgban már évekkel ezelőtt meghozták a hasonló törvényeket, sőt Spanyolország és Portugália is csatlakozott a liberálisabb szabályozást alkalmazók táborához. Franciaország döntése most újabb irányt mutathat a vitákban, különösen a latin kulturális gyökerű, katolikus hagyományokkal bíró országok számára, ahol az egyház befolyása és a hagyományos családi értékek hangsúlyozása miatt a törvényhozás mindeddig mereven elzárkózott az aktív segítségnyújtás engedélyezésétől. Az ellenállás hangjai azonban nem csillapodnak a parlament folyosóin kívül sem. A francia püspöki kar nyilatkozatban ítélte el a parlamenti döntést, hangsúlyozva, hogy a halálba segítés legalizálása gyengíti a társadalmi szolidaritás szövetét. A vallási vezetők szerint a valódi megoldást a palliatív ellátás, vagyis a végső stádiumban lévő betegek fájdalomcsillapításának és kísérésének fejlesztése jelentené, nem pedig a halál siettetése. Az egészségügyi szektorban dolgozók szintén komoly aggályokat fogalmaznak meg a gyakorlati megvalósítással kapcsolatban. Sokan attól tartanak, hogy a szűkös költségvetési forrásokkal gazdálkodó állami kórházakban az életvégi segítségnyújtás olcsóbb alternatívává válhat a költséges, hosszú távú palliatív ápolással szemben. Ez a félelem különösen a kiszolgáltatott helyzetben lévő, idős vagy magányos betegeket érintheti, akik úgy érezhetik, hogy puszta létükkel terhet jelentenek a hozzátartozóik és az ellátórendszer számára. A nemzetgyűlésben lezajlott szavazás eredménye mindenesetre azt mutatja, hogy a képviselők többsége szerint a modern társadalmakban az egyéni szabadság részét kell, hogy képezze a halál módjának megválasztása. Emmanuel Macron államfő korábban ígéretet tett arra, hogy a francia modell egy sajátos, szigorúan ellenőrzött utat fog követni, amely ötvözi a humanitárius segítséget a visszaélések elleni kőkemény garanciákkal. A törvény végső formájának kialakulása során az Alkotmánytanács döntése sokatmondó iránymutatást ad majd arról, hogy hol húzódnak meg az állami szerepvállalás és az egyéni autonómia határai a huszonegyedik században.