Vallásháború a legelőkön: ostromállapot a tehének miatt

A mumbai metropolisz északi, vidéki határában fekvő marhaotthonban a látogatókat fürkésző, nagy fülét ütemesen mozgató barna tehén békésen rágja a takarmányát, miközben sima szőre és egészséges zsírpárnái arról tanúskodnak, hogy jó dolga van a menhelyen. Tejet koránál fogva már egyáltalán nem ad, a vágóhídtól mégsem kell tartania, hiszen a civil kezdeményezésre fenntartott menedékhely pont azokat az állatokat fogadja be, amelyeket a nagyvárosi utcákról mentettek meg, vagy a hatóságok az illegális csempészek kamionjaiból foglaltak le. A hindu vallásúak számára a tehén a szent anya, akinek a leölése teljes mértékben elképzelhetetlen, a védelme az identitás központi elemévé vált az elmúlt évtizedben. Az indiai tagállamok többségében, így a Mumbait is magában foglaló Mahárástrában rendkívül szigorú törvények tiltják a szarvasmarhák vágását, a szabályszegőkre akár tíz évig terjedő börtönbüntetés is várhat, ami a hindu nacionalista szervezetek politikai nyomásgyakorlásának az eredménye, emlékeztet a Neue Zürcher Zeitung.

A tehénvédelmi mozgalmak radikális szárnya, a Vishva Hindu Parishad és annak ifjúsági szervezete, a Bajrang Dal rendszeresen indít önkéntes járőröket az országutakra, hogy feltóztassák a gyanúsnak ítélt teherautókat. Az aktivisták szerint a hinduizmus komoly veszélyben van a muszlim és keresztény kisebbségek térnyerése miatt, a jószágok megmentése a hitvédelmi harcuk szerves részét képezi. Amikor a fegyveres önkéntesek fülest kapnak egy illegális szállítmányról, azonnal közbelépnek, s bár elvileg a rendőrséggel együttműködésben kellene eljárniuk, a gyakorlatban sokszor önbíráskodásba torkollnak a rajtaütések. Amennyiben a muszlim vagy dalit, azaz a kasztrendszeren kívüli, korábban érinthetetlennek nevezett csoportokhoz tartozó sofőrök nem tudnak azonnal érvényes papírokat felmutatni, az állatokat elkobozzák és a legközelebbi menhelyre szállítják.

Ez a tevékenység az elmúlt években véres erőszakhullámot indított el az országban, a nemzetközi jogvédő szervezetek tucatnyi olyan lincseléses esetet dokumentáltak, amelyek során a felbőszült csőcselék puszta szóbeszédek alapján végzett marhakereskedőkkel. A hindu nacionalista szervezetek szóvivői határozottan tagadják a lincselésekről szóló jelentések hitelességét, szerintük a valóságban a fegyveres csempészek támadnak rá a békés és törvénytisztelő tehénvédőkre, akik csupán a rendőrség munkáját segítik. Érvelésük szerint a szarvasmarha évezredek óta az indiai kultúra és a vidéki gazdaság gerince, hiszen a tejtermelés mellett a földek szántásában, az áruszállításban is kulcsszerepet játszik, a trágyája pedig üzemanyagként, építőanyagként és természetes gyógyszerként is szolgál.

A gazdasági realitás a jogszabályok szigorodásával súlyos válsághelyzetet teremtett a mezőgazdaságban, a tejet már nem adó, megöregedett állatok eltartása ugyanis komoly anyagi terhet ró a szegény parasztcsaládokra. Mivel a vágóhídra küldés lehetősége megszűnt, a gazdák jelentős része egyszerűen sorsára hagyja a kiszuperált jószágokat, amelyek aztán a szántóföldeken dézsmálják a termést, vagy a városi utcákon kóborolva a szemétben turkálnak, komoly közlekedési káoszt és balesetveszélyt okozva. A milliós nagyságrendű kóbor tehénállomány kezelésére a meglévő menhelyrendszer teljesen alkalmatlan, a kapacitások hiánya miatt a kormányzat és a vallási alapítványok képtelenek minden elhagyott állatot befogadni, még úgy is, hogy a vizeletükből és ürülékükből készült tradicionális termékek piacának fellendítésével próbálnak bevételt generálni.

A történészek és a hindu nacionalisták között komoly tudományos és ideológiai vita zajlik arról, hogy a marhahús fogyasztása valóban az iszlám hódítással érkezett-e az indiai szubkontinentumra, az ókori források ugyanis arra utalnak, hogy a hinduizmus korai időszakában még bevett szokás volt a marhahús evése. A kérdés a brit gyarmatosítás idején vált véres politikai fegyverré, a gyarmati közigazgatás alatt rendszeresek voltak a vallási villongások a közösségek között. Teljes körű, országos tilalom ma sem létezik, a keresztény többségű vagy egyedi kulturális hagyományokkal rendelkező szövetségi államokban, mint Goa, Kerala vagy Meghálaja, teljesen legális a vágás, más államokban pedig az ökrök, bikák és bivalyok leölését engedélyezi a törvény, mivel a fekete vízibivalyok nem élvezik a teheneknek járó szent státuszt.

Az indiai húsipar a belföldi korlátozások ellenére a világ egyik legnagyobb marhahúsexportőrévé vált, mivel a nemzetközi piacokon a bivalyhúst és a marhahúst egyaránt azonos kategóriaként értékesítik. A külföldre irányuló hatalmas kereskedelmi forgalom hátterében meghúzódó céghálózatokban a muszlim kereskedők mellett befolyásos hindu üzletemberek és kormánypárti politikusok hozzátartozói is érdekeltek, ami komoly visszásságokat vet fel a hangos tehénvédő retorika mögött. A mumbai Deonar negyedében működő, önkormányzati tulajdonú, ám magánkereskedők által dominált központi vágóhídon a tehenek vágásának betiltása óta a forgalom drasztikusan visszaesett, a korábbi napi ezerötszáz állat helyett ma már csak bivalyokat, kecskéket és sertéseket dolgoznak fel kézi módszerekkel, a gépek és a hűtőházak elavultsága miatt rendkívül nehéz körülmények között.

A muszlim húsipari vállalkozók szerint a jelenlegi szabályozás romba döntötte a megélhetésüket, a korlátozások a teljes ellátási láncot sújtják a tenyésztőktől a teherautó-sofőrökön át a mészárosokig, miközben a rendőrségi korrupciót és a szomszédos államokba irányuló csempészetet növelik. A kereskedők bírósági úton támadták meg a szigorú törvényeket, kérve a munkaképtelen, idős állatok levágásának engedélyezését, a legfelsőbb bírósági döntés elhúzódása miatt a gazdasági bizonytalanság állandósult. Az eljárások alatt a lefoglalt jószágok tartási költségeit a menhelyek a kereskedőkre hárítják, a felhalmozódó hatalmas tartozások miatt a tulajdonosok sokszor kénytelenek lemondani az állataikról, amelyeket az aktivisták a gyanú szerint titokban maguk adnak el más vágóhidaknak. A vallási áhítat és a nyers gazdasági érdekek összefonódása miatt a szent állatok körüli konfliktus hosszú távon határozza meg az indiai társadalom mindennapjait.