Milliárdos hadi segélycsomaggal mentik Kijevet

Már csaknem másfél ezer napja tart a pusztító háború Kelet-Európában, ahol az ukrán védelmi erők rendkívüli ellenállással, bátorsággal és folyamatos technikai újításokkal igyekeznek feltartóztatni az orosz hadigépezetet. Az elmúlt hónapok eseményei megmutatták, hogy a folyamatos és súlyos orosz katonai nyomás ellenére a védők képesek voltak látványos sikereket elérni a frontvonalakon, valamint a logisztikai és utánpótlási útvonalak megbénítása terén. A katonai elemzők és a politikai döntéshozók számára egyaránt egyértelmű, hogy a nyugati szövetségesek masszív és rendszerszintű támogatása nélkül az ukrán hadsereg pozíciói lényegesen kedvezőtlenebbek lennének a hadszíntéren. Ez a helyzet sarkallta arra a szövetséges államokat, hogy a nemzetközi politikai porondon újabb határozott lépéseket tegyenek a katonai egyensúly fenntartása érdekében.

Ezt a stratégiai lendületet igyekeznek most kihasználni a partnerországok az ankarai NATO-csúcstalálkozón, ahol a harminckét tagállam hivatalosan is kötelezettséget vállalt arra, hogy a folyó évben hetvenmilliárd euró értékben biztosít katonai felszerelést, logisztikai támogatást és kiképzési programokat Ukrajna számára. A zárónyilatkozatban rögzített tervek a következő esztendőre is kiterjednek, a szövetségesek ugyanis ígéretet tettek arra, hogy ezt a támogatási szintet a jövőben is legalább egyenértékű szinten tartják fenn. Ez a döntés komoly tervezési biztonságot nyújt az ukrán katonai vezetésnek a hosszú távú hadműveletek kidolgozásához. A lépés egyúttal határozott üzenet Moszkvának, jelezve, hogy a nyugati elköteleződés a belső politikai változások ellenére sem lankad, és az agresszornak érdemesebb lenne tárgyalásos megoldásra törekednie ahelyett, hogy továbbra is hatalmas emberi és anyagi áldozatokat hoz a harctéren elérhető minimális területi nyereségekért cserébe.

A nagyszabású ígéretek mögött meghúzódó reálpolitikai helyzet vizsgálata során azonban érdemes közelebbről is megnézni a számok valós hátterét. Kijev számára már az is komoly politikai győzelemnek tekinthető, hogy az idei nyilatkozatba egy konkrét, kézzelfogható pénzügyi célszám került be. A megelőző csúcstalálkozón, amely az új amerikai kormányzat hivatalba lépése utáni első ilyen jellegű esemény volt, csupán kötelezettségvállalás nélküli, általános megfogalmazások szerepeltek a közvetlen hozzájárulásokról. Washington az új elnöki érában teljesen leállította a közvetlen pénzügyi és katonai segélyek folyósítását, így a korábbi amerikai hozzájárulások elmaradása miatt a szövetség európai pillérjének kellett átvennie a kezdeményezést. Az amerikai adminisztráció képviselői a nemzetközi fórumokon folyamatosan arra emlékeztetnek, hogy országuk korábban mindenki másnál többet tett a kelet-európai demokrácia védelmében, ám ez a kijelentés a jelenlegi elnöki ciklusra már egyáltalán nem vonatkozik. A legutóbbi időszakban folyósított amerikai források ugyanis kizárólag a korábbi kormányzat idején megkötött, kifutó szerződésekből származtak.

Az amerikai diplomaták előszeretettel hivatkoznak arra, hogy az ő kezdeményezésükre jött létre a szövetségen belüli speciális koordinációs program, amelyen keresztül az amerikai hadiipari termékek és fegyverek eljutnak a hadszíntérre. Ez a megállapítás technikailag igaz, ám a pénzügyi hátteret teljes egészében az európai államok és Kanada biztosítják. Rendkívül sokatmondó körülmény, hogy a mostani csúcstalálkozó hivatalos záródokumentumában a támogatási keretet dollár helyett euróban határozták meg, ami világosan jelzi a hangsúlyok radikális átrendeződését a transzatlanti szövetségen belül. A hetvenmilliárd eurós csomagból harmincmilliárdot az Európai Unió állami közössége biztosít a kifejezetten erre a célra létrehozott hitelkeretből. Az európai vezetők korábbi megállapodása értelmében egy kilencvenmilliárd eurós, kétéves keretet hagytak jóvá, amelynek kétharmadát fordítják közvetlen katonai célokra. A fennmaradó negyvenmilliárd eurós részt a NATO azon harminckét szövetségesének kell összeadnia, amelyek közül huszonhárom egyúttal az Európai Unió tagja is.

A végrehajtás ellenőrzése és az átláthatóság biztosítása azonban komoly kihívások elé állítja a szervezetet. Jelenleg nem létezik egyetlen olyan központi, lezárt és nyilvános adatbázis sem, amely pontosan mutatná, hogy az egyes európai fővárosok és Kanada hol tartanak a vállalt kötelezettségek teljesítésében. A NATO brüsszeli központjának sajtóosztálya sem képes ilyen részletes kimutatással szolgálni az újságírók számára. A szövetségen belül tevékenykedő diplomaták közül többen élesen bírálják ezt a rendszert, és teljes transzparenciát követelnek, hogy a nyilvánosság erejével lehessen nyomást gyakorolni azokra a tagállamokra, amelyek elmaradnak a vállalásaiktól, védelmi kiadásaik szintje pedig nem éri el a megkívánt mértéket.

A nemzeti szintű hivatalos közlemények és a független gazdaságkutató intézetek adatai alapján ugyanakkor készíthetők megbízható becslések a tényleges kiadásokról. A háború kezdete óta működő nemzetközi támogatói adatbázisok legfrissebb összesítései szerint az idei év első harmadában mintegy tízmilliárd euró értékű katonai segély, legfőképpen nehézfegyverzet, lőszer és védelmi felszerelés hagyta el Európát Kijev irányába. A földrajzi megoszlásban tapasztalható különbségek rendkívül szembetűnőek, annak ellenére, hogy a szövetség alapokmánya és a legfrissebb ankarai nyilatkozat is a terhek igazságos és arányos elosztását írja elő a tagállamok számára.

A kontinens két legnagyobb gazdasága, Németország és Nagy-Britannia továbbra is a legfőbb motorja a segélyprogramoknak. Az év első négy hónapjában Berlin ötvenmilliárd, London pedig húszmilliárd eurónak megfelelő hadi áru szállítását készítette elő vagy teljesítette. Svédország szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtott, az év elején újabb egymilliárd euróval fejelte meg a védelmi alapjait. Más északi államok, mint Dánia és Hollandia, bár továbbra is megbízható partnerként szállítanak, a tavaszi időszakra már ritkábban jelentettek be milliárdos nagyságrendű új csomagokat. Az, hogy abszolút értékben a német és a brit állam áll az élen, a gazdasági méretükből adódóan érthető, ugyanakkor a gazdasági teljesítményre vetített, arányosított adatok alapján sincs okuk a szégyenkezésre. Ezzel szemben a dél-európai partnerek, köztük olyan gazdaságilag erős országok, mint Franciaország, Olaszország és Spanyolország, jelentősen lemaradtak a rangsorban, és az elmúlt időszakban alig jelentettek be újabb jelentős volumenű katonai támogatást.

Amennyiben az év első harmadában teljesített szállításokat mechanikusan kivetítjük az év hátralévő részére, látható, hogy a vállalt negyvenmilliárd euróból nagyjából harmincmilliárd teljesülne automatikusan. A nemzeti kormányok költségvetési tervei ennél pontosabb képet mutatnak, még ha a hivatalos kommunikációban néha nehéz is különválasztani a tisztán katonai tételeket a pénzügyi és humanitárius segélyektől. A német kormány a folyó évi szövetségi költségvetésében 11 500 000 000 eurót különített el közvetlen ukrajnai célokra, míg a brit adminisztráció körülbelül négymilliárd-négyszázmillió eurónak megfelelő összeget szánt a védelemre. Különösen figyelemreméltó a mindössze ötmillió lakosú Norvégia teljesítménye, amely erre az évre hétmilliárd-hatszázmillió eurónak megfelelő összeget büdzsézett ki, és ennek az óriási forrásnak több mint nyolcvan százalékát közvetlenül katonai javak beszerzésére fordítják.

Összességében a szövetség által kitűzött negyvenmilliárd eurós európai és kanadai részarány egyáltalán nem a levegőben lóg, reális alapokon nyugszik, ám eléréséhez rendkívül céltudatos és feszített tempóra van szükség. A brüsszeli központ elismeri, hogy a tagországok már eddig is jelentős forrásokat mozgósítottak vagy kötöttek le, de a kitűzött célok eléréséhez a hátralévő hónapokban további felajánlásokra lesz szükség. A legfontosabb kérdés az, hogy az észak-európai és a balti államok által diktált rendkívüli tempó és áldozatvállalás fenntartható marad-e a következő esztendőben is. Ezek az országok gazdasági teherbíró képességükhöz mérten lényegesen nagyobb részt vállalnak a közös feladatokból, mint a kontinens többi része. A jövőben valószínűleg még ennél is nagyobb erőfeszítésekre lesz szükség, mivel a NATO-nyilatkozat a támogatások szintjének minimum szinten tartásáról vagy növeléséről beszél. Még ha a hivatalos bejelentések lépést is tartanak a kitűzött célokkal, a tapasztalatok óvatosságra intenek, az Európai Unió intézményei és tagállamai által az évek során megígért csaknem négyszázmilliárd eurónak ugyanis alig a fele érkezett meg ténylegesen a kijevi kormányzathoz.