Repedések a tűzfalon, tárgyalna a CDU az AfD-vel
Szászország miniszterelnöke párbeszédet szorgalmaz a jobboldali populista párttal, miközben a szövetségi pártvezetés teljes mozgósítást hirdetett a közép-németországi tartományi választási kampányban.
A németországi pártpolitikai küzdőtér legsúlyosabb belső vitáját hozta felszínre a szászországi miniszterelnök kijelentése, amely gyökeresen megkérdőjelezi a jobboldali ellenzéki formációval szemben korábban felállított politikai elszigetelési stratégiát. Michael Kretschmer nyilatkozatában határozottan úgy fogalmazott, hogy a tűzfalakról szóló korábbi egyezségek felett - vagyis hogy a kereszténydemokraták elutasítanak minden együttműködést az Alternatíva Németországért párttal - eljárt az idő, és a választói akaratot figyelembe véve minden olyan szereplővel párbeszédet kell folytatni, amely nyitott a tárgyalásokra. Ez az álláspont nyíltan szembemegy Friedrich Merz szövetségi kancellár és pártelnök irányvonalával, aki a hagyományos politikai elhatárolódás szigorú fenntartása mellett kötelezte el magát. A szövetségi pártvezetés továbbra is a 2018 decemberében elfogadott összeférhetetlenségi határozatra hivatkozik, amely kifejezetten megtiltja a koalíciókötést és a mindennemű együttműködést mind a Baloldallal, mind az Alternatíva Németországért nevű formációval.
A politikai elhatárolódás elve a tartományi kormányozhatóság tekintetében egyre súlyosabb gyakorlati akadályokba ütközik Kelet-Németországban. Szászországban a kereszténydemokrata miniszterelnök a szociáldemokratákkal közösen kénytelen kisebbségi kormányt működtetni, és a kétéves költségvetés elfogadását is csak úgy tudta biztosítani a tartományi törvényhozásban, hogy ahhoz a Baloldal képviselői is támogatást nyújtottak. Hasonlóan összetett hatalmi technikai helyzet alakult ki a szomszédos Türingiában is, ahol Mario Voigt tartományi miniszterelnök a Kereszténydemokrata Unió, a Szociáldemokrata Párt és a Sahra Wagenknecht Szövetség összefogásával alakított úgynevezett szederkoalíciót. Ez a hárompárti konstrukció kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy megakadályozza a választásokon győztes Björn Höcke miniszterelnöki kinevezését, ám a többség hiánya miatt a türingiai kabinet szintén a Baloldal külső szavazataira szorul a törvényhozásban.
A tartományi kormányzás fenntarthatóságának kérdése a szeptember 6-án esedékes szász-anhalti törvényhozási választások közeledtével még kritikusabbá válik. A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a jobboldali ellenzéki párt kiemelkedő, mintegy 41 százalékos támogatottsággal magabiztosan vezeti a népszerűségi listákat a Magdeburgban jelenleg kormányzó Sven Schulze vezette kereszténydemokraták előtt, akik mindössze 23 százalékos eredményre számíthatnak. A harmadik helyen a Baloldal áll 13 százalékkal. Amennyiben a Zöldek, a Sahra Wagenknecht Szövetség és a gyengélkedő szociáldemokraták nem érik el az ötszázalékos parlamenti küszöböt, a vezető ellenzéki erőt adó párt akár az abszolút többséget is megszerezheti a tartományi parlamentben.
Ennek a forgatókönyvnek a kivédésére a szövetségi pártvezetés korábban nem látott méretű mozgósítási akciót indított útjára. Carsten Linnemann főtitkár és helyettese, Christina Stumpp közvetlen felhívásban fordult a teljes, mintegy 350 ezer fős tagsághoz, segítségüket kérve a szász-anhalti, a mecklenburg-elő-pommerániai és a berlini kampányeseményeken. A párttagokhoz eljuttatott levelükben hangsúlyozták, hogy akár egyetemistákról, akár nyugdíjasokról vagy szabadságon lévő munkavállalókról van szó, minden önkéntes jelenlétére és munkájára szükség van a választási buszoknál, a helyi kampányközpontokban és a regionális rendezvényeken annak érdekében, hogy megakadályozzák az ellenfél áttörését.
A szász-anhalti miniszterelnök környezetében igyekeznek visszafogottan értékelni a választások előtti feszült helyzetet. Sven Schulze az autópályák mentén kihelyezett óriásplakátokon jelenik meg azzal az üzenettel, miszerint a túlzott jobboldali eltolódás veszélyt jelent a tartományra. A kormánypárti stratégák abban bíznak, hogy a miniszterelnök aktív kampányba kapcsolódása és a kisebb pártok kismértékű erősödése megakadályozza az ellenfél abszolút többségének kialakulását. Ugyanakkor a háttérben folyó egyeztetések során felmerült a kormánypárti frakció esetleges szakadásának veszélye is. Amennyiben a tartományi vezetés a választások után a Baloldal támogatásával próbálna kormányon maradni, a képviselőcsoport elégedetlen tagjai átszavazhatnak a győztes ellenzéki oldalra, feladva a korábbi elhatárolódási elveket.
A helyi politikai színtéren nyíltan megjelentek azok a hangok, amelyek a szövetségi pártvezetés által megkövetelt elszigetelési politika érvénytelenségét hangoztatják. Alexander Räuscher tartományi képviselő nyilvános nyilatkozatában kifejtette, hogy a helyi szervezet döntési autonómiája esetén a védvonal már nem létezne, mivel az csupán egy korábbi szövetségi politikai berendezkedés fennmaradt terméke. Ezzel párhuzamosan a háttérben olyan lehetséges forgatókönyvekről is beszélni lehet, amelyek szerint a többséghez közeli helyzetbe kerülő győztes párt egyéni megkeresésekkel és tisztségek felajánlásával próbálhat meg képviselőket átcsábítani a saját táborába a stabil kormányzati többség megteremtése érdekében.
A konzervatív és a nemzeti gondolatkör egyesítésének igénye nem új keletű a tartományban. Lars-Jörn Zimmer képviselő már évekkel ezelőtt megfogalmazta azt a tételt, miszerint a szociális és a nemzeti elkötelezettség összehangolása jelentheti a tartományi politika sikeres jövőjét. A szász-anhalti fejlemények így jól mintázzák azt a mélyreható átalakulást, amely a német tartományi pártstruktúrákban végbemegy. Az elkövetkező választási eredmények nemcsak Magdeburg jövőbeli vezetését határozzák meg, hanem alapvető kihatással lesznek a szövetségi szintű pártstratégiákra és a berlini kormányzhatóság feltételeire is.
A választási kampány végjátékában a gazdaságpolitikai kérdések és a regionális fejlesztési prioritások is kiemelt hangsúlyt kapnak. A választók döntését a szövetségi szintű inflációs nyomás, az energiaárak alakulása, valamint a migrációs politika helyi tapasztalatai egyaránt befolyásolják. A hagyományos kormánypártok számára a legnagyobb kihívást a választói bizalom megőrzése jelenti egy olyan politikai erőtérben, ahol a szavazók jelentős része nyitottá vált a rendszerkritikus alternatívákra. A szász-anhalti szavazás kimenetele így mérföldkőként szolgál majd a németországi belpolitikai erőviszonyok alakulásában.