Rákkeltő kőzúzalék: osztrák számla, magyar teher

A kormány július közepén elrendelte, hogy az Oladi Plató mintegy tizenkét kilométeres úthálózatából távolítsák el az azbeszttel szennyezett zúzott követ. Ez az első olyan döntés a nyugat-magyarországi ügyben, amely végleges beavatkozást ígér az ideiglenes pormentesítés helyett. A részletek azonban még meghatározzák, valóban megszűnik-e a veszély: tisztázni kell a kivitelező kiválasztását, a munkaterületek lezárását, az elszállított anyag útját, a hulladék befogadóhelyét, a levegő folyamatos ellenőrzését és az utak újjáépítésének finanszírozását. Nemény András szombathelyi polgármester szerint a teljes munka fél évnél is tovább tarthat, reálisabb lehet az egyéves időtáv.

A közbeszédben gyakran az „azbesztes aszfalt” kifejezés szerepel, ám az Oladi Platón elsősorban fedetlen vagy ideiglenesen lezárt kőzúzalékról van szó. A különbség egészségügyi szempontból lényeges. A jó állapotú, tömör aszfaltrétegbe kötött rostok kevésbé jutnak a levegőbe, amíg a burkolatot nem marják, nem törik fel és nem koptatják szét. A laza, forgalomnak és kiszáradásnak kitett zúzott kő viszont porlik, a járművek kerekei, a földmunka és az útkarbantartás pedig felszabadíthatják a mikroszkopikus szálakat. A kőzet azbeszttartalma önmagában még nem mutatja meg a belélegzett dózist; ehhez a levegőben mérhető, tüdőbe jutni képes rostok számát, a terhelés időtartamát és a tevékenységeket is vizsgálni kell.

A szombathelyi hatósági mérések tavasszal jelentősen emelkedett értékeket mutattak, ezért forgalomkorlátozás, rendszeres locsolás, sebességcsökkentés, lezárások és porlekötő kezelés következett. A későbbi, huszonnégy órás eredmények már a helyben alkalmazott egészségügyi referenciaérték alatt maradtak. Ez az átmeneti intézkedések hatását jelzi, nem ad felmentést a végleges kármentesítés alól. A kalcium-kloridos kezelés, a bitumenemulziós zárás és a nedvesen tartás csökkentheti a kiporzást, de a szennyező anyag a helyén marad. Egy csőtörés, közműépítés vagy későbbi útfelújítás ismét felszabadíthatja, ezért minden lefedett szakaszt külön nyilvántartásban kellene vezetni.

Az ügy forrása négy dél-burgenlandi kőbánya. Az osztrák hatóságok januárban leállították a pilgersdorfi, bernsteini, rumpersdorfi és badersdorfi kitermelést. A májusi osztrák parlamenti válasz szerint a vizsgált kőzetmintákban Pilgersdorfnál 5–50, Bernsteinnél 5–100, Rumpersdorfnál 10–70, Badersdorfnál 2–70 tömegszázalék közötti azbeszttartalmat mértek. Az első két helyen krizotilt, a másik kettőben krizotilt és amfibolrostokat is találtak. Ezek a bányákból vett anyagminták adatai, ezért nem azonosak egy magyar utca levegőjének terhelésével, mégis jelzik, hogy nem elhanyagolható ásványi szennyeződésről van szó.

A történet azért válhat nagyobb botránnyá egy hibás szállítmánynál, mert a természetes azbeszt jelenlétére évtizedes figyelmeztetések utalnak. A Greenpeace által összegyűjtött iratok között szerepel egy 1999-es osztrák bírósági ügy, geológiai szakirodalom és egy 2008-as termékvisszahívás is. A környezetvédő szervezet szerint ezek alapján a bányavállalatok és a hatóságok legalábbis tudhattak a kockázatról. Burgenland vezetése ezt vitatja, és azt állítja, hogy 2025 vége előtt nem volt olyan konkrét ismerete, amely azonnali beavatkozást tett volna szükségessé. A vállalatok felelősségének megállapításához ezért kulcskérdés lesz, mikor, milyen vizsgálati eredményt kaptak, mit írtak a terméktanúsítványokba, és a szállítás idején milyen ellenőrzési kötelezettség terhelte őket.

A magyar kitettség nagysága szintén bizonytalan. A Greenpeace vámadatokra épülő összesítése szerint 2015 óta több mint 250 településre kerülhetett anyag az érintett bányákhoz kapcsolódó szállításokból. Ebből nem következik, hogy minden fuvar szennyezett volt, vagy minden fogadóhelyen egészségügyi veszély alakult ki. A kőzet eredetének, felhasználási helyének és állapotának országos feltérképezése mégis elengedhetetlen. Külön kell kezelni a lezárt aszfaltot, a fedetlen parkolókat, földutakat, vasúti és folyóvédelmi töltéseket, játszóterek környékét, valamint azokat a helyeket, ahol a köveket rendszeresen aprítják vagy bolygatják.

Az azbeszt minden ismert formája rákkeltő. Belégzése tüdőrákot, gége- és petefészekrákot, mellhártya- vagy hashártyadaganatot, továbbá azbesztózist, vagyis hegesedéssel járó tüdőbetegséget okozhat. A betegségek jellemzően hosszú, gyakran több évtizedes lappangás után jelennek meg. Ettől még nem lehet egyetlen rövid kinti tartózkodásból személyre szabott megbetegedési valószínűséget számítani. A kockázatot a rost típusa, a levegő koncentrációja, a belégzés gyakorisága és időtartama együtt alakítja. A krizotil sem ártalmatlan, az amfibolrostok pedig tartósabban megmaradhatnak a szervezetben. A dohányzás az azbesztterheléssel együtt különösen erősen növeli a tüdőrák esélyét.

A mentesítés legveszélyesebb szakasza maga a bontás lehet. A száraz marás, rakodás és teherautós szállítás rövid idő alatt jóval több rostot juttathat a levegőbe, mint a jelenleg pormentesített útfelület. A helyes technológia ezért nedves kitermelést, alacsony fordulatszámú gépeket, elkülönített munkaterületet, védőruhát és megfelelő légzésvédelmet, HEPA-szűrésű takarítást, a járművek kerékmosását, zárt vagy lefedett rakományt és engedélyezett veszélyeshulladék-lerakót igényel. Minden munkaszakaszt független levegőmérésnek kell kísérnie, a lezárást pedig tisztasági vizsgálatnak. A lakók saját kezűleg sem követ, sem port ne gyűjtsenek össze.

Az egyéves ütemezés ezért önmagában nem elfogadhatatlanul hosszú. Tizenkét kilométer út egyidejű lezárása megbénítaná a városrészt, az elszállítandó mennyiségre korábbi hivatalos becslések több tízezer tonnát jeleztek. A kivitelezést utcáról utcára kell megszervezni, biztosítani kell a mentők, a tűzoltók és a lakók bejutását, közben pedig új, tiszta útalapot és tartós burkolatot kell építeni. A határidő akkor válik elfogadhatatlanná, ha hónapokig nincs nyilvános ütemterv, a pormentesítés megszakad, vagy az ország más érintett pontjain csak figyelmeztető táblák maradnak.

A teljes kitermelés a legbiztosabb megoldás a nagy terhelésű, fedetlen szakaszokon, mert eltávolítja a későbbi közműmunka kockázatát is. A lefedés olcsóbb és gyorsabb, s Kaliforniában a természetes azbeszttel érintett El Dorado Hills térségében az amerikai környezetvédelmi hatóság földutak burkolásával és csupasz talajfelületek lefedésével csökkentette a por felverődését. Ez ott is folyamatos térképezéssel, tevékenységalapú levegőmintákkal és használati korlátozásokkal járt. Szombathelyen a vegyes megoldás lehet ésszerű: a magas rostkibocsátású és rendszeresen bolygatott részeket ki kell termelni, a bontásig biztonságosan lezárható szakaszokat pedig ellenőrzött burkolattal lehet átmenetileg stabilizálni.

A világban található súlyosabb figyelmeztetés is. Új-Kaledóniában a szerpentinitet évtizedeken át használták utakhoz, és egy epidemiológiai kutatás a szerpentinites úthálózat közelségét a mellhártyadaganat egyik jelentős környezeti kockázati tényezőjeként azonosította. Az ausztráliai Wittenoomban a kékazbeszt-bányászat meddőhányói szennyezték be a települést és környezetét. A nyugat-ausztrál kormány 1978-tól fokozatosan felszámolta a várost, majd hivatalosan is megszüntette, a terület ma is látogatásra alkalmatlan veszélyzóna. Ezek nem azonos ügyek Szombathellyel: a terhelés mértéke és időtartama jóval nagyobb volt. A közös tanulság az, hogy az útépítésbe vagy feltöltésbe került rostos kőzet hosszú távú közösségi problémává válik, ha a hatóságok nem tartják nyilván és nem akadályozzák meg a por képződését.

Ausztria fizetési kötelezettsége nem keletkezik automatikusan attól, hogy az anyag osztrák bányából érkezett. Elsőként az üzemeltetők, a forgalmazók, a szállítók és adott esetben a felelősségbiztosítóik kerülhetnek célkeresztbe. Polgári igénynél bizonyítani kell az anyag eredetét, hibás vagy veszélyes voltát, a vállalat tudását vagy gondatlanságát, az okozati kapcsolatot és a számszerűsíthető kárt. A terméktanúsítványok, számlák, fuvarlevelek, laboreredmények és belső levelezések fontosabbak lesznek a politikai nyilatkozatoknál. Ha kiderül, hogy a cégek ismerték az azbeszt magas arányát, mégis közönséges útépítési alapanyagként értékesítették a követ, az jelentősen erősítheti a magyar követeléseket.

Az osztrák állammal vagy Burgenland tartománnyal szembeni fellépés nehezebb. Az osztrák közhatalmi felelősségi törvény alapján a szövetségi állam, a tartomány vagy más köztestület akkor felelhet, ha hatósági szerve jogellenesen és felróhatóan okozott személyi vagy vagyoni kárt. Ehhez konkrét ellenőrzési mulasztást kell bizonyítani: például azt, hogy egy illetékes szerv hiteles mérési eredményt kapott, mégsem állította le a forgalmazást, vagy félrevezető hatósági igazolást adott. Az osztrák parlamenti iratok szerint a bányaengedélyezés és a helyszíni végrehajtás több szerv között oszlik meg, ezért még azt is meg kell határozni, melyik közjogi szereplő ellen indítható eljárás. A kormány politikai felelőssége tágabb lehet a bíróság előtt bizonyítható jogi felelősségnél.

Az uniós „szennyező fizet” elv segítséget adhat, de nem jelent azonnal beváltható csekket. A környezeti felelősségi irányelv a föld, a vizek és a védett természeti értékek megelőzésére és helyreállítására épül; az egyéni egészségkárok, ingatlanérték-csökkenések vagy minden önkormányzati kiadás megtérítésére nem teljes körű kártérítési rendszer. A régi szállításoknál az időbeli hatály is vitás lehet. A határon átnyúló polgári perekben ugyanakkor az uniós jog alapján szóba jöhet a károkozás vagy a kár helye szerinti bíróság és jog alkalmazása. Ez esélyt ad magyarországi eljárásra is, a konkrét szerződési lánc és az alperesek székhelye azonban minden ügyben külön vizsgálatot kíván.

A felelősségi lánc magyar szereplőit sem lehet kihagyni. Vizsgálni kell az importőrök, kereskedők és kivitelezők minőségellenőrzését, a víziközmű-társulat beszerzéseit, a beépített anyag dokumentációját, a hatósági ellenőrzéseket és azt, miért nem született országos nyomonkövetési rendszer. Az önkormányzat azt állítja, hogy nem ő vitte a követ az Oladi Platóra, és az úthálózatot a feltételek teljesülésének hiánya miatt üzemeltetésre sem vette át. Ez fontos védekezés, ám a lakók biztonsága szempontjából a tulajdoni és kezelői vita nem helyettesítheti a beavatkozást.

A leggyorsabb pénzügyi megoldás az lehet, ha a magyar állam előfinanszírozza a teljes mentesítést, majd egységes regresszigényt indít a bizonyíthatóan felelős cégekkel, biztosítókkal és szükség esetén osztrák közjogi szereplőkkel szemben. A két ország májusban közös munkacsoportot ígért; ennek feladata lehetne egy káralap létrehozása, a szállítási adatok átadása, közös laborprotokoll és egyezségi tárgyalás. Ausztria önkéntes hozzájárulása politikai döntésként hamarabb megszülethet, mint egy jogerős ítélet. A magyar félnek közben nyilvánosságra kell hoznia a költségeket és a követelések állását, különben évekkel később sem lesz látható, hogy az adófizetők pénzéből mennyit sikerült visszaszerezni.

A kormány döntése helyes irányba mutat, de a tizenkét kilométer felszedése csak egy városrész ügyét rendezi. Országos, kereshető térképre van szükség az érintett szállítmányokról, egységes mintavételi szabályra, független mérési adatokra, az expozíciónak kitett lakók és dolgozók nyilvántartására, valamint olyan egészségügyi protokollra, amely évtizedek múlva is megőrzi az előzményeket. A szombathelyiek számára most az a legfontosabb, hogy a munkálatok alatt se váljon veszélyesebbé a levegő. A közpénzek védelme szempontjából pedig az, hogy a végső költség ne automatikusan Magyarországon maradjon, miközben a bányák, a szállítási lánc és az osztrák ellenőrzés szerepe feltáratlan marad.