Múltjával viaskodik a 150 éves Bayreuthi Ünnepi Játékok

A Bayreuthi Ünnepi Játékok százötven éves jubileumának előestéjén ismét a nácizmussal való szoros összefonódás kerül a kulturális közvélemény érdeklődésének középpontjába. A híres bécsi operai körökben mindmáig felidéznek egy tanulságos történetet 1976-ból, amikor Patrice Chéreau rendező teljesen új, modern ábrázolásmóddal vitte színpadra A Nibelung gyűrűje ciklust. Az előadás heves tiltakozást váltott ki a konzervatív körökben, különösen Winifred Wagner részéről. Richard Wagner menyasszonya a nemzetiszocialista években irányította a fesztivált, életének végéig csodálattal adózott Adolf Hitler emlékének, és élesen elutasította a megszokott formákkal szakító rendezői színházat. A rendezőnek mégis sikerült megtalálnia a közös hangot az idős színházvezetővel egy hosszabb esti beszélgetés során. A találkozó végén Chéreau azzal a megjegyzéssel tért vissza a művésztársasághoz, hogy most már van valami közös benne és a nemzetiszocialista diktátorban, hiszen ő is kezet csókolhatott Winifrednek. A kijelentés mögött húzódó történelmi valóság azonban komoly árnyékot vet a neves művészeti rendezvény múltjára.

A nácizmus vezetője előszeretettel tetszelgett a gáláns úriember szerepében a bayreuthi operaház falai között. A fesztivál vezetése és a zeneszerző családja nem kényszerből engedett teret a diktatúra ideológiájának, hanem határozottan megnyitotta a kapukat a nemzetiszocialista eszmék előtt. A nácik leendő vezetőjét már 1923-ban szívélyesen fogadták a zeneszerző egykori lakóházában. A vendéglátás hátterében az állt, hogy a Wagner-család tagjai és az operaház vezetősége szellemileg teljesen egy hullámhosszon mozogtak a szélsőséges politikai mozgalom képviselőivel. Richard Wagner és felesége, Cosima nyílt antiszemitizmusa után a következő generáció változatlan lendülettel folytatta a kirekesztő eszmék terjesztését. Ennek a szellemi vonalnak az egyik meghatározó alakja Houston Stewart Chamberlain volt, aki a zeneszerző lányát, Evát vette feleségül. A brit születésű faji teoretikus az árja vér tisztaságának helyreállítását követelte, nézeteivel pedig közvetlen hatást gyakorolt a fiatal Hitler gondolkodására.

Chamberlain az antiszemitizmus és a faji felsőbbrendűség tanait gyorsan átadta az angol származású Winifrednek is, aki mindössze tizennyolc évesen ment hozzá Wagner egyetlen fiához, Siegfriedhez. Amikor a sörpuccs kudarca után Winifred nyilvánosan kiállt a bebörtönzött náci pártvezér mellett, férje teljes mértékben támogatta, a harc oroszlánjának nevezve a feleségét. A család elkötelezettségét jelzi, hogy Winifred levélpapírt és írószereket küldött a börtönbe a náci vezetőnek, jelentős mértékben hozzájárulva a Mein Kampf megírásához. A család otthonaként szolgáló Wahnfried-villa körül már 1924-ben horogkeresztes szórólapok repkedtek. A történelmi elemzések rámutatnak arra, hogy a Wagner-klán nyílt támogatása nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a szélsőséges politikai mozgalom vezetője elfogadottá váljon a polgári társadalom módosabb rétegeiben.

A fesztivál történelmének feldolgozása mindmáig komoly kihívást jelent a szervezőknek, és a kényes téma kezelése rendszeresen feszültségeket szül. Közvetlenül a százötven éves jubileumi rendezvénysorozat előtt komoly botrány robbant ki a fesztiválvárosban. A neves zsidó publicistát, Michel Friedmant kérték fel egy hivatalos megemlékezés előadójának, ám a fesztivál vezetése váratlanul törölte a programot, biztonsági kockázatokra hivatkozva. A döntés nyilvánosságra kerülése után Katharina Wagner művészeti igazgató nehéz helyzetbe került, majd a szaporodó bírálatok hatására visszakozott. A rendezvényt végül július 26-án mégis megtartják, a korábbi lemondást pedig belső kommunikációs fennakadásokkal magyarázták a szervezők. Az igazgatóság elutasította azokat a vádakat, miszerint a kellemetlen történelmi tények elhallgatásával próbálták volna felhőtlenné tenni az ünnepi évet.

Az elmúlt években kézzelfogható lépések történtek a múlt feltárása érdekében a fesztivál területén. A színház körüli parkban információs táblák emlékeztetnek azokra a zsidó származású művészekre és közreműködőkre, akik a nemzetiszocialista diktatúra éveiben elveszítették a munkájukat vagy az életüket. A Wagner-múzeum részét képező Siegfried-ház részletesen bemutatja az operaház és a barnainges mozgalom közötti szoros kapcsolatot. A színpadon megjelenő újabb rendezésekben, köztük Katharina Wagner és Barrie Kosky munkáiban is helyet kaptak a történelem sötét fejezeteire utaló kritikus elemek. A múlt teljes körű tisztázása azonban évtizedeken át elhúzódott, és még napjainkban sem tekinthető teljesen lezártnak.

A lassú szembenézés hátterében a Bayreuthra jellemző vezetési struktúra áll, amely szinte egyedülálló a nemzetközi színházi világban. A zöld dombon található operaházat 1876 óta megszakítás nélkül Richard Wagner közvetlen leszármazottai irányítják. A családi kötődés miatt a vezetők sokáig képtelenek voltak elfogulatlanul viszonyulni az intézmény történelméhez, és a családi hírnév védelmében több alkalommal megpróbálták átírni vagy elfedni a valóságot. A második világháborút követő időszakban Wieland Wagner meghirdette az úgynevezett Új-Bayreuth korszakot. A zeneszerző unokája modernek ható színpadi formákkal nyűgözte le a közönséget, miközben mélyen hallgatott a nemzetiszocialista rejimhez fűződő korábbi szoros kapcsolatairól, és a művészet elsődlegességét hirdető nagyapai idézetekkel igyekezett elterelni a figyelmet a politikai szerepvállalásról.

A korábbi évtizedekre jellemző elhallgatási kultúra következményei mind a mai napig érezhetők a kutatómunkában. Több kulcsfontosságú dokumentum és levelezés elzárva marad a tudományos vizsgálódás elől, mivel azok magántulajdonban vannak. A legszembetűnőbb példát Winifred Wagner hagyatéka jelenti. A világháború után az amerikai megszálló hatóságok felszólították az egykori fesztiváligazgatót a nácik vezetőjével folytatott teljes levelezés átadására, ám ő csak néhány ártalmatlan üdvözlőlapot szolgáltatott ki. A bizalmas levelek és férjének fennmaradt írásai rejtve maradtak. Winifred 1976-ban egy éjszakai akció keretében Münchenbe szállíttatta a teljes iratanyagot a kedvenc unokájához, Amélie-hez.

A dokumentumok mindmáig ismeretlen helyen pihennek, megfosztva a történészeket a tisztánlátás lehetőségétől. A helyzet tisztázását folyamatosan sürgetik a színháztudományi szakemberek és a független kutatók, hangsúlyozva, hogy a fesztivál működtetése régóta nyilvános alapítványi formában történik, így a titkolózásnak nincs helye a jelenlegi működésben. Richard Wagner művészeti öröksége nem a leszármazottak szűk körének magántulajdona, hanem az egyetemes kultúra része, amely minden érdeklődőre tartozik. A hiányzó történelmi láncszemek pótlása és az archívumok teljes megnyitása nélkül a bayreuthi operaház nem tudja véglegesen lezárni a huszadik század legnehezebb örökségét.

A zöld dombi színház művészeti és szervezeti megújulása során a jelenlegi vezetésnek folyamatosan egyensúlyoznia kell a hagyományőrzés és a kritikus múlttudat között. A nemzetközi operavilág elvárja a fesztiváltól a teljesen átlátható működést, miközben a jegyvásárlók és az operalátogatók köre is egyre nyitottabbá válik a történeti tények feltárására. A jubileumi évad előadásai és a kísérőrendezvények így nem pusztán a zenei élményekről szólnak, hanem a német kultúrtörténet egyik legvitatottabb fejezetének folyamatos átértékeléséről is. A tudományos kutatások folytatása és a magánarchívumok lehetséges jövőbeni megnyitása elengedhetetlen feltétele annak, hogy a bayreuthi színpad a jövőben kizárólag a művészi teljesítményekről és ne a rejtett történelmi titkokról legyen híres a nemzetközi kulturális életben.

A történelmi szembenézés elkerülhetetlenségét jelzi az is, hogy a fiatalabb generációk már elvárják a művészeti intézményektől a múlttal való elszámolást. A fesztivál nemzetközi hírneve és jövőbeli megítélése nagymértékben függ attól, miként tudja integrálni a kritikai megközelítést a napi működésébe és a műsorpolitikai döntéseibe. A tudományos elemzések és a nyilvános viták révén a bayreuthi örökség fokozatosan felszabadul a korábbi évtizedekben rárakódott politikai előítéletek alól, utat nyitva egy tárgyilagosabb és őszintébb értékelés előtt, amely a zenei értékek megőrzése mellett a történelmi igazság kimondását is alapvető kötelességének tekinti.