Kár, hogy Forsthoffer Ágnes csak átmeneti elnök

Ritkán fordul elő, hogy egy politikus első igazán nagy országos beszéde után az ember arra gondoljon: kár, hogy ez a szerep rövid ideig tart. Forsthoffer Ágnes keddi felszólalása után mégis ez maradt meg. Az Országgyűlés elnökeként ideiglenesen gyakorolja az államfői jogköröket, amíg a parlament meg nem választja Sulyok Tamás utódját, ám néhány perc alatt többet mutatott meg abból, milyen lehetne a köztársasági elnöki intézmény, mint elődei közül többen egész ciklusuk alatt. Nem jogászi formulák mögé bújt, nem történelmi közhelyeket sorolt, és nem próbált minden mondatával megfelelni a napi pártpolitikai elvárásoknak. Nyugodtan, személyes hangon, mégis közjogi méltósággal beszélt arról, amit az államfői szerep lényegének kellene tekinteni: az ország egységéről, a kölcsönös tiszteletről és a kirekesztés elutasításáról.

A beszéd súlyát az is adta, hogy Forsthoffer Ágnes nem hosszú politikai pályáról érkezett a pulpitushoz. Közgazdász, turisztikai szakember, szállodavezető, olyan ember, akinek szakmai tapasztalata a vállalkozások, a vendégek, a munkavállalók és a helyi közösségek mindennapi világából származik. Nem töltött évtizedeket pártközpontokban, nem tanulta meg a politikai osztály reflexeit, és nem alakította át a beszédét gondosan kimért kommunikációs termékké. Éppen ez adott hitelt a mondatainak. Amikor úgy fogalmazott, hogy „rendkívüli közjogi helyzetben állok itt, és kell vállalnom a felelősséget”, nem szerepet játszott. A mondatból érződött a helyzet súlya, a bizonytalanság vállalása és az a ritka politikusi tulajdonság, hogy valaki nem akar nagyobbnak látszani a megbízatásánál.

Forsthoffer Ágnes beszéde nem a békesség üres dicsérete volt. Pontosan megnevezte azt a rombolást, amelyet a magyar közéletben a személyeskedés, a megalázás és a közösségi médiában terjedő gyűlölet okoz. Arról beszélt, hogy senkit nem lehet külseje, származása, neme vagy fogyatékossága miatt bántani, és hogy a politikai nézetkülönbség nem ad felhatalmazást az emberi méltóság megsértésére. „Ne engedjük, hogy a harag és az indulat újabb sebeket ejtsen” – mondta. Ez a felszólítás egy olyan országban hangzott el, ahol a politikai hatalom hosszú éveken át tudatosan építette fel ellenségképeit, ahol plakátkampányok, lejárató műsorok és közpénzből működtetett propagandagépezetek tanították meg a társadalomnak, kit kell éppen megvetni.

A beszéd legfontosabb gondolata az volt, hogy a nemzeti egység nem jelent kötelező egyetértést. Forsthoffer Ágnes szerint azonos vélemények gyártása helyett egymásnak kell megadni a tiszteletet. Ez a mondat helyre tette azt a hamis felfogást, amely évtizedeken át összekeverte a nemzetet a kormányt támogató politikai táborral. Egy köztársasági elnök feladata nem az, hogy minden konfliktust elfedjen, és nem is az, hogy az egyik oldal ünnepi díszletévé váljon. Az államfőnek azt kell jeleznie: a közösséghez az is hozzátartozik, aki más pártra szavaz, másképp gondolkodik, más életformát választ, vagy éppen nem tud azonosulni a többség pillanatnyi akaratával.

Ebben a gondolati ívben kapott helyet Lukács evangéliuma is. A másik emberrel való bánásmód erkölcsi mércéjét idézte fel: „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan szeretnétek, hogy bánjanak veletek!” A bibliai hivatkozás nem politikai jelmez volt, és nem a kereszténység kisajátítását szolgálta. A szövegben az irgalom, az önmérséklet és az ítélkezés elutasítása jelent meg. Különösen erős üzenet ez egy olyan jobboldali ellenzék felé, amely 16 éven át keresztény kormányzásról beszélt, miközben a közéletet rendszeresen megalázó kampányokkal, félelemkeltéssel és társadalmi csoportok megbélyegzésével tartotta mozgásban.

Ezért volt szégyenletes a Fidesz–KDNP távolmaradása. A frakciók képviselői üresen hagyták a padsorokat, miközben az ideiglenes államfő a nemzeti összetartozásról és az emberi méltóságról beszélt. Ezt nem lehet parlamenti taktikaként elintézni. Aki elutasítja, hogy meghallgassa a köztársasági elnöki jogköröket gyakorló házelnököt, az egy közjogi intézményt is semmibe vesz. Rétvári Bence később Sulyok Tamás megbízatásának megszüntetésével magyarázta a tiltakozást, és hangsúlyozta, hogy a távolmaradás nem Forsthoffer Ágnes személyének szólt. A magyarázat legalább különbséget tett a személy és a politikai konfliktus között, ám nem mentette fel a bojkott résztvevőit. Éppen azért kellett volna beülniük, mert vitájuk van a kormánnyal. Az elhangzott mondatok arról szóltak, miként lehet éles közjogi konfliktusok közepette is embernek maradni.

A Fidesz viszonya Forsthoffer Ágneshez korábban sem a tiszteletről szólt. Miután Magyar Péter 2025 szeptemberében a Tisza alelnökeként mutatta be, a kormányközeli sajtó gyorsan célba vette a családi vállalkozását. Forsthoffer szerint egy állami nagyvállalat 16 órával a kezdés előtt mondott le egy több száz fős, kétnapos rendezvényt a balatonfüredi Hotel Margarétában. Azt is állította, hogy a TV2 stábja a városban olyan megszólalókat keresett, akik rosszat mondanak a szállodáról. A történet pontos részleteinek feltárása hatósági vagy bírósági eljárás nélkül korlátozott, a módszer mégis ismerős volt: aki politikailag kilépett a rendszerből, annak üzleti, családi és személyes életét is támadási felületté tették.

Forsthoffer Ágnes pályája ennek ellenére gyorsan ívelt felfelé. Balatonfüreden nőtt fel, a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban tanult, majd pénzügyi és marketingtanulmányokat folytatott. Dolgozott a Deloitte-nál, később a családi vállalkozásban és a Hotel Margaréta fejlesztésében vállalt vezető szerepet. A szállodát szezonális házból egész évben működő, rendezvényeket fogadó vállalkozássá alakították. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régióvezetője lett, majd a politikai szerepvállalás miatt lemondott erről a tisztségéről. A 2024-es önkormányzati választáson még független jelöltként próbálkozott, Magyar Péter Partizán-interjúja után csatlakozott a Tisza közösségéhez, Tisza Szigetet alapított, választókerületi koordinátorként dolgozott, majd a párt alelnöke lett.

A gyors előrejutást lehet tapasztalatlanságként értelmezni, keddi beszéde viszont azt jelezte, hogy a közjogi érzék nem kizárólag hosszú parlamenti szolgálatból születik. Sőt, a túl hosszú pártpolitikai szocializáció gyakran éppen azt koptatja ki, ami Forsthoffer Ágnes megszólalásában erős volt: az empátiát, az önkorlátozást, a normális emberi hangot. Rég lehetett ilyen fegyelmezett és tiszta mondatokat hallani magyar államfői szerepben. A beszéd nem volt hibátlan, nem tartalmazott nagy közjogi programot, és nem oldotta fel az államfőváltás körüli vitákat. Mégis világosan megmutatta, milyen erkölcsi minimumot kellene képviselnie annak, aki az egész nemzet nevében szól.

Az ideiglenes megbízatás rövidsége ezért veszteségnek tűnik. Forsthoffer Ágnesnek aligha lesz ideje önálló államfői arculatot kialakítani, hosszabb társadalmi párbeszédeket kezdeményezni vagy tartósan átformálni a hivatal működését. Már az első megszólalásával jelezte, hogy képes lenne erre. A későbbi köztársasági elnöknek is érdemes volna megőriznie valamit ebből a hangból: kevesebb fennköltséget, több figyelmet; kevesebb reprezentációt, több erkölcsi bátorságot; kevesebb pártpolitikai megfelelést, több tiszteletet az ország sokfélesége iránt.

Forsthoffer Ágnes története valószínűleg nem ér véget az ideiglenes államfői szolgálattal. A Tisza vezetésében, az Országgyűlés élén és a turizmus szakpolitikai világában is bizonyította, hogy gyorsan tanul, szervezetet épít és képes nyomás alatt higgadt maradni. A keddi beszéd után minden esélye megvan arra, hogy a következő években újabb fontos közjogi vagy kormányzati feladatot kapjon. Hogy ez miniszteri, parlamenti vagy más országos tisztség lesz-e, ma még korai találgatni. Annyi már látszik: a magyar politika ritka jelenséggel gazdagodott, és nagy hiba volna ezt a képességet egy rövid helyettesítési időszak emlékévé zsugorítani.