Drágítják az európai támogatások az egészséges ételeket
Elhibázott agrárrendszer torzítja a mezőgazdasági piacokat, elnyomja a zöldségtermesztést és drasztikusan megemeli a tápláló élelmiszerek árát az unión belül.
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO hivatalos meghatározása alapján egy átlagos felnőtt ember számára napi 2330 kilokalória bevitele szükséges az egészséges életmód és a megfelelő fizikai állóképesség fenntartásához. Ez a nemzetközileg elfogadott normarendszer pontosan meghatározza az elvárt energiaforrások szerkezetét is. A kiegyensúlyozott étrendnek gabonafélékből, állati fehérjékből, hüvelyesekből, diófélékből, magvakból, zöldségekből, gyümölcsökből, valamint növényi olajokból és zsírokból kell felépülnie. Az egészségügyi és táplálkozástudományi szakemberek évtizedek óta hangsúlyozzák, hogy a szervezet optimális működéséhez jelentősen több zöldséget, gyümölcsöt, hüvelyest és olajos magvat kellene fogyasztani, miközben a húsfélék, a tejtermékek és a feldolgozott gabonakészítmények arányát célszerű lenne mérsékelni a mindennapi étkezések során.
A gyakorlati megvalósítás útjában áll az Európai Unió Közös Agrárpolitikája, a GAP néven ismert központi támogatási rendszer. Az uniós szabályozás a gabonatermesztés és az állattenyésztés masszív plusztámogatásával olyan piaci környezetet teremtett, amelyben a gazdálkodók számára pénzügyileg alig kifizetődő zöldséget és gyümölcsöt termeszteni. A FAO éves jelentése világosan rámutat arra, hogy a támogatáspolitika közvetlenül szembemegy a lakossági egészségmegőrzési célkitűzésekkel. A piaci torzulások egyértelműen megjelennek a fogyasztói árak alakulásában is. Egy minimális egészségügyi elvárásoknak megfelelő, standardizált élelmiszerkosár beszerzési költsége az Európai Unióban 58 százalékkal emelkedett a 2017 és 2025 közötti időszakban, 2,51 dollárról, azaz körülbelül 2,2 euróról 3,97 dollárra, ami mintegy 3,5 eurónak felel meg.
A drágulás üteme az utóbbi években drámai fordulatot vett. Kizárólag a 2021 és 2025 közötti esztendőkben a boltokban kapható legolcsóbb, alapvető élelmiszerekből összeállított kosár ára 36 százalékkal nőtt. Az európai lakosság számára az egészséges táplálkozás biztosítása lényegesen nagyobb mértékben drágult meg a vizsgált években, mint a globális átlag. Ez a helyzet nem korlátozódik kizárólag az európai kontinensre, bár az unióban különösen élesen jelentkezik. A világ államai évente mintegy 540 milliárd dollárnyi agrárforrást osztanak szét a termelők között. Ennek a hatalmas összegnek a 70 százaléka szigorúan meghatározott termékcsoportok előállításához kötött. A támogatások oroszlánrészét a gabonafélék, a cukor, a tejtermékek, a marhahús, valamint az állati takarmányként használt olajos magvak termelői kapják meg.
A célzott ágazati támogatások rendszere nemcsak olcsóbbá tette a kiemelten szubvencionált árucsoportokat a támogatás nélkül működő alternatívákkal szemben, hanem évtizedes távlatban teljesen átformálta az agrárgazdaság teljes infrastruktúráját. A központi források a feldolgozóipar, a logisztikai hálózatok és a piaci értékesítési csatornák kiépülését is a kedvezményezett szektorok felé terelték. Ez a folyamat olyan önerősítő gazdasági pályákat hozott létre, amelyek mellett a zöldség-, a gyümölcs- és a hüvelyeskultúrák képtelenné váltak az egyenlő feltételek melletti versenyre. A hüvelyes növények szinte teljesen kiszorultak a szántóföldi termelésből és a kereskedelmi kínálatból, mivel a magas állami kiegészítések miatt a gabonatermesztés összehasonlíthatatlanul nagyobb nyereséget garantál a mezőgazdasági vállalkozók számára.
A jelenlegi agrárfőtámogatási struktúra a gyakorlatban úgy működik, mintha az állam burkolt különadót vetne ki az egészséges élelmiszerekre. David Laborde, a FAO elemzésének egyik vezető szerzője kifejtette, hogy Európa a mezőgazdasági támogatások rendszerét olyan történelmi okok és prioritások alapján alakította ki a múlt század közepén, amelyek köszönőviszonyban sem voltak a lakossági zöldség- és gyümölcsfogyasztás ösztönzésével. A második világháború utáni évtizedekben a kalóriahiány felszámolása és a tömeges alaptáplálék-ellátás biztosítása volt a fő feladat, a rögzült támogatási mechanizmusok pedig azóta is az akkori ipari szerkezetet finanszírozzák felül.
A szakértői anyagok szerint ez a szerkezeti eltolódás határozott politikai döntésekkel korrigálható lenne. Az egészséges étrend költségeinek csökkentéséhez a központi állami támogatásokat vissza kell vonni a szénhidrátdús, keményítőben gazdag alapélelmiszerek tömegtermelésétől. Az adófizetői milliárdokat a legmagasabb termelési költséggel járó, legmagasabb tápértékű élelmiszerek felé kellene irányítani, mert az árszínvonal érdemi mérséklése kizárólag így érhető el. A gabonafélék, a húsfélék és a tejtermékek piaci ára a több évtizedes, megszakítás nélküli politikai támogatás, a tömeges állami szubvenciók és a célzott technológiai kutatások révén már most is szerkezetileg alacsony szinten van.
Ezen termékcsoportok esetében már nem létezik olyan megalapozott agrárpolitikai vagy közgazdasági érvelés, amely a kínálat további állami bővítését indokolná. A meglévő mezőgazdasági forrásokat ehelyett a krónikusan alulfinanszírozott, de egészségügyi szempontból kulcsfontosságú élelmiszercsoportok felé kellene átcsoportosítani. Erősen kétséges azonban, hogy az Európai Unió döntéshozói készen állnak-e egy ilyen mértékű agrárpolitikai fordulat végrehajtására. A 2028 és 2034 közötti többéves pénzügyi keretről szóló eddigi brüsszeli egyeztetések semmiféle szándékot nem mutatnak a meglévő támogatási modell felszámolására vagy érdemi átalakítására.
A reformok elmaradása mögött kőkemény anyagi és választási érdekek állnak. Egy gyökeres modellváltás esetén a jelenlegi termelői réteg jelentős része veszteségeket szenvedne el. A Nature című tudományos folyóiratban megjelent átfogó elemzés adatai rámutatnak arra, hogy az Európai Unió agrárköltségvetésének 82 százalékát jelenleg az állati eredetű élelmiszerek termelési láncára fordítják. A közvetlen állattenyésztési támogatások a teljes keret 38 százalékát teszik ki, míg további 44 százalékot a takarmánynövények termesztésének finanszírozására költ el a közösség. Ez a hatalmas tőkeáramlás olyan mélyen beágyazódott az európai agrárgazdaságba, hogy a finanszírozási arányok megváltoztatása komoly politikai ellenállást vált ki a termelői érdekképviseletek részéről.
A támogatási pénzek koncentrációja a nagyüzemi állattartásban és a takarmánytermesztésben konzerválja a környezetterhelést és akadályozza a klímavédelmi célok elérését is. Míg a fejlődő országokban a hiányos táplálkozás és az éhezés jelent fő kihívást, az Európai Unióban az agrárpénzek rossz elosztása a túlsúly, a cukorbetegség és a szív- és érrendszeri megbetegedések elterjedéséhez járul hozzá. Az egészségügyi ellátórendszerekre nehezedő óriási pénzügyi nyomás közvetlen kapcsolatban áll azzal, hogy az állami támogatások miatt a feldolgozott, kalóriadús ételek lényegesen olcsóbban érhetők el a boltokban, mint a friss zöldségek és gyümölcsök.