Kína és Pakisztán közvetít a közel-keleti háborúban
Peking az üzemanyag-ellátás védelmében diplomáciai offenzívát indított, miközben Washington és Teherán között ideiglenes fegyverszünet teremt lehetőséget a tárgyalásokra.
Súlyos gazdasági és logisztikai bizonytalanság közepette indult meg az az összetett diplomáciai folyamat, amellyel Kína próbál közvetítő szerepet vállalni az Amerikai Egyesült Államok és Irán között kirobbant fegyveres konfliktusban. A teheráni rezsim hivatalos állításai szerint az iráni gazdaság és az olajszektor a kiterjedt amerikai, valamint nemzetközi szankciók, továbbá a Hormuzi-szoros tengeri zárlata ellenére is számottevő teljesítményre képes. Az iráni olajügyi minisztérium közlése alapján az elmúlt négy hónapban tizenegymilliárd dollárnyi olajbevételt sikerült realizálniuk, amit a teheráni vezetés az Iszlám Köztársaság ellenállóképységének bizonyítékaként tálal. A hivatalos számadatok mögött azonban a gazdaság mélyreható válsága húzódik meg, hiszen az amerikai légi csapások miatt a Hormuzi-szoros tengeri forgalma drasztikusan lelassult, és a tengerszoroson való átkelés a teheráni saját hajók számára is veszélyessé vált. A szokásos napi hajóforgalom töredékére esett vissza, mindössze néhány olajszállító tartályhajónak sikerül átjutnia a stratégiai vízi úton.
A szankciós intézkedések és a tengeri zár nemcsak az iráni kereskedelmet bénították meg, hanem súlyosan érintették Teherán legfőbb kereskedelmi partnerét, Kínát is. A kínai vámhatósági és kereskedelmi adatok alapján a két ország közötti, energiatermékeken kívüli kereskedelmi forgalom az elmúlt egy évben drámai módon elenyészett. Míg a korábbi év azonos időszakában a nem energetikai áruforgalom meghaladta a hárommilliárd dollárt, a háborús időszakban ez a szám néhány százmillió dollárra zuhant vissza. Kína hatalmas ipari energiaigénye miatt létfontosságúnak tartja a Hormuzi-szoros zavartalan tengeri hajózását. Emiatt Peking határozott lépéseket tesz a közvetítés érdekében, kihasználva azt az ablakot, amelyet az amerikai fegyveres erők által váratlanul bejelentett támadási szünet nyitott a diplomáciai egyeztetések előtt.
Mivel Washington nem fogadná el feltételek nélkül Kínát egyedüli közvetítőként, a kínai diplomácia köreit kiterjesztve Pakisztánhoz fordult. Iszlámábád hagyományosan jó kapcsolatokat ápol mindkét féllel, és a múltban már többször vállalt közvetítő szerepet a regionális válságokban. A kínai külügyminisztérium magas rangú delegációi tárgyalásokat folytattak Ishaq Dar pakisztáni külügyminiszterrel. Ezzel párhuzamosan teheráni tisztségviselők, köztük Eskandar Momeni iráni belügyminiszter is Iszlámábádban egyeztettek. Peking ezen az indirekt pakisztáni csatornán keresztül kíván érdemi befolyást gyakorolni a lehetséges békefolyamatra. A kínai törekvések mögött nem kizárólag az azonnali energiabiztonság garanciája áll, hanem a hosszú távú infrastruktúra-fejlesztési stratégiájának, az Övezet és Út kezdeményezésnek a védelme is, amelynek megvalósítása a regionális stabilitás meglétét feltételezi.
Ezzel párhuzamosan Wang Yi kínai külügyminiszter nyilvános felhívásban sürgette Washington és Teherán vezetését az érdemi tárgyalások azonnali megkezdésére és a katonai cselekmények felfüggesztésére. A háttérben a Perzsa-öböl menti arab államok is intenzív telefonos diplomáciába kezdtek a konfliktus eszkalációjának megakadályozására. A szaúdi, az Ománi és a katari külügyminiszter folyamatos kapcsolatban áll egymással a közös biztonsági garanciák feltérképezése érdekében. Ugyanakkor az iráni keményvonalas politikai erők határozottan szembeszállnak a békéltető kezdeményezésekkel. A radikális nézeteiről ismert Kayhan című lap figyelmeztetést fogalmazott meg a teheráni döntéshozók felé, végzetes hibának nevezve minden olyan lépést, amely a katonai akciók leállítása előtt diplomáciai engedményekhez vezetne.
A diplomáciai puhatolózások ellenére Teherán továbbra is ragaszkodna a Hormuzi-szoros tengeri útvonalain áthaladó hajókra kivetett átkelési díj megfizetéséhez. Az iráni tárgyalópartnerek ezt az álláspontot a Teheránba látogató ománi munkacsoport előtt is megerősítették. Az iráni külügyminisztérium hivatalos szóvivője, Esmail Baghaei közben kijelentette, hogy semmilyen közvetlen vagy közvetett egyeztetés nem zajlik Washington és Teherán között. A teheráni nyilatkozatok szerint a tengeri szállítmányozás jövőbeli rendjéről szóló megbeszélésekbe az amerikai felet egyáltalán nem vonták be. Irán a tengerszoros északi, saját felségvizein áthaladó útvonalának ellenőrzésére törekszik, és azzal fenyegeti a tengeri járműveket, hogy az ománi felségvizeken, a déli útvonalon haladó hajókat a Forradalmi Gárda egységei célpontnak tekinthetik. A feszültséget növeli, hogy megerősítetlen hírek szerint a hétvégén egy kereskedelmi hajó tengeri aknára futott és súlyosan megsérült a térségben.
Közben Donald Trump amerikai elnök határozottan visszautasította azokat a feltételezéseket, miszerint az amerikai erők által tartott műveleti szünet mögött a hadiipar lőszerhiánya állna. Az amerikai elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok több katonai lőszerrel és felszereléssel rendelkezik, mint bármely más állam a világon. A washingtoni diplomáciai és katonai körökben ezzel párhuzamosan egy esetleges szárazföldi hadművelet előkészítéséről szóló hírek terjednek. Pakisztáni tárgyalófélre hivatkozó értesülések szerint a harci cselekmények átmeneti felfüggesztése a szárazföldi erők átcsoportosítását és a támadás előkészítését szolgálhatja. Az amerikai szárazföldi beavatkozás lehetősége az iráni dúsítotturanium-készletek biztosításával és lefoglalásával összefüggésben merült fel. Donald Trump ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az amerikai fegyveres erők képesek behatolni az iráni nukleáris létesítményekbe, és az ott felhalmozott hasadóanyagot elszállítani az országból.
A kialakult katonai helyzetben a nemzetközi energiapiacok is rendkívül sérülékenyen reagálnak minden egyes fejleményre. A Hormuzi-szoroson áthaladó globális kőolaj- és cseppfolyósítottföldgáz-szállítmányok fennakadása tartós áremelkedési nyomást gyakorol a világgazdaságra, ami a nyugati államokban és Ázsiában egyaránt növeli az inflációs kockázatokat. A kínai gazdasági stratégák pontosan látják, hogy a tartósan magas energiaárak és a szállítási láncok elakadása lassítja a kínai ipar növekedését, ezért Peking számára a közvetítés nem csupán külpolitikai presztízskérdés, hanem alapvető gazdasági érdek. A kínai vezetés igyekszik kihasználni a Teherán feletti gazdasági befolyását, ugyanakkor ügyel arra is, hogy ne kötelezze el magát túlzottan az iráni rezsim mellett, megőrizve mozgásterét a nyugati hatalmakkal szemben.
A pakisztáni diplomácia szerepvállalása szintén összetett érdekeket tükröz. Iszlámábád közvetlen szomszédja Iránnak, így a konfliktus átterjedése vagy egy iráni államigazgatási összeomlás súlyos menekülthullámot és biztonsági kockázatot jelentene Pakisztán számára. A pakisztáni kormányzat emiatt érdekelt abban, hogy a kínai gazdasági súlyt és saját diplomáciai hálózatát felhasználva csillapítsa a feszültséget. A pakisztáni közvetítők feladata ugyanakkor kihívásokkal teli, mivel az amerikai és az iráni feltételek közötti szakadék áthidalhatatlannak tűnik. Míg Washington a nukleáris program teljes és ellenőrizhető felszámolását és a tengeri útvonalak szabad használatát követeli, Teherán a szankciók azonnali feloldásához és a szuverenitásának elismeréséhez köti a megállapodást.
A katonai szakértők rámutatnak arra is, hogy az amerikai légi és tengeri jelenlét fenntartása a Perzsa-öbölben hatalmas pénzügyi és logisztikai terhet jelent a Pentagon számára. A hordozócsoportok és a kísérő hadihajók folyamatos készenléte, a járőrözések és az előretolt bázisok védelme jelentős erőforrásokat köt le. Az esetleges szárazföldi hadművelet mérlegelése jelzi, hogy a légi csapások önmagukban nem hozták meg a kívánt áttörést a teheráni nukleáris infrastruktúra teljes megsemmisítésében. Egy szárazföldi akció ugyanakkor beláthatatlan katonai és politikai következményekkel járna, és az amerikai erők tartós lekötöttségéhez vezethetne a térségben, amit a washingtoni törvényhozás és a választópolgárok egy része is hevesen ellenezne.
A következő időszak kulcskérdése az lesz, hogy a kínai-pakisztáni közvetítési kísérletek képesek-e érdemi keretet adni a felek közötti kommunikációnak a törékeny fegyverszünet ideje alatt. Ha a közvetítőknek sikerül elérniük, hogy a tengeri áruszállítás biztonságáról szóló technikai tárgyalások megkezdődjenek, az alapot teremthet a szélesebb körű politikai egyeztetésekhez. Amennyiben azonban a teheráni radikálisok és a washingtoni keményvonalasok álláspontja nem változik, a fegyverszüneti ablak gyorsan bezárulhat, átadva a helyet a harci cselekmények újabb, még intenzívebb szakaszának, amely a szárazföldi műveletek megindulásával az egész közel-keleti régiót tartós instabilitásba taszíthatja.