Le Figaro: Magyarország áll az euróvárólista élén

A Le Figaro számában Anne de Guigné azt vizsgálta, mely országok csatlakozhatnak következőként az euróövezethez. A francia konzervatív napilap értékelése szerint a várólistán jelenleg Magyarország számít a legkomolyabb jelöltnek. Ez első pillantásra határozott állítás, hiszen a magyar gazdaság egyelőre egyetlen maastrichti feltételt sem teljesít. A lap mégis Budapestet sorolja az első helyre, mert a Magyar Péter vezette kormány politikai célt és hozzávetőleges időpontot is rendelt a közös valuta bevezetéséhez.

A cikk az euró tizenöt évvel ezelőtti válságából indul ki. Az államadósság-válság idején sokan az övezet szétesését várták, a közös pénz fennmaradását pedig Mario Draghi, az Európai Központi Bank akkori elnökének 2012-es fellépése fordította biztosabb irányba. Azóta Lettország, Litvánia, Horvátország, majd 2026-ban Bulgária is csatlakozott, így már 21 állam használja a valutát. A francia lap szerint a hangulat alapvetően megváltozott: ma ismét olyan országokról folyik vita, amelyek befelé tartanának, miközben másfél évtizede inkább a kilépés lehetősége uralta az európai közbeszédet.

A fordulatot a Le Figaro részben a romló nemzetközi környezettel magyarázza. Az Egyesült Államok távolodása Európától, a világgazdaság regionális blokkokra tagolódása és a biztonsági kockázatok növekedése felértékelte a nagyobb pénzügyi közösségekhez tartozást. Sven Jari Stehn, a Goldman Sachs közgazdásza szerint a nemzeti valuta feladásának költségei változatlanul valósak: megszűnik az önálló kamatpolitika, és az árfolyam sem használható gazdasági alkalmazkodásra. A kereskedelmi, befektetési, hitelességi és biztonsági előnyök súlya ugyanakkor növekedett.

A lap idézi a Goldman Sachs számítását is, amely szerint a csatlakozó ország kereskedelme 10–15 százalékkal bővülhet az övezet többi tagjával, a többi tagállamból érkező közvetlen tőkebefektetések pedig mintegy 20 százalékkal emelkedhetnek. Az Oxford Economics elemzése ehhez az alacsonyabb tranzakciós költségeket, az átláthatóbb árakat és a mélyebb pénzügyi integrációt teszi hozzá. A mérleg másik serpenyőjében a saját monetáris politika és a rugalmas árfolyam elvesztése áll. A Le Figaro olvasatában a mostani geopolitikai helyzetben az előnyök erősödtek, ezért olyan országokban is megindult a vita, amelyek korábban óvatosan vagy kifejezetten elutasítóan viszonyultak a közös pénzhez.

Magyarországot a lap azért emeli ki, mert Magyar Péter miniszterelnök június végén, az eurócsoport elnökének budapesti látogatásakor kijelentette: a kormány 2030 körülre szeretné teljesíteni a csatlakozás feltételeit. A közös valuta bevezetése a Tisza választási programjának egyik meghatározó eleme volt, éles irányváltást jelezve az Orbán Viktor nevével összekapcsolódó korábbi politikához képest. A Le Figaro szerint a társadalmi támogatás is erős, a magyarországi felmérésekben nagyjából a válaszadók háromnegyede támogatja a pénzcsere gondolatát.

A politikai szándék és a gazdasági alkalmasság között azonban széles rés húzódik. Az Európai Központi Bank legutóbbi konvergenciajelentése alapján Budapest jelenleg az árstabilitási, költségvetési, árfolyam- és hosszú távú kamatfeltételt sem teljesíti. Ez azt jelenti, hogy a 2030-as cél inkább egy gazdaságpolitikai iránytű, mint előre rögzített belépési dátum. A hiány, az infláció és a kamatok leszorítása többéves, következetes politikát igényel, az árfolyamkritérium teljesítéséhez pedig a forintnak az ERM II rendszerben is bizonyítania kellene tartós stabilitását.

Darvas Zsolt, a Bruegel vezető közgazdásza ugyancsak Magyarországot nevezi a legkomolyabb jelöltnek, de 2030 előtti csatlakozással ő sem számol. Értékelésének súlyt ad, hogy a közép-európai országok közül több továbbra is óvja saját valutáját. A magyar belépés ezért térségi folyamatot indíthatna el: Csehországban és Lengyelországban újraértékelhetnék a jelenlegi elutasító álláspontot, Románia pedig politikailag fogékonyabb lehetne az előrelépésre, bár a gazdasági követelményektől még jóval távolabb áll.

A Le Figaro felidézi, hogy Petr Pavel cseh államfő június végén ismét napirendre tette a koronáról szóló vitát. Úgy fogalmazott, Prágának fel kell készülnie a váltásra, amennyiben a nemzeti fizetőeszköz fékezni kezdené a gazdasági fejlődést vagy az ország európai befolyását. Lengyelországban továbbra is erős az ellenállás, a magyar példa viszont a lap által idézett szakértő szerint módosíthatná a politikai számításokat. Budapest csatlakozása így saját gazdasági jelentőségénél nagyobb hatást gyakorolhatna a régióra.

Svédország helyzete más okból érdekes. A választók 2003-ban népszavazáson utasították el az eurót, ám az utóbbi hónapokban változott a vita tónusa. Egy sokat idézett svéd tanulmány már arra jutott, hogy a csatlakozás előnyei meghaladhatják a költségeket, a pénzügyminiszter pedig felvetette, hogy a szeptemberi parlamenti választás után ismét meg kellene nyitni a dossziét. A Le Figaro ebből azt olvassa ki, hogy a korábbi politikai tabuk a bizonytalanabb világgazdasági környezetben fokozatosan oldódnak.

Izland esetében még hosszabb az út. Az ország szorosan kapcsolódik az Európai Unió piacához, de előbb arról kell döntenie, újraindítsa-e a 2013-ban félbeszakadt uniós csatlakozási tárgyalásokat. Az augusztus végi népszavazás csak ennek lehetőségéről szól, az euró kérdése később következhet. A francia lap felsorolja az uniós tagságra váró kilenc államot is, Albániától Ukrajnán át Georgiáig, ám közeli valutaváltást egyiküknél sem tart reálisnak. A nyugat-balkáni jelöltek papíron előrébb járnak, az uniós tagság akadályai viszont még túl nagyok.

A cikk végül figyelmeztet arra, hogy az euró nem attól válik automatikusan erősebbé, hogy újabb országok csatlakoznak. Az övezet már ma is nagyon eltérő gazdaságokat fog össze, amelyek ugyanarra a válságra különböző módon reagálnak. Darvas Zsolt szerint a dollárral folytatott versenyben fontosabb a bankunió és a tőkepiaci unió befejezése, valamint az Európai Unió nevében kibocsátott, nagy mennyiségű közös kötvényállomány megteremtése. A bővítés tehát csak akkor növeli tartósan a közös valuta erejét, ha mélyebb intézményi integráció kíséri.

A Le Figaro összképe kedvező Magyarország számára, de távol áll a diadaljelentéstől. Budapest politikai értelemben valóban a sor elejére került, gazdaságilag viszont még a felkészülés kezdetén jár. A 2030-as cél hitelességét az dönti el, hogy a kormány képes-e tartósan csökkenteni az inflációt, rendezni a költségvetést, mérsékelni a kamatokat és stabil pályára állítani a forintot. A francia lap számára a magyar történet egyben európai jelzés: a közös valuta, amelyet másfél évtizede sokan összeomlásra ítéltek, újra biztonsági és gazdasági menedékként jelenik meg.