Netanjahu újabb csapást kér, Trump alkut ígér
A washingtoni találkozó megmutatta, hogy Izrael a katonai nyomás folytatásában, az Egyesült Államok elnöke pedig egy kikényszerített megállapodásban lát esélyt. Irán válasza dönti el, marad-e szünet, vagy ismét lángba borul a térség.
Benjamin Netanjahu kedden felhatalmazást remélve érkezett a Fehér Házba. Az izraeli miniszterelnök hónapok óta azt képviseli, hogy az iráni nukleáris és rakétaprogramot addig kell támadni, amíg Teherán elveszíti az újjáépítés lehetőségét. Donald Trump viszont néhány nappal korábban leállította az amerikai légicsapásokat, és ismét tárgyalásokról kezdett beszélni. A két vezető ugyanazt a fenyegetést látja Iránban, de eltérő politikai naptárból és eltérő kockázatok közül nézi a folytatást.
Netanjahu számára a katonai művelet félbehagyása veszélyesebbnek tűnik, mint a kiszélesítése. Az izraeli vezetés attól tart, hogy Teherán a szünetet föld alatti létesítményei helyreállítására, rakétakészletei pótlására és szövetséges milíciái újjászervezésére használja fel. Az izraeli hírszerzés ezért új célpontokat és új bizonyítékokat vitt Washingtonba. A miniszterelnök otthon is abban érdekelt, hogy a konfliktus tétje fennmaradjon: a külső fenyegetés összezárhatja a megosztott társadalmat, elhalaszthatja a politikai elszámoltatást, és erős vezetőként mutathatja őt egy választás előtt.
Trump érdekei másfelé húznak. Az amerikai elnök szeret győzelmet hirdetni, de kevésbé kedveli a győzelem utáni számlát. Az iráni háború öt hónap alatt drágábbá tette az energiát, növelte az inflációs félelmeket, amerikai katonák életét követelte, és megbontotta saját táborának egységét. A republikánus szavazók egy része éppen azért támogatta, mert a végtelen közel-keleti hadjáratok lezárását ígérte. Most azt látják, hogy Washington ismét olyan konfliktusban áll, amelynek célját a Fehér Ház állandóan átírja: egyszer a nukleáris program megsemmisítése, máskor a rezsim meggyengítése, majd a Hormuzi-szoros megnyitása kerül az első helyre.
Ez magyarázza Trump kettős beszédét. Egyik mondatában jó tárgyalásokról számol be, a következőben föld alatti létesítmények, hidak és erőművek lerombolásával fenyeget. Diplomáciája az alku és a légicsapás közötti ingázásra épül. A módszer üzleti tárgyalóasztalnál hozhat engedményt, háborúban azonban könnyen félreértéshez vezet. Teherán minden szünetet az amerikai kifáradás jeleként értékelhet, Washington pedig minden iráni drónt vagy rakétát tudatos provokációnak tekinthet. Egyetlen rosszul azonosított célpont elég ahhoz, hogy a mostani fegyvernyugvás eltűnjön.
Izrael közben csak látszólag maradt a pálya szélén. Az amerikai és izraeli hírszerzés szorosan együttműködik, amerikai tankerrepülők állomásoznak a Ben Gurion repülőtéren, és onnan indultak iráni célpontok ellen bevetett gépek is. Az izraeli légierő drónokat fog el a jordániai határ közelében, Eilat lakói pedig már hallották az alig néhány kilométerre fekvő Akaba elleni iráni támadások robbanásait. A távolság, amely Izraelt elválasztja a közvetlen részvételtől, jelenleg egy becsapódó rakéta vagy egy megszólaló légiriadó.
A jeruzsálemi kormány számára valóban kényelmes a mostani felállás. Az Egyesült Államok viseli a katonai, gazdasági és diplomáciai költségek nagyobb részét, miközben Irán infrastruktúrája romlik, valutája gyengül, társadalmi feszültségei nőnek. Ez azonban rövid távú előny. Ha az iráni állam megrendül, de nem omlik össze, a vezetés még kiszámíthatatlanabb válaszokra kényszerülhet. Ha pedig összeomlik, senki sem tudja, ki ellenőrzi majd a rakétákat, a nukleáris létesítményeket, a Forradalmi Gárdát és a regionális milíciákat. A rezsimváltás jelszava könnyen káoszt jelenthet annak, aki a térségben él.
A következő hetekben ezért a háború valószínűleg nem egyenes vonalban halad. Tárgyalási fordulók, fenyegetések, korlátozott csapások és közvetítői tervek válthatják egymást. Trump politikai sikert akar felmutatni az amerikai félidős választások előtt, Netanjahu tartós katonai szabadságot szeretne Iránnal szemben, Teherán pedig olyan megállapodást keres, amely megőrzi a rendszer túlélését és valamennyi elrettentő képességét. E három cél nehezen fér össze.
A Fehér Házban tartott találkozó így inkább fegyverszünetet kínálhatott a két szövetséges vitájában, mint közös kijáratot a konfliktusból. Trump egy megállapodástól várná a győzelem képét, Netanjahu egy következő támadástól. Iránnak elég annyit tennie, hogy egyikük számára se legyen elfogadható a másik terve. A háborúk ritkán érnek véget attól, hogy valaki még egy utolsó csapást ígér. Többnyire éppen így kezdődik a következő szakaszuk.